Miley Cyrus is felbukkan majd Woody Allen új tévésorozatában

Borítókép: Miley Cyrus is felbukkan majd Woody Allen új tévésorozatában Forrás: europress
A 80 éves Woody életében először vág bele egy tévésorozatba, és elmondása szerint már bánja, hogy igent mondott rá.

Miley Cyrus is játszik majd az új, hatrészes tévésorozatban, amelyet Woody Allen rendez – jelentették be hétfőn.

A sokszoros Oscar-díjas filmkészítő egy évvel ezelőtt írt alá az Amazon.com online filmcsatornájának, és a tévésorozat, amelyet rendez, csak itt fog megjelenni.

A hatrészes sorozat állítólag a 60-as években játszódik majd, és Miley-n kívül a 83 éves Elaine May is felbukkan majd benne, aki már dolgozott együtt Woody Allennel a 2000-ben bemutatott Süti, nem sütiben.

Woody Allen tavaly azt nyilatkozta Cannes-ban és több más alkalommal is, hogy már bánja, hogy elfogadta az Amazon felkérését. Ezt többek között azzal indokolta, hogy egyáltalán nem néz tévésorozatokat, fogalma sincs, hogy néz ki egy mozicsatorna és életében nem látott filmet online. Még számítógépe sincs. De az Amazon másfél éven át könyörgött neki és teljes szabadságot biztosított a rendezőnek. „Minden másodpercet megbántam, amióta igent mondtam. Úgy képzeltem, hogy csak egy filmet kell csinálnom, amely hat részből áll. Nos, egyáltalán nem erről van szó. Csak küzdök és küzdök és küzdök. Remélem, hogy amikor végre befejezem, nem omlanak össze a csalódottságtól, mert rendes emberek... Megteszek minden tőlem telhetőt... Úgy érzem magam, mint a partra vetett hal. Évtizedek óta csinálok filmeket és színpadi dolgokat is, ismerem a színházat és millió színdarabot láttam. De ez... hogy kell elkezdeni valamit és félóra alatt befejezni és aztán visszatérni? Ez nem én vagyok.”

[cikk=30777]

Woody Allen tévésorozatát, amelynek egyelőre még nincs címe, márciusban kezdik el forgatni. Kíváncsiak vagyunk a végeredményre!