Rúzsa Magdi, színház, vízhiányos állapot – ilyen volt az idei VéNégy Fesztivál

Nincs tuszkolódás, elviselhető a porfelhő, gyorsan jutsz italhoz, vécéhez, testközelből nézheted a kedvenc koncertjeidet , és néha a vírus is teljesen elpárolog a fejedből. A közönség magas hőfokon ég, ez a 30 foknak és a barátságos hangulatnak egyaránt betudható: az egész vadregényes menazsériát belengi valami otthonos, ragacsos báj. Csak az a víz , csak azt tudnám feledni. VéNégy Fesztivál Nagymarosi idill Munka és ilyen-olyan teendők miatt csak szombaton jutunk ki először. Bár félünk, de az a tény sem ítéli halálra a közlekedést, hogy a Nyugatiból nem indulnak vonatok: vannak ugyanis pótlóbuszok Rákospalota-Újpest felé, nagyok, kényelmesek és gyorsan odaérnek. Nagymaros állomástól 20 perc kényelmes sétára van a fesztivál, a beléptetés tipikus (mármint az újonnan megszokott szokatlanság jegyében): személyi, védettségi, és csak utána jegyvásárlás. Ez a rítus az idei fesztiváloknak az enyhítések után is kötelező marad. A Dunakanyar az ország legszebb része, és &bdquo;csak” 30 fok van, ami a korábbi napok negyvenet átlépő rekordjaihoz képest smafu (na jó, nem). A parton tarka virágok nyílnak, zúgnak a kabócák, lágy partmenti szél enyhíti az izzadt homlokokat. Ha az ember beletörődik a természet pörölycsapásaiba, a kánikula okozta gyötrelmekbe, és nem felejtett el napkrémet hozni, torokszorítóan szép látványnak válik részesévé, ami az este sötétjébe burkolózva még gyönyörűbb és még monumentálisabb lesz. Emberek A kisfesztiválok tipikus törzsközönségére megfigyeléseim szerint a közepes tőkeerő és a vegyes összetétel jellemző: a család- és otthontalanságban leledző húszas-harmincas generáció mellett átlagos nukleáris családok, kisgyerekek, középkorú párok, sőt nagymamák-nagypapák is andalognak a színpadok-sátrak között. Ez a heterogén lerakat jót tesz a léleknek, senkit sem néznek ki, egy korosztály sem érzi magát kozmikusan kívülállónak. Az Eb-meccsek közvetítéseit viszonylag sokan nézik a nagy kivetítőn: milyen kár, hogy mi már kiestünk, micsoda hangulat lenne, ó Tervezőm! A közönség így leginkább tisztelettudó csendben ücsörög, és a góloknál pont annyira örül vagy búsul, mintha új-zélandiakat látna pingpongozni. Trabi, színház &bdquo;Találkozzunk a Trabantnál!”- hallottuk nem is egyszer. A Trabi, amibe be lehetett ülni, a fesztivál szimbóluma lett, referenciapont, akár a Moszkva téri óra. Mi is kipróbáltuk, és – lásd nyitókép – hiába nem nagy dolog, nagyon élveztük. Egy falat Berlin a nagymarosi Dunaparton. Ha a tűző napon kiszikkadt elme magaskultúrára vágyott, a Színházsátorban minden további nélkül megkapta. Szombaton a cseh Divadlo Polarka Társulat Homo Zabijens című William Golding-adaptációját néztük, ami felfrissítően dinamikusra, aktuálisra és keserűen viccesre sikerült. Hozzá kell tennem, az interaktív jelenetben az egyik szereplő hozzám vágott egy kukoricapelyhet, aztán majdnem az ölembe mászott, és ez a kis szkeccs külön fokozta az előadással való feltétlen azonosulásomat. Jöttek a cseheken kívül lengyel és szlovák társulatok is, sajnos több színházra nem maradt idő, energia. Viszont utána a kivilágított promenádon sétálni olyan, mintha belekerültél volna a Harry Potterbe. Magdi A line-up elsőre igazán alternatívnak tűnő kínálatából rögtön kiugrik a prime time: Rúzsa Magdi a VéNégy sztárfellépője vasárnap este. Eljátszottunk a gondolattal, hátha csak egy-két zenésszel érkezik, és magányosan