Mi a baj azokkal az emberekkel, akiknek minden mondatuk úgy kezdődik, hogy Én?
A közösségi média kihívásokban már a dolgozószobánkat mutogatjuk, és csak idő kérdése, mikor kerül sor a hálószobánkra. Mindenki csak magáról beszél, ami idővel akkor is unalmassá válhat, ha valakinek érdekes a személyisége, és az élete tele van izgalmas történetekkel.
Napjaink beszélgetéseiben valaki mindig rálicitál a sztoridra, mintha az élet állandó versenyzést jelentene. A család karácsonyfája éppúgy a sikered fokmérője, mint az, hogy milyen a kilátás a nappalidból. Csakhogy a versenyek célja az első helyen végezni – mások legyőzése által. A közösségi média minderre csak ráerősít, hisz azt üzeni: beszélj sokat, és építs brandet magadból.
Ez az egocentrikus létezés lefokozza a hétköznapi beszélgetéseket, inflálja az egót. Végezz el egy kísérletet, próbálj meg csak két napig nem beszélni magadról! Figyeld meg mit tesz ez a visszavonulás a kapcsolataiddal! Az emberek azt érzik majd, hogy érdeklődsz irántuk. Te pedig tényleg teret adsz a másiknak, a története minden egyes részletének.
Azzal, hogy nem magadról mesélsz, hanem a beszélgetőpartneredre vagy kíváncsi, őt állítod a középpontba, amiért hálás lesz. Ha nem magadról beszélsz, elcsitul a fejedben a zaj – amit talán épp a saját hangod idézett elő – és tisztábban érzékeled magad körül a világot. Azzal, hogy nem magad állítod középpontba, a kapcsolataid szintet léphetnek, hiszen nyitottá válsz mások problémáira. Verbálisan is érdeklődőbbé válszl, azzal építed, alakítod a beszélgetést, hogy újabb és újabb kérdésekkel mélyíted a viszonyt.
Amikor a másikat hallgatod, ne arra koncentrálj, mit fogsz válaszolni, mivel fogod lenyűgözni. Csak rá figyelj, a mondanivalójára, a gesztusaira. Sokan alábecsülik a „csendes embert”, pedig lehet, hogy nagyobb hatalma van annál, aki folyton beszél. Valójában akkor uralod igazán a beszélgetést, ha nem magadról beszélsz. Így ráadásul még körülvesz majd valami finom titokzatosság is, és ezekután nem kizárt, hogy mindenki téged akar majd megismerni.