Gyógyíts meg, kannabisz!

Gyógyíts meg, kannabisz!
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A kannabiszról csak a tudatmódosító hatás (érthetőbben: a betépés) jut eszünkbe, pedig ideje lebontani az előítéleteinket. A kenderkészítmények betegségek kezeléséhez is hozzájárulhatnak, alkalmazásuk lassanként orvosi gyakorlattá válik. Eközben már a hazai bioboltokban is megjelent például a CBD olaj, amit hatékony szorongásoldóként emlegetnek.

Ez a cikk az Éva magazin egyik korábbi számában jelent meg először Szelestei Miklós, a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület elnökének szakértőjével együttműködve.

Nem csodaszer, de sok esetben segíthet.

Az orvosi kannabisz olyan súlyos betegségek tüneteit képes enyhíteni, mint a sclerosis multiplex, az epilepszia, egyes daganatos megbetegedések, javítja az életminőséget krónikus fájdalom, szorongás vagy kemoterápia esetében. Tévedés lenne azonban mint csodaszerre tekinteni rá: általában önmagában nem is alkalmazzák, de kiegészítő terápiaként igen jó eredményeket képes felmutatni.

Azokban az országokban, ahol integrálták a gyógyászatba az orvosi kannabiszt, az egyes készítményeket felíró orvosok jól ismerik az adott gyógyszert, annak hatását, alkalmazhatóságát és adagolását. Mi azonban még nagyon messze vagyunk ettől. Vegyük példának a daganatos megbetegedéseket: az orvosi kannabisz alternatívát jelent a kemoterápia mellékhatásaként jelentkező tünetek enyhítésére, illetve a palliatív kezelés során. Sikeresen szembeszáll a betegség során fellépő étvágytalansággal, fájdalommal, alvászavarokkal, és jótékony hatást gyakorol az életminőségre a hangulat javításával. A CBD – a kannabisz nem pszichotróp hatóanyaga – csökkenti a kemoterápia kellemetlen mellékhatásait (tulajdonképpen a szervezet tiltakozását a kemoterápia ellen), és ezzel növeli a hatékonyságát, a szervezet ugyanis nem gyengül le túlzottan. Az olyan állításokat azonban, miszerint az orvosi kannabisz „gyógyítja” a rákot, erős fenntartással érdemes kezelni. Valóban bizonyították a kannabisz daganatellenes hatását állati és emberi eredetű rákos sejtekkel végzett laboratóriumi kísérletekben – de csak bizonyos tumorok esetében. Csakhogy legalább 150 rákos megbetegedés, és ezek akár ezernél is több szövettani kombinációja létezik, és még nem folytak klinikai kutatások e téren.

Miben különbözik az orvosi kannabisz a marihuánától?

Ha csak magát a növényt nézzük, pusztán a felhasználás célja a különbség: a kannabiszkészítmények alapjául szolgáló növény éppenséggel alkalmas lenne a „betépésre” is, de az orvosi kannabisznak épp az a lényege, hogy ellenőrzött módokon és dózisokban, különböző formákban mint gyógyszert alkalmazzák. A szelektív növénytenyésztés lehetővé teszi, hogy a kannabisznövényben megtalálható hatóanyagok – a kannabinoidok – különböző koncentrációban legyenek jelen a feldolgozásra kerülő kenderben. Az orvosi célra használható kannabisz-készítmények lehetnek szárított levelek, virágzatok, cseppek, tinktúrák, krémek, olajok, kapszulák, kúpok, szájspray-k: olyan termékek, melyek a kannabisznövény egy részét, vagy a kannabisz növényből kivont hatóanyagokat, vagy szintetikus kannabinoidokat tartalmaznak. Az orvosi kannabisz nem mai találmány: a 19. század ’50-es éveitől csaknem egy évszázadon keresztül csaknem 100 betegségre írtak fel kannabisz alapú gyógyszereket.

Hogy állunk a szabályozással? Magyarországon még nagyon korlátozottak a gyógyászati felhasználás lehetőségei: a kannabisz birtoklása illegális, és először „eltereléssel” (fél éves tanácsadással), majd a visszaesőket kettőtől öt évig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják. Terápiás célra ugyanakkor rengeteg utánajárással megoldható, hogy valaki kannabiszkészítményt kapjon – már ha a páciens talál olyan orvost, aki hajlandó felírni. Jelenleg csupán a szklerózis multiplexre alkalmazható Magyarországon kannabisztartalmú gyógyszer, és mivel egyetlen ilyen sincs törzskönyvezve hazánkban, minden egyes esetben külön kell kérni az engedélyezést és a készítmény importját. A TB nem támogatja a kannabiszkészítményeket, emiatt egy adag gyógyszer nem ritkán százezer forintot is meghaladó költséget jelent a betegnek. Az adagolás megállapítása is készítményre és személyre szabott, a dózisokkal kísérletezgetni kell – ezt kevés orvos vállalja fel. Egyfajta kiskaput jelent, hogy táplálékkiegészítő gyanánt mégis árulnak egy kannabiszkészítményt – a CBD-olajat, sajnos igen borsos áron – Magyarországon; de muszáj utánanézni a forrásnak, mert a terjesztők kínálatában nem megbízható forrásból származó termékek is szerepelnek.

