Az interjú eredetileg a Famiily.hu-n jelent meg.

Jó ideje követem már Szántó Cecília munkásságát, alkotásait, festményeit, talán ezeken keresztül picit a mindennapjaikat is. Ha jól emlékszem, még „csak” háromszoros fiús anyuka volt, amikor bekövettem az Instagramon. Most már négy gyermekes édesanya, 4 fiú anyukája, de szerencsére a festést most sem hagyta abba. „Ami abban a pillanatban bosszantó és fájdalmas, másnap mókás és megfestésért kiáltó téma” – mesélte Cecília, aki nem az altatás közben bealvós anyukák közé tartozik. Minden éjjel ecsetet ragad és minden egyes nap fest, alkot, örökíti a mindennapjait. Többet közt az én nagy örömömre is és remélem még jó sokáig teszi is! Öröm volt még jobban megismerni ezen az interjún keresztül!

Mióta festesz?

Óvodás korom óta. Ha visszaemlékezem a korai gyerekkoromra, az jut eszembe, hogy az erkélyünkön, a kis asztalomnál festek. Kisiskolásként minden rajzpályázaton indultam, sokat meg is nyertem. Középiskolai és főiskolai tanulmányaimat is művészeti oktatásban végeztem. Festőművész és rajztanár diplomám van. A gyerekek születése előtt csendéleteket, tájképeket, portrékat festettem, nagyon szeretem ezeket a klasszikus festészeti műfajokat is. Családi témájú képeket a házasságom után kezdtem el készíteni, még babánk sem volt. A férjemmel átélt utazásainkat, kalandjainkat örökítettem meg illusztrációk formájában, melyeket naplóbejegyzések kísértek.

Mi számodra a festés? Munka? Hobbi? Terápia? 🙂

Ez mind együtt. Nekem a képeim megfestése alapszükséglet, egy nagyszerű feldolgozása és megörökítése az anyaság, a gyereknevelés és a családban, nagy családban megélt életnek. Megnyugtat, segít megérteni a dolgok értelmét, feldolgozni a nehézségeket és megtalálni az apró vagy éppen óriási örömöket. És persze ÉNIDŐ is. Valaki sportol, jógázik, vagy sétálni megy, barátnőzik, pihen, olvas, én festek.

Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen boldog, egészségesen fölfordult és nyüzsgő, gyerekzsivajtól hangos életem van. Én PONT erre vágytam mindig! Erről álmodoztam kislányként. Persze baromi nehéz és sok a lemondás…

Egy művész számára a nehezebb, fájdalmas dolgok ráadásul inspirálóbbak is, jobban beindul az alkotási vágy tőlük. Gondolom 5 férfi mellett nem lehet könnyű…

Rengeteg ötletet, ihletet adnak a hétköznapok! Négy kisfiam van, plusz ugye a férjem, iszonyú nagy a zaj, a káosz és persze az öröm is. De minden nap festek. Nagyon jó az örömteli pillanatokat is megfesteni, de persze sokkal jobb a bosszúsabb, viccesebb és embert próbálóbb szituációkat!

Egy-egy családi sztori közben MÁR megszületik a fejemben a kép. Ezer, meg ezer kép van a fejemben, és csak arra várnak, hogy végre mindenki aludjon és megörökíthessem őket. Vagy 25 vázlatom lapul mindig a fiókomban, nehogy elfelejtsem. Megvan a kép, hogy hogy fogom ábrázolni a legkifejezőbben és gyorsan leskiccelem, nehogy elfelejtsem. A festésre meg majd akkor kerül sor, amikor végre magam vagyok. Ez számomra egy nagyon elmélyült alkotói folyamat, se hallok, se látok, csak a kész munka lebeg a szemem előtt, és az oda vezető út élménye.

Mióta fested meg az életeteket, az anyaságodat?

