15 érdekesség, amit talán nem tudtál az Igazából szerelemről

Borítókép: 15 érdekesség, amit talán nem tudtál az Igazából szerelemről
Ki gondolta volna, hogy ennyi szaftos kulisszatitok létezik egy 136 perces karácsonyi film mögött.

1. A film elején és végén a repülőtéri jelenetek igaziak voltak.

Bár kézenfekvőbb lett volna statisztákat használni ezekhez a jelenetekhez, a rendező, Richard Curtis úgy gondolta, hogy autentikusabb lenne, ha valódi egymásra találások kerülnének a filmbe. Az operatőrök felvettek néhány jelenetet a Heathrow-n utasokról és hozzátartozóikról, akik üdvözlik egymást. Amikor találtak valami érdekeset, odamentek hozzájuk és az engedélyüket kérték.

2. Az Igazából szerelem Richard Curtis első rendezése.

Korábban olyan filmek forgatókönyvét írta, mint a Sztárom a párom, a Négy esküvő és egy temetés vagy a Bridget Jones naplója (mindháromban együtt dolgozott Hugh Granttel). Az Igazából szerelem óta még két filmet rendezett a mai napig.

3. Rendszeresen kivágják a pornóforgatós jeleneteket a tévéből.

Martin Freeman és Joanna Page pornódublőröket játszanak az Igazából szerelemben, és amikor a tévében vetítik a filmet, rendszeresen kivágják a jeleneteiket.

4. Emma Thompson kövérítő ruhát visel a filmben.

Mert annyira vékony, Karen pedig egy trampli.

5. Az esküvői meglepetésdal énekese rákban hunyt el 2006-ban.

Lynden David Hall énekli az All You Need Is Love-ot a karzatról. A fiatal soulénekes, akinek néhány sláger is fűződik a nevéhez, mint például a Cinderella, 31 éves korában halt meg Hodgkin-limfómában.

Ugyanebben a jelenetben Richard Curtis rendező harsonajátékosként bukkan fel.

6. Még valami a meglepetésdalról: a jelenetet egy gyászszertartás ihlette.

Jim Henson amerikai szórakoztatóművészre, Breki és a Muppet Show kitalálójára emlékeztek bábszínésztársai egy egyre növekvő létszámú produkcióval. A videót önmagáért is érdemes megnézni: frenetikus, ahogy a bábszínészek összevissza változtatgatják a hangjukat.

7. Az Igazából szerelem egyik jelenetét egy az egyben átemelték a Négy esküvő és egy temetésből.

A két film között amúgy is több rokoni szál felfedezhető – Hugh Grant vagy a Love Is All Around című dal például, hogy mást ne mondjunk –, de volt egy jelenet, amelyet a Négy esküvő-ből (amelyet szintén Curtis írt) kihúztak: ebben Hugh Grant karaktere úgy próbál felszedni egy csajt, hogy vegzálja az étel minőségét, mire kiderül, hogy a lány volt a szakács. Kilenc évnek kellett eltelnie, mire a jelenet megkapta az őt megillető figyelmet.

6. Colin Firth-t megcsípték a szúnyogok.

A tóba ugrós jelenetnél, hol másutt. Firth könyöke állítólag avokádó méretűre dagadt, és orvosnak kellett ellátnia.

7. Hugh Grant nem akart táncolni.

Sokkal komolyabbra akarta venni a miniszterelnök karakterét, mint Curtis, és annyira nem értett egyet a rendezővel,hogy próbálni sem volt hajlandó a jelenetet. Végül az utolsó pillanatban vették fel, és addigra Hugh annyira élvezte, hogy a együtt énekelte a szöveget a Pointer Sistersszel.

8. Sarah szerepére nem volt könnyű színésznőt találni.

Richard Curtis egyikükkel sem volt elégedett. „Egy olyan Laura Linney-típust szeretnék” – sóhajtott a rendező, mire a casting director kifakadt: „Hát akkor az ég szerelmére, keressük meg Laura Linney”-t. Az amerikai színésznő állítólag ugyancsak hízelgőnek találta a történetet.

9. Thomas Sangster 13 évesen játszotta el Samet.

A szerelmes kisfiú fiatalabb a filmben: még egyértelműen gyerek, nem kamasz. További érdekesség, hogy tíz évvel később Sangster ismét egy 13 éves karaktert játszott el, Jojen Reedet a Trónok harcában.

10. A Christmas is All Around videóját több másik videoklip ihlette.

Robert Palmer közismert slágerének, az Addicted to Love-nak

a hatása egyértelmű, de a rockénekes (aki egyébként néhány hónappal a film bemutatása előtt hunyt el) több más videót is készített, amelyen a háttérben egyformán öltözött és sminkelt csajok láthatók. Például a Simply Irresistible-t.

11. Az akkori brit miniszterelnök sajnálatát fejezte ki, hogy nem teheti meg ugyanazt, mint Hugh Grant karaktere.

„Tudom, sokan örülnének, ha azt csinálnám, mint Hugh Grant az Igazából szerelem című filmben és elküldeni Amerikát melegebb éghajlatra. De egy jó film és a valóság között az a különbség, hogy a valóságban mindig van következő nap, következő év, következő élet, amikor szembesülnünk kell egy könnyen szerzett taps következményeivel.” – mondta Tony Blair 2005-ben.

12. Natalie szerepét egyenesen Martine McCutcheonra írták.

Olyannyira, hogy a forgatókönyv első változataiban a karakter Martine néven szerepelt. De azért a szereplőválogatás előtt megváltoztatták, „nehogy McCutcheon elbízza magát” – magyarázza Richard Curtis a DVD rendezői kommentárjában. Curtis hasonlóképpen Hugh Grantre és Emma Thompsonra is gondolt már a forgatókönyv írása során.

13. Bill Nighynak fogalma sem volt, hogy szereplőválogatáson van.

Nighy korábban sosem dolgozott együtt Curtisszel. „Egy olvasópróbán vettem részt kiváló casting director barátom, Mary Selway kedvéért. Azt hittem, csak hallani szeretné a szöveget hangosan felolvasva. Őszintén meglepődtem, amikor szerepet kaptam” – idézte fel a kezdeteket Bill Nighy a The Daily Beastnek.

14. A Joannát játszó kislány túl jó volt a szerepre.

Túlságosan képzett hangon énekelte az All I Want for Christmas is You-t az iskolai karácsonyi koncerten, ezért a rendező megkérte a vágókat, hogy retusálják kicsit „gyerekesebbre” a hangját.

15. Mark szerelmi vallomása közben a színész saját kézírása látható a táblákon.

A film egyik legemlékezetesebb jelenetében Mark (Andrew Lincoln)táblafeliratokon vallja be Julietnek (Keira Knightley), hogy szerelmes belé. „Az én kézírásom van ott! A kellékesek megcsinálták, de aztán azt mondtam: 'odaírhatom én?', mert szerintem tökjó a kézírásom.”

forrás: imdb, guardian.co.uk, vh1.com, mentalfloss.com, pajiba.com