Milyen gyógyhatású hatóanyagai vannak a kannabisznak?

A kannabisznövény két fő ismert, egymással „együttműködő” hatóanyaga a THC és a CBD. A nem feldolgozott növényből mindkét anyag hevítés hatására szabadul fel – a szárított növényt emiatt szívják el cigaretta formájában, de ennek alternatívája a párologtatás, inhalálás. A két vegyület közül csak a THC a pszichotróp. Külön-külön és együtt is használják a gyógyászatban a két fő vegyületet: a CBD-olajat például akár gyerekeknek is lehet adni, bár jó tudni, hogy minimális THC-tartalma így is van az egyébként keresett terméknek. Erre azonban szükség is van, hiszen a THC kell ahhoz, hogy a CBD kifejthesse jótékony hatását, s ez fordítva is igaz. A kannabisz-készítmények közül ennélfogva csak azok a pszichotrópok, amelyeknél az alkalmazás kifejezetten ezt kívánja. Egy fájdalmas izomgörcsöket átélő sclerosis multiplex betegnek, vagy éppen egy súlyos epilepsziában szenvedőnek áldás lehet a THC izomlazító hatása, a kemoterápia mellékhatásaként jelentkező émelygést és étvágytalanságot szintén ez a vegyület képes ellensúlyozni. A végstádiumú rákos, palliatív kezelést kapó betegtől pedig nem is lenne szabad sajnálnunk a THC szorongásoldó, a valóságtól eltávolító hatását. A kutatások középpontjában álló két vegyületen kívül a növényben további 144 kannabinoid vegyület található meg, egy egész növényi univerzum!

Tisztázzuk: nem a füvet kéne legalizálni.

Fontos tisztában lenni vele: azok, akik – ahogy a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület is teszi – a kannabisznövény orvosi felhasználása mellett érvelnek, nem a marihuána általános legalizálásért küzdenek. Németországban három éve törvényes az orvosi célú felhasználás, miközben a rekreációs használat továbbra is tiltott. A három év alatt folyamatosan növekedett a kannabisz-gyógyszerekből befolyó bevétele a gyógyszergyáraknak, és az eredmények is kecsegtetőek. Ennek tükrében eljött a szemléletváltás ideje, és érdemes lenne más szemmel tekintenünk erre a (gyógy)növényre. Még ha ez komoly tabudöntögetéssel is jár.

A JOY-Napok DIGITAL SPECIAL kuponjaival május 14-17. között kedvezményesen juthatsz hozzá CBD tartalmú termékekhez.


Gondoltad volna, hogy ezek a sztárok teljesen elutasítják a tudatmódosító szereket?

Nézd meg a galériánkat>8 kép
Straight edge hírességek
Tovább olvasok
Kép
7 dolog, amiért sosem szabadna bocsánatot kérned

Gyakran érzel obűntudatot? Hibásnak érzed magad olyasmi miatt, amit nem te rontottál el? Ha igen, akkor neked is le kell szoknod arról, hogy mindenért bocsánatot kérj!

Kép
Totál szívás – Öt dolog, amit a robotporszívómtól tanultam

A karanténban mindenféle technikai kütyübe ruháztunk be. Komplett irodává alakítottuk a konyhát, a gyereknek játszótérré a nappalit. De arra is rájöttünk, hogy minél többet tartózkodunk otthon, annál nagyobb lesz a dzsuva. Így jött végül a képbe a robotporszívó – ami kísérteties egy teremtmény. Mire megtanulta a lakást, én is tanultam tőle öt dolgot.

Kép
35 dolog, amit eddig nem tudtál Joe Bidenről

Joe Biden lesz Donald Trump kihívója a 2020-as amerikai elnökválasztáson. Vessünk egy közelebbi pillantást a politikusra, aki az egész életét a nyilvánosság előtt töltötte.

Kép
Napi horoszkóp július 3.: a Skorpiók ügyei jól alakulnak, a Bakokban túlteng az energia

A hét utolsó munkanapján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz ma is izgalmas üzeneteket rejtenek az egyes csillagjegyek!

Kép
Kicsúszik a kezükből az irányítás? Meghan és Harry az Instagram miatt aggódnak

A "királyi" felületeket már nem használhatják, új profiljuk pedig egyelőre nincs.

Kép
A természetes izzadásgátlás 6 alapelve

Egyszerű életmódbeli változtatások segítségével is megelőzhető, vagy csökkenthető a hónalj izzadása és a szagok intenzitása. Mutatjuk, mire figyelj oda!

Kép
Hogyan ismertem fel egy hajléktalanban egy régi ismerőst?

Franciska egy kis faluból jutott be a budapesti bölcsészkarra, és megrázó találkozás részese volt. Megírta, elmeséli.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem