Jelentések a világ végéről – Oroszlán Szonja kalandjai Új-Zélandon

Borítókép: Jelentések a világ végéről – Oroszlán Szonja kalandjai Új-Zélandon
Szonja új-zélandi útleírása most folytatódik!

Örömmel jelentjük, hogy új tagot köszönthetünk az evamagazin.hu szerzői csapatában! Oroszlán Szonja mostantól rendszeresen jelentkezik úti beszámolóival, amelyeket rengeteg látványos, saját maga készítette fotókkal is illusztrál. Blogjának ebben a részében tovább kalandozunk Új-Zélandon, és mindent megtudunk a kiwimadárról!

Aucklandtől északra a sziget csúcsában található a Bay of Islands. Ez egy csodaszép öböl, sok-sok szigetecskével, amik körül hemzsegnek a delfinek. Régi vágyam volt saját környezetükben lubickolni velük. Úgyhogy ez a program első helyre került az új-zélandi bakancslistámon.
Sajnos ebben a térségben a természet az úr. Jellemző módon az időjárás nagyon csúnyán meghiúsította várva várt tervemet. Egy nőnek egyébként sem könnyű összeállítania a megfelelő ruhatárat egy-egy utazáshoz, pláne, ha egy olyan helyre utazunk három hétre, ahol minden éghajlatra és váratlan változásra készülnünk kell. Az első pár napomra pedig, Paihia-ban beköszöntött az ősz. Hideg lett és folyamatosan szakadt az eső.

Minden programot töröltek, amire jelentkezni lehetett: speed-hajó, látványcsónakázás és persze a delfinekkel úszás. Még szerencse, hogy a városkában lévő mindhárom étterem felkészült volt. Én nagyon szeretem a halat és a tenger gyümölcseit, fehérjemérgezésig tudnám enni őket. És örömmel nyugtáztam, hogy egy finomságokban bővelkedő óceánnal körülvett szigeten vagyok. Ez a tény kompenzálta a delfineket, egy kicsit.

A mindent elárasztó természet
Két nap elég volt az esőből. Ráadásul kiderült, hogy amit delfinnek véltem látni a távolban, csak egy nagyobb hullám volt, úgyhogy irány dél felé. A következő cél az egyik leglátogatottabb város az északi sziget közepén, a termál helység: Rotorua. A kénszag városa, működő gejzírekkel, füstölgő kráterekkel, iszapfürdőkkel és színesfém színezte tavakkal. Új-Zélandnak tizenhárom nemzeti parkja van, amire a helyiek nagyon büszkék. Szorgalmasan igyekeznek óvni természeti jelenségeket és szigorúan védik az érintetlen területeket. Rend van, tisztaság, sehol nincs szemét és mindenhol csak a csodás, mindent elárasztó természet. Azt hiszem, ez az egyik legkörnyezettudatosabb ország, ahol valaha jártam. Ez pedig minden négyzetcentin élvezhető.

Az utak igen keskenyek és kanyargósak, mint már írtam. Számtalan a domb és a magas hegy. Próbáltam nézni a távolba, csodálni a természetet, az égszínkék vizet és csendben reménykedtem, hogy a következő kanyar után jön végre egy egyenes szakasz. Minden egyenes szakasznál ott állnak a hatalmas csordák, amik egy időre elvonták a figyelmem a szédüléstől. Tudniillik, ez az az ország, ahol az egy négyzetméterre eső állatok száma kétszer annyi, mint az embereké. Legnagyobb számban marha és bárány foltozza a zöld legelőket, de szarvast is számláltam bőven. Minden állat rendben tartva, már-már makulátlan körülmények között. Sajnos voltam olyan kegyetlen, hogy többször is megkóstoltam, milyen annak az állatnak a húsa, amelyik azt a tiszta, nedvdús, zöld füvet eszi. Valóban olyan finom szegény bárány, mint amilyen illatos a legelője. Még sosem láttam ennyi árnyalatát és színét a zöldnek.

--pagebreak--

Gazdag zöldek, színes vizek
Új-Zélandot az ember megjelenése előtt sűrű erdő borította és két denevérfaj volt a lakója. Ez az a természeti terület, ahol a világ összes növényzete és éghajlata gyakorlatilag megtalálható. A jelképük is többek között egy páfránylevél, amely az igen közismert és sikeres rögbicsapatuk jele is. A csapat egyébként – „All Blacks” – minden mérkőzés előtt eltáncol egy mauri táncot és jeleket ken az arcára. Szóval vannak pálmafák, fenyőerdők, manuka és brokkoli bokrok, páfrány és sok-sok indás dzsungelnövény. De nem csak a növényzetnek láttam árnyalatait, hanem a víznek is, a Wai-O-Tapu és a Te Puia termálparkokban.

Volt sárga, narancs színű, fehér és egy olyan smaragdzöld árnyalatú tó, amitől alig tudtam elszakadni. Ugyan itt bugyogtak az iszapfürdők, tört ki félóránként a gejzír, füstölgött az ördög barlangja és fortyogott a sártenger. Hihetetlen, hogy Földünk milyen jelenségekre képes. Néha arra gondoltam, hogy megkeresem a gépházat, ahol egy csapat színházi ember, gépekkel kreálja ezeket a programozott effekteket. De nincs gépház, nincs ember, csak a természet maga.

A kiwi
Itt, Rotoruán sikerült szerencsésen megismerkednem a kiwimadárral. A sziget telis-tele van nagyméretű, röpképtelen madarakkal, melyeket a helyiek is csak hírből ismernek. Hiába keresgélik őket folyamatosan és állnak lesben az éjszaka közepén, végtelen türelemmel, csak a hangjukat hallani, de meglátni őket szinte lehetetlen. Találkoztam olyan lakossal, aki még sosem látott kiwimadarat, csak itt, Rotoruán, a kiwiházban.
Itt a kiwit egy speciális, erre a célra felépített házikóban tartják, ahol félsötétben él, üveggel körülvéve, egy kisebb dzsungelben. Kell némi türelem, hogy megpillantsuk ezt a végtelenül szégyellős és félős állatot. De a türelem kiwit terem és ha már az ember elutazott a világ másik végére, akkor nem mehet haza anélkül, hogy ne látott volna legalább egy kiwimadarat. A kiwi akkora, mint egy nagyobb csirke, de barna, sűrű szőrzete van, rövid lába és hosszú csőre. Szárnya nincsen, ami miatt veszélyeztetett és védett állat lett a szigeten. Még lefényképezni sem volt szabad. Számtalan tábla jelzi, hogy hol vannak az utak mentén a bizonyos kiwi-zónák. Kutyát például csak pórázon sétáltatnak, mert a kiwi nem tud repülni és lassan fut. Az én kutyám pedig nagyon is szereti a madarakat kergetni, úgyhogy ezért sem jöhetett Új-Zélandra.

De nem csak a kiwi volt különlegesség Rotoruán. Innen viszik a turistacsoportokat a Mauri Táborba, ahol zene, tánc, játékok és autentikus mauri konyha várja az olyan, ilyesmire egyáltalán nem nyitott látogatót is, mint én. Hogy sikerült-e megnyitniuk? A következő részben elmesélem!


Kattints a képre a galériáért!