De mi van akkor, ha valaki a fenti tapasztalatok állandó sodrásában él? Ha folyamatosan egy vibráló, leküzdhetetlen nyugtalanság szorításában vergődik, és képtelen tőle megszabadulni? Rosszul érzékeli az időt, ezért mindig elkésik: kiáll a pénztár előtt tekergő sorból, mert megőrjíti a várakozás: veszélyes helyzetekbe sodródik, mert túl forrófejű: elveszti a fonalat egy hétköznapi beszélgetés során, mert képtelen követni azt. Az ADHD-val (figyelemhiányos/hiperaktivitási zavarral) küzdő emberek ezekkel az ijesztő élethelyzetekkel minden nap találkoznak.

Mi is az az ADHD?

„Valójában egy veleszületett fejlődési zavarról van szó” – mondja dr. Angyalosi Anna pszichiáter. – A gyakori tévhittel ellentétben tehát nem a nevelési hiányosságok vagy valamilyen speciális karakterjegy idézi elő: ez egy neurobiológiai fejlődési rendellenesség, amelynek kezelésére jól működő terápiás módszerek léteznek.”

Az ADHD kialakulásának pontos okai ismeretlenek. Megjelenésében szerepe van az örökletességnek és a környezeti okoknak egyaránt, mint például különböző születési nehézségek (oxigénhiány, koraszülöttség, alacsony súly, az anya dohányzása, alkoholfogyasztása). A felnőttkori ADHD előfordulása Magyarországon a lakosság 1-3%-át érinti. „A gyermekkori ADHD is aluldiagnosztizált, a tünetek későbbi fennmaradása pedig csak az utóbbi 10 évben került fókuszba, azóta kezdtük a meglévő szimptómákat ehhez a problémához kapcsolni. Előtte gyakran félrediagnosztizáltak maradtak. Az ADHD-s tünetek miatt hozzám forduló pácienseknél általában szorongásos és depressziós jelek, például drog és alkoholabúzus is jelen vannak, mert a kezeletlenség sajnos ezen másodlagos tünetek kialakulásához vezethet. Sok páciens nincs tudatában, mitől szenved: úgy érzi, és sokszor a külvilág is úgy kezeli őt, mintha a nyugtalanító tünetek a személyisége megváltoztathatatlan komponensei lennének.”

Figyelmeztető jelek

A szimptómák három csoportba sorolhatók, melyeknek aránya személyenként eltérő lehet. „A figyelemzavar talán a leggyakoribb tünetcsoport felnőttkorban. Az érintett rövid ideig képes egy dologra koncentrálni, és azt is félbehagyja, mert elunja magát. Nehezen tervez, nem képes beosztani az idejét, folyton elkésik. A második tünetcsoport a hiperaktivitás, ami igen gyakori gyerekkorban: a hiperaktív gyerekek mozgékonyak, veszélyérzetük csökkent, gyakran megsérülnek, és rengeteget beszélnek. Később az esetek nagy részében a panaszok mérséklődnek, mert a páciensek vagy kinövik, vagy a szocializációs hatásokra megtanulják kezelni, esetenként elnyomni őket. A problémák felnőttkorban tehát leginkább egyfajta belső nyugtalanság képében jelentkeznek. Az impulzivitás a harmadik tünetcsoport: jellemző, hogy az érintettek képtelenek várakozni, sűrűn vágnak beszélgetőpartnerük szavába, és olyat mondanak, amit később megbánnak. Sokan tapasztalnak érzelmi labilitást, hullámzó hangulatot, és gyakran érzik úgy, hogy egyszerűen szétrobbannak.”

Az ADHD-sokat számos csalódás éri az életben. Sikertelennek érzik az emberi kapcsolataikat, állandósulnak a munkahelyi nehézségeik, jellemző a gyakori állásváltoztatás, a félbehagyott tanulmányok. A kudarcok újabb és újabb konfliktusokhoz vezetnek, és elég gyakori, hogy elkeseredésükben tudatmódosítók, azaz alkohol vagy drogok után nyúlnak. Emiatt folyamatos bűntudatot, szorongást, önvádat éreznek, és fogalmuk sincs, nekik miért nehezebb az élet, mint másoknak.

Mit tegyünk, ha mindez velünk történik?

Nem szabad szégyellni, és nem szabad alábecsülni sem. Az ADHD biológiai probléma, senki nem szeretné, és senki nem tehet róla. Ne nyugodjunk bele a helyzetbe, kérjünk segítséget! Ma már Magyarországon is tisztában vannak a létezésével, és egyre több ambulancián foglalkoznak vele. Ahogy dr. Angyalosi Anna is hangsúlyozza: minél korábbi a diagnózis, annál nagyobb az esély a tünetek csökkentésére és a másodlagos pszichiátriai problémák elkerülésére.

„A biológiai háttér miatt fontos helyreállítani az átvivőanyagok, az ún. neurotranszmitterek egyensúlyát, ez gyógyszeres kezeléssel a leghatékonyabb. A gyógyszerek mellett azonban elmaradhatatlan a pszichoterápiás módszerek alkalmazása, ami nagy segítséget nyújt az ADHD-s jellegzetességek felismerésében, a megküzdési stratégiák kialakításában, valamint a társult pszichiátriai problémák megoldásában.”

A tünetek tehát csökkenthetők, a páciens pedig teljesebb életet élhet, akkor is, ha az ADHD állandó jelenléte miatt ez eleinte megvalósíthatatlannak tűnik a számára. Ahogy a pszichiáter meséli: „A megfelelő terápia alkalmazása után gyakran mondják nekem, hogy mennyivel könnyebb lett volna minden, ha hamarabb világossá válik a számukra, mi is a valódi probléma.”