2005 körül kezdtem festeni az életünk képeit, amikortól a férjem udvarolni kezdett (aki egyébként általános iskola első osztályától barátom, és együtt jártunk gimibe is. Ő szobrászművész lett. 🙂 ). Aztán 2011-ben lettem édesanya. Onnantól készülnek az anyaságot megjelenítő képeim. Sokat híztam, nehezen vettem kissé az akadályokat, első baba, minden új volt, a vizsgálatok, a néha kellemetlen tünetek. Ezekről őszinte, ám vicces hangnemű illusztrációkat készítettem, jókat derültem egy-egy eltalált, ironikus önarcképen. Persze a környezetem is mindig várta az újabb képeket. Aztán a baba születése után is állandóan leírtam, lefestettem mindent. Nagyon élveztem. Gyerekeinknek címezve a mai napig- bár nyilván kevésbé alaposan és naprakészen-, de írom ezt a családi krónikát és festem a kis képeket a történetekhez. Boldog vagyok, hogy nagy népszerűségnek örvendenek.

Mást is szoktál festeni, vagy mostanában az anyaság a fő téma?

Nagyon szerettem a tájképeket, a tengert, a pusztát, a hegyeket, a természetben eltöltött csöndet, amíg csak én vagyok, meg a táj. De ezek megfestésére sok időre van szükség. Ennek most nincs itt az ideje. De visszatér, biztos vagyok benne.

Mikor van ideje egy anyának 4 gyerek mellett festeni?

Ahogy említettem már, a vázlatokat nagyon gyorsan, szinte a történés után földobom a papírra. A megfestés jelenti a sok időt. A nap folyamán pár ecsetvonást ejtek, de az igazán elmélyült munka éjszaka folyik. Altatás után.

Talán nehéz elképzelni, de nagyon meghitt randi tud lenni a férjemmel, amikor kettesben egymás mellett, egy asztalnál mindketten alkotunk és készítjük a munkáinkat. Ő tervez, vagy mintáz, szobrokat vázol, rajzol, én festek. Egy asztalán, együtt, mégis csöndben. Persze megmutatjuk egymásnak ötleteinket. Nagyon jó csapatot alkotunk, a legkeményebb kritikusai vagyunk egymásnak és a legjobb tanácsadói. Ismerjük egymást munkásságát és segítjük azt.

A képeimen imádom a részletgazdagságot. Ezek a képek olyanok, hogy sok-sok apró dolog van elrejtve. Amit először nem is biztos, hogy észreveszel. Éppen ezért minden korosztálynak ad valamit reményeim szerint. Több kiállításom volt már, ahol ezeket a munkákat mutattam be és célom volt, hogy a látogatók családostul jöjjenek, gyerekekkel, nagyszülőkkel. A visszajelzések alapján boldogan mondhatom, hogy mindenki talál üzenetet., sőt, a legtöbben magukra ismernek a hétköznapi sztorikban, szituációkban.

Van jövőbeli terved a festéssel? Mesekönyv illusztráció? Kiállítás?

Állandóan kiállításra készülök. Szeretem megmutatni a munkáimat, szeretem, hogy adhatok, hogy mosolyt csalok az arcokra, hogy megmutathatom a világnak, hogy tessék, nézzétek kicsit más szemmel, lássátok meg a viccet, a humort és a jót a nehézségekben. Egy különleges kiállításra is készülök, mely éppen szervezés alatt áll. És egy családi meséket tartalmazó mesekönyvet is szeretnék megjelentetni. Szóval van sok tervem a jövőre.

Jaaaaj, nem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg: terv ötödiknek esetleg egy kislány? 🙂 Illetve egyáltalán ötödik gyerek?

Ne viccelj, mindennapos kérdés ez felénk, szívesen megválaszolom. 🙂 Mindig is nagy családról álmodoztunk, mindketten nagy családban nőttünk föl a férjemmel.

Ha fiú lesz ezután is, csak örömmel és szeretettel fogjuk fogadni a csapatban! Mindennapos a csodálkozás és a gratuláció, bármerre is megyünk, és persze ez nagyon jól esik. Mivel kicsi a korkülönbség (1,5- 2 év ), nagyon vicces tényleg a négy fiú egymás mellett. Főleg, mikor összeöltöznek. 🙂

És ilyen, amikor apa dokumentálja a mindennapjait: