Újra együtt a Doktor Szöszi színészgárdája: Selma Blair is csatlakozott a nosztalgiázáshoz

Doktor Szöszi Forrás: gettyimages/Tracy Bennett
A 2000-es évek egyik nagy kedvence minden kétséget kizáróan a Doktor Szöszi című film volt.

Bár a második része már nem volt olyan sikeres, Reese Witherspoon annyira jól játszotta a szőke ügyvédnőt, hogy alakításával még a legkeményebb emberek szívét is megolvasztotta. Az alkotás majdnem 20 éves, így nem is volt kérdés, hogy előbb-utóbb valami nagy durranást tervez az egykori csapat.

Néhány hónapja pedig jött is a hír, hogy érkezik a harmadik rész, amelyről ugyan még semmit sem tudni, de ahogy az első két részben, úgy a folytatásban is biztos valami jó ügy mellé fog állni a bombázó jogász. Ám, amíg ez nem lesz valóságos, addig Reese Witherspoon úgy döntött összehozza egykori csapatát egy virtuális találkozó erejééig, amellyel igencsak nagy meglepetést okozott a film rajongóinak.

A 44 éves Oscar-díjas színésznő nagyon izgatott volt, hogy majdnem mindegyik kollégáját sikerült rávennie a találkozóra. A beszélgetéshez Selma Blaire, Luke Wilson, Ali Larter és Holland Taylor is csatlakozott. Természetesen rengeteget nosztalgiáztak a virtuális találkozón, ahol a színésznő elmondta, hogy a 19 évvel ezelőtti forgatásokon sokat nevettek, sírtak, ezért mindannyian nagyon boldogok, hogy hamarosan megint együtt dolgozhatnak.

Ti várjátok már Doktor Szöszi folytatását?