Meglepő oka van, miért van masni a fehérneműkön

Borítókép: Meglepő oka van, miért van masni a fehérneműkön Forrás: Getty Images
A mindig azért túlzás, de a legtöbb fehérneműn valóban megtalálható. Ha belegondolsz, szinte majdnem minden melltartón és a bugyikon is ott van.

Azt gondolhatnád, hogy ez mindig is pusztán egy díszítő elem, egy bájos-csábos apróság volt; ám ez nem így van. A masni eredete komoly múltra tekint vissza. Tudtad, hogy annak Meglepő oka van, miért van masni a fehérneműkönidején meg volt a maga funkciója?

Hiszen nem mindig hordtak a nők melltartót. Számtalan korban inkább elfedték és leszorították keblüket, mintsem kiemelték, többek között azért, mert az egyház szemében bűnnek számított egy fedetlen kebel. Így volt ez egészen a 19. századig. A nők fűzőben jártak, majd később a különböző korok elvárásainak megfelelően vagy leszorították, vagy pedig felpolcolták a keblüket. (A fűzőt 1889-ben „bontották” ketté; ekkor jelentek meg az első „melltartók”.)

Forrás: Getty Images
Mivel akkortájt még nem léteztek elasztikus anyagok, így a melltartó résznél a merevítést egy kis szalag tartotta a helyén, amit még a fűzőbe is átkötöttek.

A szalagot elöl a legkönnyebb megkötni, ezért a fehérnemű elejére helyezték. A halcsont merevítő eltűnt, a kis masni viszont megmaradt - írta az egyik közösségi oldalon egy hozzászóló. Mindig tanulunk valamit – fűzi hozzá a Mirror cikkírója.

Galériánkban pedig arról olvashatsz, miért jó neked is, ha szép fehérneműt viselsz