Trianon-sokk az irodalomban, avagy mit olvashatott (volna) székely nagymamám?

trianon,könyv Forrás: libri
Nagymamám a második világháború alatt szökött át Csikszeredáról Magyarországra. Egész életében a székely sors két lábon járó hordozója volt: a románokról távolságtartóan, a fenséges havasokról könnyes szemmel beszélt, kifejezőkészsége megszégyenítette a legjobb tollú íróét is, ha szülőhazája gyönyörűségeit ecsetelte.

A békediktátumot viszont a rendszerváltás után is csak ritkán és suttogva vette a szájára, sosem hallottam tőle olyasmit, hogy magyar az, akinek fáj Trianon. Úgyhogy hamar megtanultam: bizonyos traumákról az ember nem, vagy csak alig hajlandó nyilatkozni.

A nagymama négyéves volt a békeszerződés idején. Kicsi, mégis egész életére rányomta bélyegét a katasztrófa. Persze az a teher, hogy mekkora területet csatoltak el, a nemzet mekkora részét szorították ki, és hány emberi sorsot tettek tönkre, nemcsak a határon túliak vállát nyomja. Az értékelésben nincs konszenzus, kis túlzással ahány ember, annyi mítosz, és sokakban már a szó említése is komoly érzelmi viharokat kavar, ami az „Erdély minden lakója romlatlan lelkű hősmagyar” romantikus állításától a „Mit ugrál ez, nem is itt fizet adót” érzéketlenségéig terjed. Ezek bizony mind a trianoni döntés következményei. Nehéz róla „helyesen” beszélni, ahogy a művészet is óvatoskodik: mostanáig nem született olyan regény, film, ami pártatlanul és széleskörűen nyúl hozzá.

Nagymamám így nem, vagy alig-alig olvashatott volna a témáról, ha mégis összeszedi a bátorságát, és szembenéz a múltjával. Kifejezetten Trianonról szóló regény helyett tehát öt olyan művet sikerült összeszednünk, amik valamennyire azért megbolygatják a darázsfészket, és amiket ő is szívesen elolvasott volna. Szabó Magda Cilije, Tompa Andrea orvoskettőse vagy Tamási Áron Ábelje biztosan megérintenék.