Borítókép: Sokadik évad, sokadik rész Forrás: Getty Images

Sokadik évad, sokadik rész

Ez nem a tyúk meg a tojás esete. Sorozatok hamarabb léteztek, mint tévé, és úgy tűnik, tovább is lesznek. Ráadásul jobban vannak, mint valaha: régen egy sorozatszínész, ha már elég sokat melózott, előléphetett az elegáns moziszínészek közé – George Clooney-nak is hosszú ideig kellett a jó Ross doktort játszania, míg végre felsőbb osztályba került. Ma az igazi népszerűséget a sorozatok hozzák, a legmenőbb rendezők tévés projekteken dolgoznak, a regényírók pedig egy sorozatfeldolgozásról álmodnak… vagy már eleve úgy írnak, hogy művük alkalmas legyen a sokrészes változatra. Hogyan váltak a sorozatok életünk főszereplőivé? Epizódok következnek a sorozatok titokzatos életéből.

Ez a cikk először az Éva magazin 2021-es téli számában jelent meg.

A szappan megtisztítása a rádióban kezdődött: a 30-as évek Amerikájában a nagy mosószergyárak úgy próbálták elérni a délelőttönként otthoni házimunkába temetkező nőket, hogy a reklámjuk köré kis történetet, aztán sorozatot fabrikáltak. A naponta általában 15 percig tartó rádiójáték hűen tükrözte a célba vett hallgatóságot: a fehér, középosztálybeli családanyák számára szállította a mindig jól végződő melodrámát. Így született a műfaj, és kapott rögtön a szponzorairól nevet: szappanopera.

Néhány különc azóta is ragaszkodik a rádióhoz. A vidéki családi életről szóló, angol The Archers első epizódját 1951-ben sugározták, és még ma is legalább ötmillióan hallgatják minden részét: amelyből mára több mint 19 300 készült.

De a tévé meghódította a világot: az amerikai The Guiding Light, amely 1937-ben rádióműsorként kezdte, az ötvenes években tévére váltott, és 2009- ig: 72 éven át képes volt fenntartani az érdeklődést egy falusi lelkész és az őt körülvevő családok története iránt. A Guinness-rekordok könyve szerint akkor is a brit Coronation Street a bajnok: 1960- ban sugározták először az angol hétköznapok tükörképét, és még ma is minden rendes brit imádja – vagy legalább pontosan ismeri a szereplőit: működésének 60. évfordulóját és a 10 000. epizódot 2020-ban ünnepelték. A Queen híres klipje, amelyben Freddie Mercury női ruhában porszívózik, a Coronation Street paródiája: a zenészek a szappanopera szereplőit játsszák benne újra.

És a legnépszerűbb napi sorozatok nem aprózzák el: a Guinness szerint a leghosszabban egyetlen figurát alakító színész az amerikai Helen Wagner, aki az As The World Turns sorozat kedvéért 1956-tól 2010-ig játszotta ugyanazt: a családi matriarcha szerepét. Ma már azonban úgy tűnik, a szappanopera-színészet nem nyugdíjas állás: a nyolcvanas évek óta lejtmenetben van az iparág – idén a hazai gyártású szappanok is megszűntek, a rajongók török teleregényekkel kénytelenek vigasztalódni.

Forrás: GettyImages

A nagy áttörés akkor következett be, mikor egy geológus (egyébként Sigmund Freud dédunokaöccse) és egy programozó 1997-ben DVD-kölcsönzőt alapított. Az ok: az egyiküknek 40 dollár büntetést kellett fizetnie, mert sokáig nem vitte vissza az Apollo 13-kazettát. Nagyon felháborodott. A két szomszéd közös autóval járt dolgozni, így Reed Hastingsnek volt ideje, hogy kidühöngje magát a kocsiban. A közös utazások során két ötlet merült fel a barátokban: az egyik, hogy ügyfeleik ne filmenként, hanem havi díjat fizessenek, amiért akárhány filmet megnézhetnek, a másik, hogy ne nyomtassanak katalógust, hanem a neten lehessen a választékot böngészni. Az induláskor 925-féle DVD-t rendelhettek az előfizetők – 2005-ben már 35 ezer film közül lehetett választani, és a cég naponta 1 millió DVD-t adott postára. De mindez csak az előjáték, mert 2007-ben újítottak: interneten nézhető filmeket kezdtek kínálni. Akkor persze még a DVD volt népszerűbb, de 2010-ben, amikor megvették a harmadik évada után megszüntetésre ítélt Breaking Bad (magyarul: Totál szívás) netes jogait, minden megváltozott. Kezdett kialakulni az a világ, amelyet ma ismerünk: következett a Kártyavár, a nagy stúdiók régi sorozatainak a felvásárlása meg a világsiker.

A cég ugyan nem közöl magáról pontos statisztikai adatokat, de jelenleg több mint 200 millió előfizetője lehet világszerte. És a világszerte komoly szó: a Netflix Kínán és Észak-Koreán kívül az egész földön elérhető. 2021-ben állítólag 19 milliárd dollárt költenek saját sorozatok és filmek gyártására. Csak az összehasonlítás kedvéért: ebből a költségvetésből kb. 10 ezer magyar mozifilm készülhetne el.

És a siker követőket szül: egyre több a saját gyártású és vásárolt sorozatokat kínáló netes platform, amely havi előfizetési díjért könnyen elérhető: a választék hatalmas, és minden új meg régi sorozat egy karnyújtásnyira várja nézőit – telefonon, laptopban vagy a tévé képernyőjén.

Forrás: GettyImages

És akkor jött… A sorozattörténelem egyik legfontosabb hazai dátuma 1963: akkor forgatták a Magyar Televízió első (és azóta is alig felülmúlt népszerűségű) sorozatát, A Tenkes kapitányát. Mai fogalmakkal élve csak egy évad készült belőle, 13 kb. 25 perces epizód, amelyeket szombat délutánonként sugároztak: aki kíváncsi volt a folytatásra, annak egy hetet kellett várnia rá – de a nagy sikerre való tekintettel egy éven belül újra műsorra tűzték az egész készletet, azután kábé kétévente ismételték; mozifilm hosszúságúra is megvágták és így is játszották, a forgatókönyvíró Örsi Ferenc pedig (aki összesen 52 ezer forintot keresett a művével) regényformában is megjelentette a szkriptet. Az alkotók részben a francia elődöket, a Királylány a feleségemet, részben a Douglas Fairbanks-féle Zorro-sorozatot használták példának – utóbbiból a szerző bátran merített is. Örsi egy régi interjújában úgy emlékezett, hogy az első inspirációt a gyerekeitől kapta, akik azt kérdezték tőle, mit nézzenek a tévében, ha a Robin Hood véget ért. A költségvetés szűkösségét az alkotók kurucos leleményességgel pótolták: háttérül többnyire minden módosítás nélkül a siklósi várat használták, és ha csatajelenetre volt szükségük, kiemeltek és újrahasznosítottak pár snittet az 50-es évek szuperprodukciójából, a Rákóczi hadnagyából. A sorozat országos sztárrá tette Zenthe Ferencet és hű Buga Jakabját, Szabó Gyulát – akik aztán jó pár sorozatban visszatértek még. Zenthe – ez is lehetne Guinness-rekord – a Szabó családban és a Szomszédokban is emlékezetes figurát teremtett. De annyira, hogy a Szabó családban két szerepet is játszott. Olyan népszerű volt, hogy az első karaktere halála után az alkotók – a rajongók követelésére – kénytelenek voltak egy másik szerepben visszahozni a történetbe.

1994 óta másképpen nézünk a kávéházakra és a bennük ücsörgő, dumcsizó laza alakokra: a Jóbarátok megváltoztatta a világot – vannak komoly újságírók, akik szerint a Starbucks és a hozzá hasonló nagy kávézóláncok is a sitcomsorozatnak köszönhetik népszerűségüket.

Tisztázzuk először a fogalmat: a sitcom az a fajta sorozat, amelynek epizódjai többnyire félórásak, Amerikában néha élő közönség előtt veszik fel őket, és nem egy történetet mesélnek végig, hanem lazán felfűzött, bármikor abbahagyható és újrakezdhető vicces epizódok sorát. Jól kitalált figurákkal bármi megtörténhet: és többnyire meg is történik.

A Jóbarátok egyszerű alapról indít: hat New York-i haver és közös törzshelyük, a Central Park kávéház körül forog. A csapat azóta legendássá vált, és többször újragyártott barna díványát a Warner Bros. stúdió kelléktárának a pincéjéből bányászták elő a forgatás előtt: egy kosztümös történelmi filmben használták eredetileg. Az alkotók először az Insomnia Café címet találták ki az új sorozatnak, azután beérték valami egyszerűbbel. Az első forgatókönyv-változatokban Phoebe és Chandler még mellékszereplő lett volna, és számtalan legenda kering róla, hogy milyen színészek lettek majdnem tagjai a hatosfogatnak: annyi biztos, hogy Jennifer Aniston sorsa dőlt el a legkésőbb, mert ő kis híján szerepet kapott egy másik akkor induló sorozatban – ezért hiányzik az első közös fotókról. Ráadásul ő volt az, aki először komolyan be akarta fejezni a közös viccelődést, és az utolsó évadot már csupán azzal a feltétellel vállalta el, hogy 24 helyett csak 18 epizód készül. Pedig megérte benne lenni a buliban. Az első évadban epizódonként 22 ezer dollárt kereső főszereplők a búcsú idején már részenként egymilliót számláztak.

A Jóbarátok 10 év alatt hatással volt az angol nyelvre (több új kifejezést és a „so” szócska népszerűvé válását köszönhetjük neki), elfogadottá tett egy nem családcentrikus, szingli életformát, és sztárt csinált a színészeiből. Sok sorozat másolja, de ő örökzöld. A népszerűség oka? Talán az, hogy tényleg nagyon, nagyon vicces.

És akkor jöjjenek a sikamlós részek... Az osztrák–magyar–amerikai Hedy Lamarrnak hála, a mozikban már 1931-ben látható volt az első női orgazmus, a tévé azonban az óceán mindkét oldalán prűdebbnek bizonyult. Amerikában férfi és nő egy ágyban sem volt ábrázolható: már az is botrányt okozott, amikor a 60-as évek elején a két rajzolt kőkorszaki szakit, Frédit és Vilmát közös francia kőágyban mutatták. Ugyanebben az évtizedben az élőszereplős I Love Lucy terhes főszereplője még nem mondhatta ki a képernyőn a „terhes” szót, mert a cenzorok szerint ez is a szexre emlékeztette volna a nézőket.

Forrás: GettyImages

És ha azt az izgalmas határátlépést leszámítjuk, hogy két faj képviselői közötti csókot először a Star Trek írói merték megmutatni, a téma legnagyobb szabadságharcosaként az HBO sorozatát, a Szex és New York-ot kell ünnepelnünk.

A cenzúra falai repedeztek már ugyan, de az a könnyed gátlástalanság, amellyel a sorozat alkotói és szereplői kezelték a témát, egész biztosan forradalmat csinált: Samantha lesz szeretője, Miranda nagy dilemmája az orális szexszel kapcsolatban, Charlotte rövid, de nehezen feledhető szenvedélye egy szexuális játékszer iránt mind azt jelezte, hogy a tévézés szabályai is átalakulóban vannak.

Angol szappanoperában 1987-ben bukkantak fel először meleg szereplők: az EastEnders bátor döntését az angol bulvárlapok felháborodott össztüze fogadta, mert a páros egyik tagja fiatalabb volt 21 évesnél. Az első leszbikus csók egy másik népszerű napi sorozatban, a Brookside-ban csattant el; az egyik résztvevőt játszó színésznő, Anna Friel szerződésben kötötte ki, hogy figurája végig meleg marad, és az írók nem fogják úgy beállítani, mintha a karakter homoszexualitása a nehéz gyerekkor következménye volna.

Eközben Amerikában a Buffy, a vámpírölő nemcsak ahhoz volt elég bátor, hogy női főszereplőjét ellentmondásoktól gyötört, vad akciókra mindig kész figurának ábrázolja, hanem az első leszbikus jelenetet is bevállalta.

És azóta nincs megállás: a meztelenség, a szex mára természetes része a mainstreamnek – lehet viccesen csinálni, mint a Szexoktatásban vagy a Fleabagben, lehet komolyan és néha durván, mint az ez ügyben számos kritikát kapott Trónok harcában, és nem számít egzotikumnak a homoszexualitás emlegetése vagy ábrázolása sem (Narancs az új fekete, Looking).

Jó ez így? Helyes? Azoknak van igaza, akik szerint a sejtetés izgalmasabb, vagy azoknak, akik szerint a tévékészülék úgyis egy kulcslyuk, amelyen keresztül idegen életekbe leselkedünk, és ha már tesszük, ne álljunk meg félúton? Ezt mindenki maga döntheti el: és döntésének a távkapcsolóval adhat nyomatékot.

