Erre a játszótérre esős napon is elindulhatsz – Játszótérteszt 9/10

játszótér,teszt,család,kölyök
Forrás: A szerző felvétele

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

H

Hozzátok is elkéne egy olyan játszótér, ahol még játszószoba, sőt pelenkázó, mosdó is van?

Óbudán, a legtöbb lakásos hazai panelház, becenevén faluház mögött egy fantasztikus játszótérre bukkantunk. Nem új, még csak nem is az elmúlt hónapokban újították fel (jövünk majd olyanokkal is), viszont olyannyira karban van tartva, hogy nem érezhető rajta az idő múlása, pedig közel 20 éve adták át.

10-ből 9-es eredményt elérni házi tesztünkön nem könnyű, de nekik a felnőtt fitnesz park kivételével mindent sikerült, sőt az, hogy van fűtött - fedett játszószoba, árnyas terasz ahol társasozhatunk valójában bőven 10/10 pontot érdemel. A közelben egyébként bőven van felnőtt játszótér, nem messze most adtak át kosárpályát is, így igazan nem lehet panaszunk erre.

A játszótér kifejezetten árnyas, hőségben is kellemes. A fűtött játszószoba érthető módon nyáron jó időben zárva van, de az "előszobában" bőven vannak társasjátékok, és a fedett teraszon most is lehetett játszani.

A homokozó tele közös játékokkal, nincs enyém-tied-övé, nem kell kismotorral, háromkerekűvel felmálházva jönni, minden ilyen a rendelkezésünkre áll nyitvatartási dőben (minden nap 10.00-19.00 óra között, télen 18.00-ig).

Kiskamaszig bezárólag minden korosztály megtalálja a játékát, vannak vagányabbak és egészen babásak is.

Tesztszempontjaink közé a szelektív hulladékgyűjtést alig mertük felírni, és lám, itt kedves, saját kezűleg készített szelektív kukákat találtunk. Lehet osztani, nem olyan lehetetlen ám ezt sem betartani!

játszótér,teszt,kölyök
forrás: A szerző felvétele
Ez a játszótér fedett, árnyas zugokkal, valamint fűthető játszóházzal is rendelkezik, hogy minden évszakban sokáig akarjanak itt maradni a gyerekek (és szüleik).

Tömegközelekedés

Nagyon könnyen megközelíthető játszótér, pár perc sétával a 17-es, 19-es és 41-es villamosokkal a Váradi utcai megállótól, az 1-es villamossal a Flórián tér vagy Óbudai szakrendelő megállóktól, busszal pedig a 137, 218 és 237 járatokkal lehet könnyen ide találni.

Személygépkocsival

Bőségesen van parkoló a játszótér Solymár utcai oldalán, de arra számítani kell, hogy ez fizetős övezet. (265 Ft / óra)

HOGY MITŐL KLASSZ EGY KIEMELT JÁTSZÓTÉR?

Az alábbi szempontok egy részét a "kiemelt" játszóterek esetén tartjuk fontosnak, természetesen a kisebb játszók esetén mi sem gondoljuk, hogy egy önkormányzat bírná anyagilag. (Bár az igazat megvallva szerintünk igényes játszótérbe fektetni sokkal jobb "kampányköltés", mint bármiféle plakátra és szórólapra...)

  1. Legyen wc (sokszor már egy toitoi-nak is örülnénk).
  2. Legyen kézmosó / ivóvíz.
  3. Ürítsék a szemetest.
  4. Legyen szelektív szemetes is (bilibe lóg a kezünk?).
  5. Tömegközlekedéssel jól megközelíthető legyen (kiemelt játszóterekről beszélünk!), legyen kerékpártároló.
  6. Legyenek nagyobbaknak is játékok, pl. kosárpálya, futópálya.
  7. Legyen büfé vagy kávézó (hamarosan bemutatunk egy ilyen játszóteret is, ahol a kísérők is kikapcsolódhatnak, amíg a gyerekek játszanak).
  8. Legyen felnőtt fitness park.
  9. Legyenek padok (épp ennél ez nagyon hiányzott).
  10. Legyen napvédett rész (a legjobb persze, ha fák adnak természetes árnyat, de a napvitorla is remek e célra).

Jó hír, hogy a fenti elvárásaink többsége ma már egyre több tematikus játszótéren megvalósul.

NÉZD MEG A JÁTSZÓTÉREN KÉSZÜLT FOTÓINKAT A GALÉRIÁBAN:

Nézd meg a galériánkat> 14 kép
Máltai játszótér / Óbuda, Solymár utca

KönyvMegálló gyerekeknek

Remek kezdeményezés a Könyvmegálló, melynek egyik, kifejezetten gyerekeknek szóló "szekrénye" ezen a játszótéren található. Hozhatsz is, vihetsz is. :-)

Játszótereink, szervezett programjaink, klubjaink ingyenesen igénybe vehetőek a nyitvatartási időnkben. A „máltai játszóterek” mindegyike olyan kerítéssel körbekerített játékpark, melynek területén egy kb. 100 nm-es téliesített faház, azaz egy játszóház is áll. Ez lehetővé teszi, hogy látogatóink rossz idő esetén is részt vehessenek programjainkon. Játszótereinken mosdó- és pelenkázó-helyiségek is rendelkezésre állnak.

- Olvasható a maltai.hu oldalon.
Tovább olvasok
Tizenkét idézet a takarításról, annak minden öröméről és nyűgéről

2019-ben szeptember 21-ére esik a takarítás világnapja. Már csak ezért is...

3 húsmentes meleg saláta az ősz jegyében

Az egyik kedvenc elfoglaltságunk őszi estékre: pokróccal és finomságokkal körbe véve magunkat sorozatot nézni a kanapén. Ilyenkor persze nem árt, ha nem csak finomak, de egészségesek is azok a harapnivalók.

Variációk bundáskenyérre: öt frappáns megoldás

Imádjuk reggelire, vacsorára, édesen és sósan, bő olajban kisütve és sütőben sülve, de próbáltad már megtöltve, rétegezve, vagy épp feltekerve?

Tanítsd meg a gyereked, hogyan nyugtathatja meg magát – 5 tipp

A gyerekeket ma rengeteg külső inger éri, sok irányban kell megfelelniük, ebbe pedig gyorsan belefáradnak. A relaxáció hatására képesek lesznek megnyugodni, energiával töltődnek fel, egészségesek maradnak, bónuszként pedig felnőttkori stresszhelyzetekben is előkaphatják majd ezt a megoldókulcsot. Íme, néhány egymásra épülő lépés a relaxáció felé:

Több hónapig küzdöttem a lefolyódugulással, végül négy hiperegyszerű, filléres ötlet oldotta meg

Duguláselhárító szakember, klór, nátriumhidroxid és még ki tudja, milyen vegyi összetevők – igen, én is jártam már itt. De hasztalanul: a mosdókagylómból több fordulónyi bolti vegyszer után sem volt hajlandó eltávozni a (meglehetősen koszos) víz. Egyre nagyobb bajban voltam, mert vendégek jöttek – ők mégsem láthatják ezt a förmedvényt a fürdőszobámban! Aztán kicsit beletúrtam az internetbe és megvilágosodtam.

Hamarabb is fel lehet dolgozni a szakítást, mint elsőre gondolnád

Mint oly sok minden más, ez is fejben dől el, még ha ez az érzelmek viharában először furcsán is hangzik.

Híres nőszemélyek 50 fölött, akikre vadítóan simul a bikini

„Igen, holnap 53 leszek. És?!” – posztolta néhány hete Salma Hayek, és a kijelentésébe nehezen tudnánk belekötni. Végtére is a legjobb esetben is 35-nek néz ki bikiniben!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Nem kell választanod! Két kedvenc magazinodat most egy áráért kapod meg. Fél év (5 lapszám) Éva + ajándék fél év (5 lapszám) InStyle 7950 Ft helyett 3180 Ft

Csak 3180 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem