Ez nem luddita anyák lázadása!

Borítókép: Ez nem luddita anyák lázadása! Forrás: pexels
A #kikapcs Mobil OFF, Élmény ON mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a minőségi időtöltés fontosságára, a virtuális világ alternatívájaként a valós környezetben megélt élmények egészséges arányban tartására.

A #kikapcs – Mobil OFF, Élmény ON mozgalom, amely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint azt, hogy összefogja hazánk legjobb családbarát tudományos-, szórakoztató-, sport- és turisztikai központjait, hogy közös fellépéssel mutassák meg: élményekből a valódi életben sincs hiány!

Ehhez az egyedülálló kezdeményezéshez számos olyan nagynevű cég csatlakozott már, mint az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő, a Miniversum Élményközpont, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vagy a Csodák Palotája, melyek vezetői fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet a közösen és tartalmasan eltöltött idő fontosságára.

Veszélyes játék

Addig, amíg valaki megtalálja az egészséges egyensúlyt a valós élmények megélése és a kütyük által szerzett kikapcsolódás öröme között, addig nincsen semmi probléma. Ám a virtuális világ csalóka: észrevétlenül képes rabságban tartani az embert. A számítógépes játékfüggőség már olyannyira nagy gondot jelent világszerte, hogy a WHO nemrég hivatalosan is a függőségek közé sorolta. Indoklásuk szerint: „játékfüggőség olyan súlyosan tartós vagy visszatérő viselkedés, amelyben a játék elsőbbséget élvez az élet más területeivel szemben". Ez egyre nagyobb gondokat okoz több országban, köztük az Egyesült Királyságban is, ahol már működnek kifejezetten videojáték-függőséget kezelő magánklinikák.

Az Ipsos által végzett felmérés szerint a magyarok több mint fele a vécére is gyakran mobillal megy, 45 százalékuk ébredés után először a telefonja után nyúl, közel kétharmaduk pedig a mobilját nézegeti elalvás előtt.

Naponta átlagosan 1,8 órát töltenek a közösségi oldalakon a 16 és 37 év közötti fiatalok – derült ki a Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából.

Akik már csatlakoztak a mozgalomhoz:

A #kikapcs – mobil OFF, élmény ON legfőbb támogatója, az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő könnyen azonosulni tudott a mozgalom üzenetével és célkitűzéseivel, hisz számukra kiemelkedően fontos a család és azon belül is a gyerekek. Mivel évek óta tudatos koncepciójuk, hogy a versenytársi kapcsolatokat partnerkapcsolattá alakítsák át, ezért örömmel kampányoltak amellett, hogy még több, akár teljesen megegyező profilú szolgáltató csatlakozzon a mozgalomhoz. „Ez egy olyan platform, ahol közösen nagyobb hangsúlyt lehet adni a minőségi családi programoknak. Egy család életében mindig szükség van új és más élményekre, hiba lenne azt hinni, hogy például mindig csak az Aquaworldre esik a választás. Tőlünk nyugatabbra például már teljesen természetesek az ilyen jellegű összefogások” – mondta el Kiss Szabolcs, az Aquaworld marketingvezetője, aki maga is két gyermek édesapja. „A mozgalomhoz csatlakozók arra ösztönzik az embereket, hogy tudatosan olyan programokat válasszanak, amelyeken belefeledkezhetnek a kikapcsolódásba. A vízibirodalmunk erre kiváló helyszín – itt minden adott ahhoz, hogy élményeket gyűjtsünk! – fűzte hozzá Móricz Szilvia, az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő marketing- és kereskedelmi igazgatója. Az Aquaworld annyira komolyan veszi a küldetést, hogy idén nyáron már a második youtuber sportnapot szervezték meg, melyen az érdeklődő fiatalok – elszakadva a monitoroktól – kedvenc videósaikkal sportolhattak közösen.

A Miniversum Élményközpont – ahol már a nyitás óta tudatosan nincs wifielérés a kiállítótérben – örömmel csatlakozott a #kikapcs – Mobil OFF, Élmény ON kezdeményezéshez. „A Miniversum olyan, mint a valódi világ, amely tele van élménnyel! Fontosnak tartjuk azt, hogy az emberek és főleg a gyerekek megismerjék és felfedezzék az őket körülvevő valós világot, és ráébredjenek arra, hogy mennyi apró örömforrás és élmény veszi őket körül a mindennapokban is. A mozgalom pont ezt az üzenetet közvetíti” – mondta Vidáné Légrádi Andrea, az intézmény vezetője, aki hozzátette, hogy mivel a szünidő a legjobb időszak arra, hogy a gyerekek kikapcsolódjanak és feltöltődjenek, számos különleges programmal készülnek: a vakáció minden hétköznapján tematikus programmal várják a családokat. A minivilág felfedezése mellett kvízjátékokkal és az apró kezek műhelyében kézművesprogramokkal is várják a látogatókat. Lesz mesenap, közlekedés napja, vonatok napja és sok más érdekes program is.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetősége számára nem volt kérdés, hogy csatlakozzanak-e a mozgalomhoz, a közös összefogást különösen fontosnak és példaértékűnek tartják. „A közös munka mindannyiunk jó hírnevét erősíti, méltó példa a társadalmi felelősségvállalásra, ami számunkra kiemelten fontos, hiszen célunk, hogy minden korosztály éljen a gyógy- és élményfürdőink kínálatával, sportoljon, gyógyuljon és szórakozzon!” – mondta Czinege Szilvia, a BGYH Zrt. értékesítési és marketingigazgatója, aki elmondta: számukra különösen fontos, hogy a gyógyítás mellett a kikapcsolódás, testi-szellemi-lelki feltöltődés lehetőségét is biztosítsák. „Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy aki ellátogat bármelyik fürdőnkbe, pár óra fürdőzés után úgy érezze, hogy teljesen felfrissült, újjászületett. Ennek az élménynek a megszerzése pedig nem is kérdéses, úgy érhető el a legkönnyebben, hogy abban a pár órában, amit nálunk tölt, teljesen magára koncentrál, meg kell próbálnia a külső, „zavaró” ingereket kikapcsolni. Ezért például fürdőink területén tudatosan wifielérhetőségek sem találhatóak, és igyekszünk már a bejáratnál felhívni a vendégek figyelmét arra, hogy lehetőség szerint hagyják az értékmegőrzőben telefonjaikat, értékeiket.”

A Csodák Palotája tökéletesen azonosulni tud a #kikapcs – Mobil OFF, Élmény ON mozgalom küldetésével. Nem kérdés, hogy minden generációnak igényes és tartalmas szabadidős programokra van szüksége, a Csopa elkötelezett híve a játszva tanításnak. Mátrai Anikó, a Csodák Palotája marketingvezetője szerint: „A mozgalom ereje természetesen az összefogásban van, abban, hogy minél több helyről hallja ugyanazt az üzenetet a család, a gyerek, annál jobban elgondolkodik azon, hogy valóban lehet az alapgondolatban valami. Ahogy több szem többet lát, úgy több száj többet tud elmondani, és fontos, hogy minél szélesebb körhöz jussunk el a tartalmas és közösen megélt időtöltés hangsúlyozásával.”

A mozgalom várja további partnerek és támogatók jelentkezését, akik tovább terjeszthetik a mozgalom legfőbb üzenetét: #kikapcs – Mobil OFF, Élmén