Kezdem saját magammal – remélem, nem illetlenség.

Cecile Aubry: Belle és Sebastien

Töprengtem, hogy az Amerikai Pszichót válasszam-e, a Sátántangót, esetleg a Száz év magányt, aztán elhallgatott bennem a magyartanár és az egykori irodalmi újságíró, félresöpörte őket a gyerekkor. Volt néhány nehéz évem otthon és az általános iskolában, ezt pedig leginkább egy hős bernáthegyi kutya és egy különc kisfiú barátságával orvosoltam. Faltam a könyvet a szobámban, a suliban a pad alatt, a kertben, az utcán, elolvastam újra és újra, mintha válaszokat kerestem volna benne egy fájdalmas kérdésre. A Belle és Sebastien magányról, sehova nem tartozásról, otthonkeresésről szól, ifjúsági regénynek dukáló hepienddel, én pedig együtt álmodoztam a szereplőkkel arról, hogy nem tart örökké a kitaszítottság, hogy egyszer, mint a mesében, minden rendbe jön. A Belle… segített túlélni egy nagyon rossz korszakot, így azt hiszem, nekem ez a legfontosabb regényem.

Galériánkban olvashatod az éva online szerkesztőségének kedvenceit!