A vadromantikus Hitchcock-remake, amiben a ruhák lopják el a show-t

rebecca,lily james Forrás: Netflix
A Rebecca pár napja fut a Netflixen, de máris instant klasszikusnak tűnik. Igaz, leginkább a látvány miatt.

Október 21-én mutatták be a Rebecca című romantikus thrillert, amely Daphne du Maurier 1938-as regényének filmadaptációja. A történet magával ragadó lehet mindenki számára, aki küzdött már meg azzal, hogy a partnerének volt egy szépséges, mítikus első szerelme, akinek a helyét lehetetlen betölteni.

A történet szerint egy fiatal, árva lány a francia Riviérán dolgozik alkalmazottként, ahol megismerkedik egy nemrég megözvegyült, gazdag úrral, aki váratlanul feleségül veszi és magával viszi hatalmas dél-angliai kastélyába. Ott az elhunyt első feleség, Rebecca szelleme kísért. Nem a szó halloweeni értelmében, de a rendező, Ben Wheatley gondoskodik róla, hogy még a falak is az ő nevét sóhajtsák. További érdekesség, hogy a két főszereplő, Lily James (Downton Abbey, Hamupipőke) és Armie Hammer (Szólíts a neveden) közismert arcok a kosztümös filmek világából, és meglehetősen jól működik köztük a kémia.

A film tulajdonképpen remake-je Alfred Hitchcock 1940-es adaptációjának, amelyben Joan Fontaine és Laurence Olivier játszották a főszereplő párost.

A 2020-as Rebecca szépen összerakott alkotás, de a kritikusok mégsem elégedettek vele. Laposnak nevezik, hiányolják belőle a horrort és a regényben fel-felbukkanó erotikus elhajlásokat. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a kosztümök és a díszlet önmagában elegendők ahhoz, hogy meg akarjuk nézni a Rebeccát. „Armie Hammer mustárszínű öltönye saját előzetest és ügynököt érdemelne”, írja például (némi vitriollal) a The Guardian.

A galériában igyekszünk alátámasztani, hogy a 2020-as Rebecca című filmben bizony a ruhák játsszák a főszerepet: