Fahidi Éva: A covid mint régi ismerős

fahidi éva,vélemény
Forrás: Kedves Katalin

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Amikor egy buzgó újságíró megkérdezte tőlem: mi volt a legszörnyűbb a soában, „minden” – mondtam derűsen, mert a kérdés ilyetén történő felvetésén valóban csak derülni lehet.

Hogy hányféle és milyen közérzettel kell élni, és hogyan kell azt kifejezni, azt a háború alatt alakítottuk ki legpregnánsabban, amikor még otthon voltunk. Illett jól neveltnek lenni, és nem illett semmi egyértelműt kimondani, vagy papírra vetni. Azt hogy féceszül, még mi, nagyon sznobok is túlzottan modorosnak véltük, ezért, ha leírni kellett, az így nézett ki: „ça roule, de büszkén”, vagyis: ha pörög is, de büszkén. Aztán nagyon hamar elég volt ennyit mondani: büszkén…

Egyik unokám elégedetlensége esetén 3 éves kora óta fontosnak tartja félreérthetetlenül megerősíteni a véleményét és nemes egyszerűséggel csak annyit mond arra, ami nem tetszik: „kakaszar”, ami minél kisebb volt, annál olthatatlanabb sikert eredményezett a felnőtteknél. (Ezzel csak az vetekedett, amikor ki sem látszott még a földből, mert még oviba járt, de merészen és elszántan dobálta a palacsintát, amikor meg kellett fordítani.)

De komolyra fordítva a szót, szoktam gondolni arra, hogyan lehet meghatározni, megfogalmazni azt a tehetetlen érzést, bizonytalanságot, dühöt, megaláztatást, ami fizikai, tapintható rosszullétben is megnyilvánul –ez kísérte az életemet a soá több pontján: amikor odaérkezéskor kidobtak a birkenaui rámpán a vagonból, és megéreztem a nyílt lángon égetett emberhús émelyítő bűzét, amikor le kellett nyelni a közös edénybe löttyintett meghatározhatatlan tápláléknak csúfolt valamit, amikor hozzá kellett érni a többi koszos, büdös női testhez, azon a címen, hogy fürdünk, és ami rám tört, amikor megláttam azt a térképet, amin felvázolták a Covid-19 térhódítását néhány héttel azután, hogy megjelent és behálózta az egész világot.

Déja vu érzésem támadt, épp olyan kiszolgáltatottnak, tehetetlennek és dühödtnek éreztem magam, mint életemben annyiszor, legszívesebben sírtam volna, de édesanyámtól tudom, hogy az nem segít, legfeljebb kivörösödik az ember szeme, az meg teljesen felesleges.

Az első találkozásom a kiszolgáltatottság mindent eltipró érzésével a vele járó fizikai émelygéssel együtt, a gettó volt.

Nem gondoltam, hogy 75 évvel később, az Eleven Emlékmű rendszeres találkozásainak egyikén, tudok majd meg róla egy lényeges részletet. Két debreceni hölggyel, testvérekkel találkozva kezdtem a gyászos szobor tövében a debreceni gettóról szóló emlékeimet egyeztetni, amikor kitűnt, hogy őket sem engedték vissza a házukba, amikor merészeltek életben maradni és hazatérni deportálásuk után. Valamilyen fondorlattal mégis sikerült nekik, és azt tapasztalták, hogy édesapjuk íróasztala, súlya és mozdíthatatlansága folytán, a helyén maradt. A fiókok persze, ki voltak fosztva, de az egyikben mégis megtalálták a rendőrségi ki- és bejelentőt, amelyekkel „önként” kijelentkeztek szép kertes házukból és ugyancsak „önként” bejelentkeztek a gettóban egy lyukba. Ezzel is alátámasztva azt a látszatot. hogy semmi erőszak nem volt a gettósításban.

Most, hogy gondolok rá, újra elönt az a bizonytalanság és meghatározhatatlan rossz érzés, amit akkor éreztem, amikor kinéztem magamnak a szoba egyik sarkát, amint a gettóba érkeztünk, és összes földi javam, egy hátizsák és egy oldalzsák tartalmával birtokba vettem, magamnak. A Covid első hullámánál nagyon bezárkóztunk, sehová nem mentünk, és senkit be nem engedtünk, csak Bandika lányát, aki mesésen ellátott bennünket, most a második hullámnál mi is lazítottunk annyit, hogy sétálni járunk a Duna-partra. Sőt még randevúzunk is, például Cuhorka Emese gyönyörű kisfiával, Hugóval. De a definiálhatatlan rossz érzés minden alkalommal, amikor leülök szokásos helyünkre, elfog, mert nem lehet nem gondolni arra, ki ült ott előttem. Nem is kell rosszindulatra, vagy gondatlanságra tippelni, csak a Covid természetrajzára, hisz van, aki tünetmentesen túlesik egy fertőzésen, és boldogan él tovább, de az nem én vagyok. Szabadjon nekem szeretni az életet, ha már ilyen sok jutott belőle eddig is.

Nagyon szeretem Halál úr középkori ábrázolásait kaszával, és az Ördögét a kilátszó lólábával. Nekem annyi mesekönyvemben szerepeltek, személyes barátaim voltak, én azt is tudom, hogy kell az ördögöt egy csücskén nyitva hagyott ötágú csillaggal, a Drudenfuß-szal megfogni, de nem mertem, mert nem tudtam, hogy kell elűzni, és akármennyi mesét tudtam, amiben kiderült, hogy ostoba, gonosz, és túl lehet járni az eszén, féltem az ördögtől és nem akartam reszkírozni.

Eszembe szokott jutni a média és a befolyásolásunk, a napi sajtó és a gyűlöletkeltés, no meg a technika. Akkor, amikor bevonult az életünkbe a bombázás, megismertük a légiriadót. Volt kiskofferünk, amit felragadtunk és levittünk magunkkal az óvóhelyre. A repülők sebessége még olyan volt, hogy mindenre maradt elég idő. Amikor még otthon voltunk, mi szép kényelmesen leértünk a légvédelmi pincébe, leballagtunk, a bombázók komótosan megérkeztek: US by night, RAF by day (éjjel az amerikaiak, nappal az angolok). A háború végére már kitanultuk, melyik gépnek milyen a hangja, a Liberatorok voltak az éjjeli altatóink, a süvöltésből, hogy mekkora bombát dobtak le, még azt is tudtuk, hogy milyet, repesztőt, vagy gyújtót. Kényszermunkás koromban, nekünk, Häftlingeknek nem kellett törnünk magunkat, nekünk nem járt óvóhely. De van Isten, akkor is volt, az egyetlen, táborunkat ért légitámadás során hová esett a bomba? Persze, hogy az SS barakkra, és aztán rohantak át a mi barakkjainkba az SS-ek és reszketve beálltak az ajtófélfákba.

Boncolgathatjuk az ellenkezőjét is, ami nem hasonlít: ami akkor történt, fegyverek árnyékában történt. A végkifejlet, a mi elpusztításunk, nyilvánvaló volt. Minden kellék megvolt, nemcsak cyklon-B, gázkamra, krematórium, fajelmélet, ideológia, oktatás, törvény, önigazolás, „művészet”, meggyőződés; erőszak kellett hozzá. Ne aggódjunk, volt is elég.

Ha akkorra és a Covid-ra gondolok, most is azt a gyomorémelygést érzem.

Soha nem meséltem az unokáimnak félelmet keltő meséket. Megalázó érzület félni. Eltávolít a másik embertől és gyűlöletessé teheti őt. Mennyit és hányféleképpen félve éltük mi meg a századot, amiben gyerekek és felnőttek voltunk, és mit tudtunk tenni ellene? És mennyi alázatra kell, hogy serkentse a ma emberét, ha belegondol tehetetlenségébe, hogy egy mikroszkopikus méretű lény elég ahhoz, hogy megöljön korlátlan számú embert, pedig nincs látványos atombombája, természeti katasztrófa sem kell hozzá. Megint be vagyunk zárva, minden szembejövő gyanús ellenség. De önként, saját érdekünkben védjük magunkat. Bezárkózunk, senkit be nem engedünk. Olvassuk Yuval Noah Harari-t! Tudjuk meg tőle, a Homo Sapiens az emberiség rövid története során hogy jutott idáig. Az viszont, amire az eddigi földi lét nem volt képes történelme során: jó cél érdekében világméretekben összefogni, jóllehet nagy szükség van rá, még nyomokban sem látszik. Lehet, hogy nem vagyunk rá képesek?

Tovább olvasok
Kép
Napi horoszkóp november 25.: az Oroszlánok előtt ígéretes lehetőség áll, a Mérlegekre nagyobb volumenű feladat vár

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz ismét izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Kép
Top 7 étterem, ahonnan megéri rendelni, ha nincs időd főzni

Ha te is unod már az egyforma napokat, a megszokott illatokat és ízeket, ráadásul se időd, se türelmed a kovászoláshoz és kenyérsütéshez, akkor a következő válogatásunk neked szól.

Kép
Tedd izgalmassá a várakozást! – 5 DIY bors adventi naptár ötlet

Újra itt az év legszebb időszaka, amivel egyszerűen nem lehet betelni. Készülődünk, tervezgetünk és töretlen lelkesedéssel díszítjük otthonunkat, közben pedig nem győzzük számolni a hátralévő napokat karácsonyig. Ezt a várakozást tehetjük még szebbé egy izgalmakat rejtő adventi kalendáriummal.

Kép
"Itt még nem hallottam, hogy nincs elég tej!" - Cipőtlen babák, no cumi, császármetszés esetén is apás szülés - Ilyen Angliában anyának lenni!

Magyar anyák külföldön #6 - Menczel Enikő az egyetemi évei utolsó pár hónapját töltötte Angliában. Diplomáját Magyarországon szerezte, majd úgy döntött, inkább visszatér a ködös Albionba. Cambridge-ben él, hat éve egy biotechnológiai cégnél dolgozik, rákkutatással foglalkozik és nem mellesleg anyuka is, a másfél éves Nora mamája. A magyar anyák külföldön sorozat e havi interjújában Enikő mesél arról, hogy milyen is Angliában anyukának lenni. Válaszaiból kiderül, hogy Angliában a természetes szülés, a szoptatás, a cumi és a cipő nélküliség prioritás, valamint, hogy a szülésznők sasszemmel figyelik az anyák állapotát és azonnal ki is szűrik, ha valakinek lelki segítség kell.

Kép
Tényleg annyira jók a finn iskolák? Megkérdeztünk egy kint élő magyar anyukát!

Annyira, de tényleg annyira sokan olvastátok a finn iskolákról, a finn oktatási rendszerről szóló cikkünket, hogy arra gondoltunk, megkérünk egy kint élő édesanyát, borzolja tovább a kedélyeket és mesélje el ő maga, hogy tényleg olyan jó-e az ottani rendszer, az iskolák, a tanárok, a módszer és minden, mint amilyen jó a híre.

Kép
Ezért nem sírnak a koreai babák – Avagy mi áll a babasírás hátterében

Minden egészséges baba sír. Ne gondold, hogy azért, mert téged bosszantani szeretne vagy éppen megmutatni, hogy ő a főnök. Sírásának evolúciós okai vannak.

Kép
Harap a gyerek? 10 tipp, hogyan szoktasd le róla!

Sok kicsi a fogait használja a nyelve helyett: ha máshogyan még nem tudja kifejezni magát, harapással is „közölheti”, mit érez. Szakértők szerint egyéves kor körül ebben még semmi rossz szándék nincsen, és ha következetesen reagálsz erre a viselkedésére, az apró fogakat egy idő után csak evéskor és mosolygáskor fogja rád és másokra villantani.

Kép
Pattintsd ki a hasizmaidat a következő hetekben, méghozzá Debreczeni Dóri kedvenc gyakorlataival!

Debreczeni Dóri a futás mellett saját testsúlyos edzéseket is tart, a koronavírus miatti korlátozások azonban a csoportos órák felfüggesztését eredményezték. Dóri azonban arra ösztönöz mindenkit, hogy otthon is mozogjon - mutatjuk is kedvenc hasizom gyakorlatait!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem