A munkahelyem a világhangulatot egyelőre közepes intenzitással tükrözte vissza, volt olyan kollégám, aki tőlem tudta meg, mi zajlik tőlünk ezer kilométerre, mások ugyanúgy tördelték a kezüket ébredés óta, mint én. Tizenkettedikben a Tótékat tanítottam, a hatalomról és a kisemberről, a háború áldozatairól és a zsarnokokról kellett beszélni. Csak fejben vontam párhuzamokat.

A monomániával, a bírvággyal, az agresszióval, a gyűlölettel, a zsebdiktátorokkal és a nagy zsarnokokkal teli csúf világ helyettesítése egy békés, egoizmustól és torzsalkodásoktól mentes szép új társadalommal – megint csak utópia, megint távolabb került a történelem menetében.

A felnőttek púder nélkül kibeszélik az eseményeket, ez rendben is van, de mit tegyünk, ha a „kollégáink” fele fiatalkorúból áll? A középiskolás korosztály – hála a szülőknek és a közösségi médiának – már nagyjából képben van a világ történéseivel, még akkor is, ha az információkat legtöbbször Instagram-filtereken átszűrt variánsban kapja. Igen, beszélgetnek róla, hogy mi van, és mi lehet. Miután elcsíptem a folyosón néhány beszélgetést, úgy döntöttem, nyíltan megkérdezem tőlük, mit gondolnak a háborúról, és hogyan érzik magukat a legújabb történelmi vihar szélén.

Gábor (16)

Egyelőre nem tudom, mit gondoljak. Félek, mert a szüleim is meg vannak ijedve, de nem tudom pontosan, mitől kellene rettegni. Idejönnek az oroszok, és megdobálnak minket bombákkal? Lesz egy újabb ötvenhat? Ezt azért nem hinném. Viszont nagyon sajnálom az ukránokat. Elképzelem, milyen lenne, ha az én országomat támadnák meg, ha el kéne menekülni a lakásból, vagy lehúzódni a metróba (én pont az Újpest-Városkapu megállónál lakom!), és rögtön megértem, hogy érezhetik magukat.

Csenge (18)

Elsírtam magam, amikor anyukám reggel elmondta, mi történt. Nem is csak azért, mert önmagamat féltem, inkább mert eszembe jutott az a sok borzalom, amit a világháborúkról tanultunk, és emlékszem, akkor arra gondoltam töriórán, de jó, hogy nekünk csak ez a béna vírus jutott. Napok óta beszélgetünk a szüleimmel és a barátaimmal az oroszokról, de őszintén szólva nem hittük komolyan, hogy háború lesz. Hát most itt van. Láttam egy fényképet, amin egy férfi a metróban nyugtatgatja a cicáját. Nagyon megrázó volt. El se hiszem, egyelőre az egész felfoghatatlan.

Vanda (16)

Azért én úgy hallottam, hogy az ukránok is sárosak, mert kiirtottak egy csomó embert. Nem tudom, hogy igaz-e vagy sem. Persze ha igaz is, akkor se mehet csak úgy oda valaki ledózerolni az egész országot, mert ahhoz támad kedve. Rengeteg ember lakik ott, akinek semmi köze a gyilkosságokhoz, akik nem csináltak semmi rosszat. Rájuk Putyin miért nem gondol? Ez az, amit nem tudok megérteni.

Karcsi (19)

Én egyáltalán nem foglalkozom az egésszel. Most biztos kiakad rám, de furának tartom, hogy mindenki így fel van zúdulva. Oföórán már beszélgettünk róla, mindenki nagyon aktív volt, én meg baromira untam. Ezer éve, mindenhol vannak háborúk, nem olyan nagy dolog ez, majd véget ér, és ráadásul nem is nálunk van. Hogy nem sajnálom-e az embereket, akik meghalnak? Hát… nem tudom. Olyan távol vannak, nem tudom beleérezni magam a helyzetükbe. Jobban foglalkoztat a matek témazáró, amit a következő órán írunk.

Vera (19)

Kíváncsi leszek, mit lép a kormány, aki rendeletben szabályozza, hogy kik jöhetnek be az országba, és persze a nem magyar állampolgárok csak nagyon nehezen (azóta a kormány felülírta a rendeletet, miszerint korlátozás nélkül mindenkit beenged Ukrajna irányából – a szerk.). Nagy haver volt a Putyin, most meg Európa a nagy haver. Kicsit fura, nem? Ja én nem akarok pártpolitizálni, bocsánat, de ebben a helyzetben szerintem a kérdés megkerülhetetlen. Nemsokára választások lesznek, és az ukrán események komoly hatással lesznek rá, akár tetszik ez valakiknek, akár nem.

István (15)

Zavarba tetszik hozni. Még nem vagyok elég okos ahhoz, hogy megértsem a politikát. Mondjuk az, hogy embereket lőnek le, az egyáltalán nem tetszik. Szerintem aki ilyesmire utasítást ad, az biztosan gonosz ember, ráadásul gyáva is, mert nem valószínű, hogy ő is kimegy a többiekkel harcolni.