búg majd a színpadon, mintha egy füstös bárban ülne velünk együtt. Érdekes lett volna. De nem így történik. Természetesen ő ragad meg minket a legkevésbé. A hivalkodóan villogó RM monogram, a tolakodó fényjáték, a tüchtigen daloló és himbálózó közönség, az énekesnő repertoárja, és egyébként remek, karcos hangja 40 perc után hazakerget minket. Nincs vele semmi baj egyébként, de Magdi nem a mi világunk: ha már díva, inkább Péterfy Bori. Carson, Ivan, Kiadó Annál jobban bejön a Carson Coma, az Európa Kiadó és az Ivan and the Parazol. A Carsonon főként általános és középiskolások ugrálnak és sipítoznak, mint egy 1962-es Beatles-koncerten, a szüleik szolidan hátrahúzódnak és diszkréten himbálják magukat, mert a ritmus azért csak ritmus. Kár, hogy a hangmérnök ismeri a dalszövegeket, ezért nem igazán érdekli, mi halljuk-e, és a hangerő is leginkább a hatvanas évek túlkapásait idézi. Semmi gond, amíg van utánpótlás a minőségi tánczenére. Ha valaki be akar vágódni az érzelmes kamaszgyerekénél, tegyen be Carson Comát a vacsoraasztalnál. Az Európa Kiadó szerencsére már sokkal figyelmesebb hangmérnököt kapott, Menyhárt Jenő a régi krafttal tolta, és mi boldogan kántáltuk örök kedvenceinket a Hello bébitől a Küldj egy jeleten át az újabb Kiadó-számokig. Az Ivan pedig mindig jól szól, és imádjuk az énekest, aki Elvis, Jim Morrison és egy posztmodern bohóc keveréke isteni hanggal és kiváló zenészekkel (a tinilányok egy része a Carson Comáról átvisítozta magát hozzájuk is). Jó, hogy már van egy olyan nemzedék, akinek fogalma sincs a nagy generációról, az Illésről, az Omegáról: Carsontól és Ivanéktól bőven megkapják az életérzést. És csak egy apró megjegyzés: 50 perc egy koncertre szerintem elég kevés. Kaja Pont azt kínálták, amit vártunk, se többet, se kevesebbet. A repertoár nagyjából kimerül a lángos, girosz, hot dog, hamburger, kürtős kalács szentötösségében, ha pedig valaki többre vágyik, a fesztiváltól néhány lépésre található Tandem Bárban isteni gulyáshoz juthat. A piros bogyós limonádéjukat pedig mindenkinek kötelező megkóstolnia. És akkor a víz. Minden jóban van valami rossz, ez a VéNégyen egyértelműen a vízügyet jelenti, és ezt jövőre igen komolyan meg kéne fontolni. A bejáratnál elveszik a palackot, ami ebben a kánikulában szerintem nem szép dolog, de hagyjuk. Viszont az, hogy a fesztiválon egyszerűen nincs iható víz, már komolyabb homlokráncolásra késztet, s minél tovább vagyok kint, annál kevésbé tudok ezzel békét kötni. A félliteres ásványvizet 400-450 forintért adják, vagy 100 forintért vehetsz kimérve egyetlen decit, mindezt olyan melegben, amikor igazából literszám kéne döntenünk magunkba a folyadékot. Ilyen húzást egyetlen mégoly ellenszenves fesztiválon sem láttam eddig, és nem is aratott sikert, dühöngő emberek költöttek súlyos ezreseket arra, hogy egészen konkrétan szomjan ne haljanak. És mindezt egy olyan fesztiválon, ahol majd tízezer forint a napijegy. Hm. Végül vasárnap nem bírtunk magunkkal és rákérdeztünk. Kiderült, a kempingben kérésre adnak ivóvizet. Kérésre. De kinek jut ez eszébe magától? Kedves VéNégy, minden szép és jó, de ezt valahogy oldjátok meg jövőre, mert ha nevet kéne adnom a fesztiválnak, lehet azt mondanám, ez a vízzel lehúzás fesztiválja. És hogy ne csak magamat, de egy csóróbb fiatalembert is idézzek: &bdquo;Ide se jövök még egyszer, ahol választhatok a szomjan halás, az állandó fosás, vagy aközött, hogy minden filléremet a k… ásványvízre költöm.”