Örömmel jelentjük, hogy új tagot köszönthetünk az evamagazin.hu szerzői csapatában! Oroszlán Szonja mostantól rendszeresen jelentkezik úti beszámolóival, amelyeket rengeteg látványos, saját maga készítette fotókkal is illusztrál. Blogjának ebben a részében tovább kalandozunk Új-Zélandon, és mindent megtudunk a kiwimadárról!

Aucklandtől északra a sziget csúcsában található a Bay of Islands. Ez egy csodaszép öböl, sok-sok szigetecskével, amik körül hemzsegnek a delfinek. Régi vágyam volt saját környezetükben lubickolni velük. Úgyhogy ez a program első helyre került az új-zélandi bakancslistámon.
Sajnos ebben a térségben a természet az úr. Jellemző módon az időjárás nagyon csúnyán meghiúsította várva várt tervemet. Egy nőnek egyébként sem könnyű összeállítania a megfelelő ruhatárat egy-egy utazáshoz, pláne, ha egy olyan helyre utazunk három hétre, ahol minden éghajlatra és váratlan változásra készülnünk kell. Az első pár napomra pedig, Paihia-ban beköszöntött az ősz. Hideg lett és folyamatosan szakadt az eső.

Minden programot töröltek, amire jelentkezni lehetett: speed-hajó, látványcsónakázás és persze a delfinekkel úszás. Még szerencse, hogy a városkában lévő mindhárom étterem felkészült volt. Én nagyon szeretem a halat és a tenger gyümölcseit, fehérjemérgezésig tudnám enni őket. És örömmel nyugtáztam, hogy egy finomságokban bővelkedő óceánnal körülvett szigeten vagyok. Ez a tény kompenzálta a delfineket, egy kicsit.

A mindent elárasztó természet
Két nap elég volt az esőből. Ráadásul kiderült, hogy amit delfinnek véltem látni a távolban, csak egy nagyobb hullám volt, úgyhogy irány dél felé. A következő cél az egyik leglátogatottabb város az északi sziget közepén, a termál helység: Rotorua. A kénszag városa, működő gejzírekkel, füstölgő kráterekkel, iszapfürdőkkel és színesfém színezte tavakkal. Új-Zélandnak tizenhárom nemzeti parkja van, amire a helyiek nagyon büszkék. Szorgalmasan igyekeznek óvni természeti jelenségeket és szigorúan védik az érintetlen területeket. Rend van, tisztaság, sehol nincs szemét és mindenhol csak a csodás, mindent elárasztó természet. Azt hiszem, ez az egyik legkörnyezettudatosabb ország, ahol valaha jártam. Ez pedig minden négyzetcentin élvezhető.

Az utak igen keskenyek és kanyargósak, mint már írtam. Számtalan a domb és a magas hegy. Próbáltam nézni a távolba, csodálni a természetet, az égszínkék vizet és csendben reménykedtem, hogy a következő kanyar után jön végre egy egyenes szakasz. Minden egyenes szakasznál ott állnak a hatalmas csordák, amik egy időre elvonták a figyelmem a szédüléstől. Tudniillik, ez az az ország, ahol az egy négyzetméterre eső állatok száma kétszer annyi, mint az embereké. Legnagyobb számban marha és bárány foltozza a zöld legelőket, de szarvast is számláltam bőven. Minden állat rendben tartva, már-már makulátlan körülmények között. Sajnos voltam olyan kegyetlen, hogy többször is megkóstoltam, milyen annak az állatnak a húsa, amelyik azt a tiszta, nedvdús, zöld füvet eszi. Valóban olyan finom szegény bárány, mint amilyen illatos a legelője. Még sosem láttam ennyi árnyalatát és színét a zöldnek.

--pagebreak--

Gazdag zöldek, színes vizek
Új-Zélandot az ember megjelenése előtt sűrű erdő borította és két denevérfaj volt a lakója. Ez az a természeti terület, ahol a világ összes növényzete és éghajlata gyakorlatilag megtalálható. A jelképük is többek között egy páfránylevél, amely az igen közismert és sikeres rögbicsapatuk jele is. A csapat egyébként – „All Blacks” – minden mérkőzés előtt eltáncol egy mauri táncot és jeleket ken az arcára. Szóval vannak pálmafák, fenyőerdők, manuka és brokkoli bokrok, páfrány és sok-sok indás dzsungelnövény. De nem csak a növényzetnek láttam árnyalatait, hanem a víznek is, a Wai-O-Tapu és a Te Puia termálparkokban.

Volt sárga, narancs színű, fehér és egy olyan smaragdzöld árnyalatú tó, amitől alig tudtam elszakadni. Ugyan itt bugyogtak az iszapfürdők, tört ki félóránként a gejzír, füstölgött az ördög barlangja és fortyogott a sártenger. Hihetetlen, hogy Földünk milyen jelenségekre képes. Néha arra gondoltam, hogy megkeresem a gépházat, ahol egy csapat színházi ember, gépekkel kreálja ezeket a programozott effekteket. De nincs gépház, nincs ember, csak a természet maga.

A kiwi
Itt, Rotoruán sikerült szerencsésen megismerkednem a kiwimadárral. A sziget telis-tele van nagyméretű, röpképtelen madarakkal, melyeket a helyiek is csak hírből ismernek. Hiába keresgélik őket folyamatosan és állnak lesben az éjszaka közepén, végtelen türelemmel, csak a hangjukat hallani, de meglátni őket szinte lehetetlen. Találkoztam olyan lakossal, aki még sosem látott kiwimadarat, csak itt, Rotoruán, a kiwiházban.
Itt a kiwit egy speciális, erre a célra felépített házikóban tartják, ahol félsötétben él, üveggel körülvéve, egy kisebb dzsungelben. Kell némi türelem, hogy megpillantsuk ezt a végtelenül szégyellős és félős állatot. De a türelem kiwit terem és ha már az ember elutazott a világ másik végére, akkor nem mehet haza anélkül, hogy ne látott volna legalább egy kiwimadarat. A kiwi akkora, mint egy nagyobb csirke, de barna, sűrű szőrzete van, rövid lába és hosszú csőre. Szárnya nincsen, ami miatt veszélyeztetett és védett állat lett a szigeten. Még lefényképezni sem volt szabad. Számtalan tábla jelzi, hogy hol vannak az utak mentén a bizonyos kiwi-zónák. Kutyát például csak pórázon sétáltatnak, mert a kiwi nem tud repülni és lassan fut. Az én kutyám pedig nagyon is szereti a madarakat kergetni, úgyhogy ezért sem jöhetett Új-Zélandra.

De nem csak a kiwi volt különlegesség Rotoruán. Innen viszik a turistacsoportokat a Mauri Táborba, ahol zene, tánc, játékok és autentikus mauri konyha várja az olyan, ilyesmire egyáltalán nem nyitott látogatót is, mint én. Hogy sikerült-e megnyitniuk? A következő részben elmesélem!

Kattints a képre a galériáért!