Dobó Kata, Csányi Sándor, Bródy János a Hospice Alapítvány videójában

Borítókép: Dobó Kata, Csányi Sándor, Bródy János a Hospice Alapítvány videójában
Adománygyűjtő kampányuk címe: „Minden perc értékes”.

Dobó Kata, Csányi Sándor, Bródy János, Szalóki Ági, Monspart Sarolta, Tatár Csilla, Várkonyi Andrea, Tatár Csilla, Torres Dániel, Barabás Éva, Gianni Annoni, Klukon Edit, Szellő István, Steinmetz Barnabás, Farkas Róbert – ők láthatók a Magyar Hospice Alapítvány adománygyűjtő kampányvideójában. Amellett, hogy nevüket-arcukat adták a kezdeményezéshez, arról is beszéltek, mit jelent méltósággal búcsúztatni, búcsúzni.

„A hospice azokban a percekben tud a legtöbbet segíteni, amikor a leginkább tehetetlenek vagyunk, hiszen minden embernek joga van ahhoz, hogy az utolsó percekig méltóságát megőrizve éljen.” – mondja például Bródy János. Dobó Kata pedig a Magyar Hospice Alapítvány nagyköveteként évek óta követi és segíti az alapítvány munkáját.„Nekem a mindent jelentette, hogy az utolsó percig foghattam a nagymamám kezét.” – vallja a színésznő a kampányfilmben is.

Az új kampányfilm, amely a legnagyobb hazai tévécsatornák műsorán is látható lesz, vállaltan az érzelmekre hat. „Szerethető, büszkén vállalható, közösségformáló alkotás, amely elgondolkodtat és cselekvésre buzdít" – áll az alapítvány sajtóközleményében.

A novemberben induló kampánnyal az alapítvány célja ugyanaz, mint korábban: felhívni a társadalom figyelmét aa hospice ellátás fontosságára, melynek lényege, hogy minél több gyógyíthatatlan daganatos beteg részesülhessen szakszerű és humánus ellátásban élete talán legnehezebb időszakában.

De az új kampány nem csak az adományozás fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet, hanem az önkéntes munka értékére is. „Különböző jótékony közösségeket is működtetünk, mint például a Nárcisz futókör, a Nárcisz óvodák és iskolák köre; sport és kulturális eseményeket is szervezünk, melyek kettős célt szolgálnak: ismeretterjesztést és adománygyűjtést .” – magyarázza Kovács Anita, a Magyar Hospice Alapítvány programigazgatója.

A Magyar Hospice Alapítványról
Magyarországon 1991-ben a Polcz Alaine által vezetett Magyar Hospice Alapítvány megalakulásával jelent meg a hospice szemléletű ellátás. Az Alapítvány a fővárosi betegek hospice szemléletű, humánus ellátását végzi, a nemzetközi hospice mozgalmak szellemiségnek megfelelően a már csak tüneti kezelésben részesíthető, gyógyíthatatlan – elsősorban daganatos – betegek testi és lelki szenvedéseinek enyhítését, a humánus kezelést és az emberi méltóság megőrzését tartva szem előtt. Célja a betegek fájdalmainak és a tüneteinek csökkentésével, lelki szenvedéseik enyhítésével a lehető legjobb életminőség, fizikai és szellemi aktivitás elérése, valamint a hozzátartozók segítése a betegség és a gyász terheinek viselésében.

„Korunk civilizációs pestise, a rákbetegség továbbra is drámai képet mutat, évente 34 000 ember hal meg rákos eredetű fájdalmaktól, tünetektől kísérve Magyarországon. A magyar családok 46%-ában fordult már elő gyógyíthatatlan betegség. A társadalom 55%-a rendelkezik ismeretekkel a szolgáltatásról és bár a hospice ellátást igénybe vevők száma az elmúlt években folyamatosan nőtt, a gyógyíthatatlan betegek hozzávetőlegesen 25%-a veszi azt igénybe. Szeretnénk, ha minél többen tudnának az ellátásról és fordulnának hozzánk segítségért, ha szükséges.” Dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvos igazgatója

hospicehaz.hu/mindenperc