8 budapesti szabadtéri programötlet csupán egy karnyújtásnyira tőled

A hosszú és sötét téli hónapok után ilyenkor akár egy bakancslistát is érdemes írni az olyan helyszínekről, amelyeket az év során mindenképpen meglátogatnánk. Hosszú lehet a lista, hiszen hazánk számos olyan látnivalóban bővelkedik, amelyet akár többször is meglátogatnod, sőt akár külföldre is utazhatsz még több élményért. Mi most viszont olyan programlehetőségeket gyűjtöttünk össze, amelyek akár egy karnyújtásnyira tőled is szuper alternatívát jelenthetnek.
Gyönyörködjetek a cseresznyevirágzásban!
A kopár hétköznapok után igazi felüdülést jelent a szemnek és léleknek egyaránt, ahogy napról napra zöldbe borul a táj, és egyre több virág jelenik meg a fákon. Budapesten már több olyan helyszínt is felkereshetünk, ahol már-már ikonikusnak számító, képeslapra illő tájakra bukkanhatunk. Az egyik legnépszerűbb helyszín a budai Tóth Árpád sétány, ahol a csodaszép fák látványát a budapesti panoráma teszi még lenyűgözőbbé. Egy dologgal azonban számolnod kell: a virágzás sokakat vonz, így előfordulhat, hogy nem lesz a legegyszerűbb feladat megörökíteni a pompás színekben virágzó gyümölcsfákat. Ha pedig kíváncsi vagy egy hagyományos eseményre, fedezd fel a Sakura ünnepet az ELTE Füvészkertben március 29. és április 6. között, melynek fókuszában a tradicionális japán ünnep, az ohanami áll.
Ha már cseresznyevirágzás és Japán… fedezd fel az ország első japánkertjét Zuglóban!
Bár sokan nem is tudják, Budapesten található Magyarország első Japánkertje, amely a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum területén belül bújik meg. A szinte oázisnak ható eldugott kertben ráadásul minden évben tematikus napot is rendeznek, mely idén április 12-re esik. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan fest ez a csodás helyszín a valóságban, és szeretnél megismerkedni a japán kultúrával kicsit közelebbről, már most vésd be ezt a napot a naptáradba.
Budapest kürtőskalácsa a Bazilikánál
Budapest kürtőskalácsa olyan, mint maga a főváros: sokszínű, zöld, bulis, nagyvilági. A kürtőskalács reneszánszát éli a turisták körében, de a készítők szerint most új szintre lép a minőség. Ez a kürtőskalács elsősorban a budapestieknek készül, és április 20-án a Szent István Bazilikánál bárki megkóstolhatja a különleges desszertet. Sőt! Vasárnap és hétfőn is reggel 10 órától az első 100 látogató ajándék kürtőskalácsot kap, így érdemes ebben az idősávban érkezni!
„Budapest kürtőskalácsa idézi a nemzeti színeket: megjelenik benne Magyarország egyik legismertebb védjegye, első számú itala, az Unicum, lesz benne egy kis maracujajégkrém és áfonya is, de ebben a kalácsban a nyár, a tehetség, a kemény munka és a kedvesség is benne van. A hagyományos kürtőskalács, amit nagyanyáink készítettek, teljesen egyszerű kelt tésztából, kézzel készült. Mi is kézzel készítjük, és parázson sütjük a mai napig, ahogy azt annak idején tették. A tekintetben is ragaszkodunk a tradíciókhoz, hogy legalább 6 órán át pihentetjük a tésztát, mielőtt abból kalácsot sütünk. Amikor Erdélyben járunk, sosem hagyjuk ki, hogy kóstoljunk egy kis helyi áfonyát, nálunk ez is elválaszthatatlan a hagyománytól. Ezért is szerettük volna ezt az elemet is megjelentetni Budapest kürtőskalácsában” – részletezte Korolovszki Norbert, a Kürtös Legenda alapító tulajdonosa.