Nem félek kimondani. Őszintén bevallom: hiányzik a flörtölés. Jogosan kérdezhetnéd, ha férjnél vagyok, mégis minek ábrándozom ilyesmikről? Miért is nem a férjemmel vágyom a kacérkodásra? Szoktuk néha azt is, úgy teszünk mintha; eljátsszuk, hogy idegenek vagyunk - de azért az nem egészen ugyanaz; mint amikor egy ismeretlennel évődsz.

Ne érts félre semmiképpen, én pusztán csak arra a bizsergető, pezsgő érzésre vágyom, ami ilyenkor tetőtől talpig átjár és megborzongat. No és persze arra, hogy egy kis időre megint helyre billenjen az önbizalmam és megbizonyosodjak afelől, életem párján kívül is tetszem másoknak. Elítélsz emiatt?

El sem tudom képzelni. Szeretem a férjemet, semmi baj nincs a házasságunkkal. Egy pasas se ér annyit, hogy mindent eldobjak érte. Nem erről van szó. Csupán hiányzik az a fajta könnyed, ártatlan játék, ami hirtelen, váratlan a sarki boltban éppúgy megtalálhat, mint a gyerekre várva az uszodában. De ahogy mondtam, nem várok tőle semmit, pusztán azt a jóleső megerősítést, elismerést; hogy nyugtázhassam, engem most jól megnézett valaki. Egy vadidegen.

Amikor elmondtam a barátnőmnek, közölte velem, hogy szerinte nem vagyok normális. Ő azt gondolja, hogy akár már egy túl kedvesre sikerült mosoly is veszélyes lehet. Én viszont azt hiszem, tisztában vagyok vele, hogy hol húzódik az a bizonyos határvonal, amit, ha átlépek, azzal már biztosan ártanék a házasságunknak. Erről viszont szó nem lehet, fel tudom mérni, mi mindent teszek kockára. De a legbiztosabb az ábrándozás, bár néha már attól is lelkiismeretfurdalásom van.

Vár csak! Az a pasi engem néz! Ott, a zöldségespult fölött.

Galériánk tippjei pedig abban segíthetnek; hogyan flörtölj a férjeddel!