Ötven éve még a Föld negyedik legnagyobb tava volt, majd kiszáradt – most újra feltámadásnak indul

Az Aral tó műholdképe – egykor és ma Forrás: Wikimedia Commons
Üzbegisztán és Kazahsztán határán a világ negyedik legnagyobb édesvizű tava, az Aral tó, tulajdonképpen eltűnt. Ám a folyamat talán menthető.

Az Aral-tó történetében benne van minden, ami a pökhendi, nemtörődöm emberiség sajátja. Amikor azt képzeljük, drasztikusan belenyúlhatunk ökoszisztémákba, hidrogeológiába – mindenbe. A vége rendszerint orbitális ribillió. A szovjetek például 1960 óta kivégezték az Aral tavat.

Méghozzá úgy, hogy az abba vizet hordó Szir-darja és Amu-darja vizét eltérítették, és a sivatagot öntözték velük, hogy ott intenzív növénytermesztést végezhessenek. Az egykoron csodálatos, halban gazdag, hatalmas tó vízfelülete csökkenni kezdett, a víz maga betöményedett és sóssá vált. Az élővilág javarészt kipusztult, a tö mellett élők tengődnek. A halászat megszűnt, a hajók szárazon, több tíz kilométerre a víztükörtől fekszenek a kiszáradt tómederben. Mad Max-i vidék lett az Aral kietlen medréből, sós porviharokkal.

Forrás: Wikipedia
A sivatag hajója

2005-ben a Világbank által folyósított 86 millió dolláros projekt keretében egy 8 kilométeres gátat emeltek. A Kokaral-gát által felfogott víz szintje az Aral-tó egy kis részén 11 méterrel emelkedett meg. A sós víz újra hígabbá, édesebbé vált, és a természet visszavette azt, ami az övé. Újra halászható lett a meder, és az ivóvíz minősége is annyit javult, hogy mára kevesebben betegednek meg tőle. Óvatosan már öntözővizet is lehet vételezni az Aral ezen részéből.

A projekt bebizonyította, hogy az ember általi beavatkozások tragikus hatásai megfordíthatók. Viszont ahhoz, hogy a teljes Aral-tót rendbe lehessen tenni, elképesztő menyiségű pénzre és beruházásra lenne szükség.

Forrás: goodnewsnetwork.org