Forrás: GettyImages

Aki esetleg nem ismeri a „bindzselni” szót, az is csinálja. Az eredetileg orgiázást, alapos, ivós bulizást jelentő „binge” ige mára a sorozatfogyasztás új módját jelenti: a sorozatorgia (más fordításokban: sorozatdarálás) azt jelenti, a néző nem vár a következő keddig, hogy megnézze Az Onedin család újabb részét, hanem egymás után újabb és újabb epizódokat fogyaszt: képtelen kiszakadni a sorozat világából. A jelenség az HBO, a Netflix és a többiek népszerűvé válásával együtt kezdett terjedni: mára tulajdonképpen ez lett a sorozatnézés alapváltozata.

Egy amerikai felmérés szerint a 19–44 közötti felnőttek 72%-a nem tud leállni. Aki egyszerre egy epizódot néz meg, az valószínűleg rossz sorozatot választott, vagy másnap korán kell kelnie. Elvégre ki tudná ötven perc elteltével kikapcsolni a spanyol A nagy pénzrablást, az immár klasszikus Stranger Thingset, a Trónok harcát vagy a Dextert? Hiszen a folytatás csupán egykattintásnyira vár.

A helyzet olyan komoly, hogy különféle egészségügyi szervezetek már felvilágosító kampányokat kezdtek, amelyekkel arra hívják fel a figyelmet, hogy a bindzselés addiktív, és ha túlzásba viszik, ártalmas : habár a tévénézés eredetileg a legjobb recept nélkül kapható stresszoldónak indult, a mániákus nézőt jutalmazó dopaminfröccs hosszabb távon elmagányosodáshoz, álmatlansághoz, depresszióhoz és szorongáshoz meg gerincbántalmakhoz vezethet.

Azért nem csak angol nyelvű sorozatok vannak. És mostanában mi jut erről mindenkinek eszébe? A nagy pénzrablás, a Netflix történetének legnézettebb nem angol nyelven forgatott sorozata, amely ravasz sztorijával, őrült fordulataival és szép szereplőivel tette magát emlékezetessé. Meg egy régi olasz munkásmozgalmi dallal, a Bella Ciaóval.

E spanyol krimi legnagyobb értéke a ritmusa meg a fordulatai. Előbbi a vágószobában dőlt el, utóbbiról az alkotók az első perctől tudták, hogy valami nagyszerűre találtak: annyira, hogy a sorozatot időrendben forgatták, és a szereplőiknek is mindig csak a következő epizód forgatókönyvét adták oda: Álvaro Morte (a Professzor) azt nyilatkozta, hogy miután megjött a futár az újabb résszel, a színészek között beindult a vad sms-ezés: mindenki azonnal a szövegre vetette magát, és nem győztek hüledezni. A rendező viszont egy másik interjúban azt vallotta be, hogy amikor megírták a sorozat elejét, igazából még ők sem tudták, miképpen fogják befejezni: csak dobálták az őrült ötleteket, és kíváncsian figyelték, hova lukadnak majd ki. Lehet, hogy azért mégsem ment minden ilyen lazán: más hírek szerint az első évad első része forgatókönyvéből ötven változat készült, mire az alkotók végre elégedettek voltak, és a narrátor első öt mondatát is több hónapig csiszolgatták. De megérte, még akkor is, ha a nemzetközi siker nem jött meg azonnal. Ki tudja, talán ez is csak átverés, de állítólag a sorozat nemzetközi vetítési jogaiért a Netflix 2 dollárt fizetett a spanyol Antena 3-nak: az viszont tény, hogy azóta egyre nagyobb költségvetést biztosít az újabb és újabb évfolyamok elkészítéséhez. A Dalí-arcú spanyol bankrablók a sorozatvilág nagyobb dicsőségére meghódították a világot.

Végezetül hozzátehetjük: folytatása következik! Ha nem is ennek a cikknek, de a sorozatok diadalmenetének. Mert amikor végére érünk az épp aktuális kedvencünk utolsó részének is, olyan kínzó hiány képes fellépni az emberben, hogy azt csak egy újabb sorozat töltheti be.

És a Bridgertont szereted? Ha igen, akkor ezt a 8 filmet és sorozatot is imádni fogod: