Borítókép: Van mit tanulni az anyósomtól: egyszemélyben szupernagyi, konyhatündér és barkácsmesternő! Forrás: Pixabay.com/ Congerdesign

Van mit tanulni az anyósomtól: egyszemélyben szupernagyi, konyhatündér és barkácsmesternő!

Általában rossz anyós-meny viszonyokról hallok, de én aztán pont az ellenkezőjéről tudok beszámolni. Mutatom mi mindent tanultam az anyósomtól!

16 éve ismertem meg az anyósomat. Akkor még barátnői státuszban mutatott be neki a leendő uram. A magyar lány, aki nem beszéli az idegennyelvet, de itt van és láthatóan jól elvan a fiammal- gondolhatta ezt is, bár nem úgy tűnt, mint aki engem fürkészne vagy próbálgatna letapogatni. Egyszerűen csak elfogadta, hogy vagyok és kész.

Mint, ahogy az én szüleim se túráztatták a választottamat: nem volt pálinka teszt, nem volt „aztán megbírod-e enni fiam a jó csípős erőspistát”, de még fát hasogatni sem kellett az apukámmal, hogy bebizonyosodjon, erős ember ő, férjnek való.

Tudom ezek olyan filmbe meg reklámba illő képek. Van is valamilyen gyomoréges elleni reklám, amiben az após jelölt egrecíroztatja a vőjelöltet, no de nálunk ilyen nem volt, mindegyik szülő csak egyszerűen elfogadta a választottunkat.

Az anyósommal kapcsolatban már az első találkozáskor kiderült, hogy mindenhez IS ért. Özvegy volt már akkor jócskán és egy nagy házat kellett fenntartania. Az egy dolog, hogy mindig volt frissen főtt étel és rend mindenhol –értsd kétszintes ház minden szegletében- de ha egy bútorhordásnál lepattintottuk véletlenül az ajtókeret szélét, már

3 perc múlva a folyékony fával igazította ki a hibát.

Ha nyökkentünk egyet, hogy elmennénk koszorút venni a bejárati ajtóra, csak annyit mondott várjunk egy kicsit és már hozta a drótot és az ágakat az ezerszínű kerti bokrokról. Kihúzott két sámlit és megmutatta nekem, hogyan kerekítsek őszi hangulatú koszorút pár lombos ágból, egy szál drótból és hengerbe gyűrt régi újságpapírból. Utána az már csak hab a tortán volt, hogy az alagsori műhelyében a szerszámok katonásan, sorba rendezve várták vissza a barkácskodáshoz használt fogót.

Reggelente pazar reggeli kínálattal fogadott minket. Nem volt olyan, amit ne kívánhattam volna. Ha kifogyott valami, mindig volt egy újabb doboz a kamrában. A Wc papír végét láthatatlan kezek mindig háromszögbe hajtották és hiába fordultam gyorsan, a cuccok mindig el voltak pakolva utánunk. Egy kiruccanásról hazatérve termett linzer torta és még a fű is le lett vágva. Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy vajon az anyósom alszik-e egyáltalán és hogy hogy van minderre ideje?

A gyerekek érkezése további ahaaa... tapasztalatokat hozott. Úgy vette őket a karjába, mintha minden nap lett volna benne egy gyermek. Tökéletesen kiegészítette a magyar nagymamát, az anyukámat. Amit anya otthon, magyar nagymamaként tökéjre vitt náluk, addig a német nagyi másban nyitotta tágra a világot a gyerekeknek.

Személyesen soha nem akart nekem valamit megtanítani, okítani, jobban tudni.

Láttam, amit csinál és elsajátítottam, amit szerettem volna. Ha bajom volt, meghallgatta és mindig volt kencéje horzsolásra, csípésre, hátfájásra.

Múltidőben írtam mindezt, de a helyzet változatlan. Él és virul az anyósom, épp csak nem fut már rendszeresen. Bringára váltott, tavaly 10.000 km-t bringázott az elektromos rásegítéses biciklin.

Most miközben írok ezeket a sorokat, épp a konyhájában ülök, ő pedig lelkesen főzi be a szilvalekvárt. Tegnap leverte az egyik gyerekemmel a fáról a szilvát, ma hajnalban megpucolta, reggel már pöfögött a fazékban a sűrű gyümölcsmassza, most meg az agyamban futó gondolatokat turmixolja időnként szét a lekvár üvegbeszedése előtti utolsó simítások során.

Nem baj, serénykedjen csak. Szerintem mindez tartja életben, frissen: a fáradhatatlan tevékenység a konyhában, a ház körül.

És hogy mit tanultam az anyósomtól?

Például, hogy hogyan osszam be hatékonyan az időmet. Egyszerűen csak tartani kell a fontossági sorrendet, figyelni kell a rendelkezésre álló időt és csinálni kell!

Aztán azt is, hogy a halogatás nem kifizetődő. Ott azonnal jó lerendezni a dolgokat, kijavítani a hibát, átnézni a dolgokat.

Háztartási praktikákat tanultam el tőle, csak úgy, mint anyutól is. Anyósom egyszerűen verhetetlen folteltávolításban és szőnyegtakarításban :)

Spórolásra, a ’kicsi megbecsülésére’ tanított óhatatlanul. Egy faluban nincs mindig nyitva tátongó, ezer cikkeket áruló bolt. Rengeteg dolgot maga készít/állít elő az anyósom. Elrak lekvárt, komposztál, a kertben termett zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztja és dekorációt is- akár az említett koszorút is- gyakran maga készíti el.

Megmutatta a nyugalmat. Nem lehet olyan fontos egy email, egy telefon, hogy rohanni kellene miatta. Soha nem felejtem el, amikor a gyerekek nagyon kicsik voltak még, én pedig az alvás idejükben ugrottam volna a drogériában vagy emaileket olvasni. Azt mondta, nekem is kell egy kis pihenés, így maradjak inkább kicsit csak úgy. Mondanom se kell a nappali szőnyegen kinyúlva aludtam egy órát. Ezt megfogadva sokszor aludtam a gyerekek pihenő idejében én is, lóti-futi helyett.

Írnám, hogy És végül...de nincs végül, mert azt hiszem kifogyhatatlan a tára annak, amit a szüleinktől vagy párunk szüleitől vagy épp tevékenyen élő idősebb ismerőseinktől tanulhatunk. Ha kicsit megállunk és megengedjük magunknak az új, a más befogadását, rájöhetünk, hogy tudnak ők azért számos olyan praktikus dolgot mutatni, amit bizony csak ők tudnak tovább adni nekünk...

Tennél a jó anyós- meny viszonyért?

GalériÁnkban 7 tippet mutatunk!