Hogyan ne edd túl magad home office-ban (sem)

Borítókép: Hogyan ne edd túl magad home office-ban (sem) Forrás: Getty Images
Tavasszal még én is könnyesre röhögtem magam a mémeken, hogy nem fogunk majd kiférni az ajtón, ha vége lesz a karanténnak, az otthonról dolgozásnak. Most viszont, hogy újra itt tartunk, rájöttem, muszáj megállnom az „önmegnyugtató” célzatú nasizást. Amitől ráadásul csak tök ideges leszek magamra, hogy ezt most megint miért kellett. Íme néhány tipp, hogyan ne ragadjunk bele a stresszevés ördögi körébe.

Csak bekapok egy kis kesudiót, az még pont belefér, addig is gondolkodom a jövő heti témáimon – csitítgatom a lelkiismeretem, amiért már megint a konyhaszekrény ajtaját nyitogatom, újabb nasik után kutakodva. Egy órával később, cikkírás közben pedig azon kapom magam, hogy az imént felfedezett ropiról ábrándozom. Kinek ismerős a helyzet? Ti is többet nassol(ná)tok azóta, hogy otthonról dolgoztok?

Nekem mindenesetre sokkal nagyobb kihívás visszafogni magam úgy, hogy csak egy karnyújtásnyira van a hűtő és ahogyan a gyerekeim elnevezték, a "finomságos" doboz.

S hogy honnan ered ez a felfokozott késztetés, hogy folyton nyammogjak valamit? A kérdés tulajdonképpen költői, és a válasszal is tisztában vagyok. S annak ellenére nehezemre esik fegyelmezni magam, hogy számtalanszor a saját bőrömön is megtapasztaltam, a stresszevés nem javít a helyzeten.

De vajon miért nyúlunk ilyenkor sokkal többször a rágcsák után, miért akarunk kétnaponta muffint, kenyeret, kiflit sütni? „Na nehogy már ennyi örömöm se legyen” – mondogatják sokan; hiába, nekem is ez a bevett, kedvenc szófordulatom. Az önmegnyugtató célzatú eszegetés nagyjából addig ad némi kielégülést, amíg nasizunk.

Viszont ahogy lenyeltük az utolsó morzsákat, jön a lelkiismeretfurdalás, huzamosabb idő után pedig a plusz kilók, majd a vele járó egészségügyi problémák. Mindezt súlyosbítja, hogy sokkal kevesebbet mozgunk, jobbára otthon üldögélünk a számítógépünk előtt.

A tudományos magyarázat szerint a stresszhelyzetek - jelen esetben a koronavírus járvány – nagyon könnyen megváltoztathatják az étkezési szokásainkat. Ilyenkor az agyunk leginkább kortizolból és adrenalinból álló hormonkoktélt pumpál a vérerekbe.

Ha viszont a stresszhelyzet huzamosabban fennáll, ezek szintje lecsökken, plusz a szervezet glükózraktárai is kiürülnek; ilyenkor érezzük a „farkaséhséget”. S ekkor kompenzálunk a főképp magas zsír- és cukortartalmú ételekkel, ami viszont egy ördögi körbe húz be; mert csak tovább fokozza az egészségtelen fogások iránti vágyat.

De hogyan tudjuk elkerülni? Kis odafigyeléssel, önfegyelemmel hamar meg tudjuk törni az ördögi kört.

Próbáljunk meg egészséges ételeket, rágcsákat betárazni, stresszhelyzetben az agyunk ugyanis nem válogat, az első ehető dologra le fogunk csapni. Próbáljunk meg változtatni a (rossz) szokásainkon, például azzal, hogy rendszert viszünk az étkezéseinkbe. Köztük pedig elfelejtjük a nasizást.

S végül, de nem utolsó sorban, a négy fal között is megpróbálhatunk mozogni; kihasználva a netet, ami roskadásig van otthon végezhető tornagyakorlatokkal, mozgásos videókkal. A hangulatunkon is nagyot dobhatunk vele.

S hogy még mire érdemes odafigyelned, megtudhatod a Galériából!