Borítókép: Poénból spermadonor -  Naszvadi Judit novellája Forrás: Canva (blueshot)

Poénból spermadonor - Naszvadi Judit novellája

Izgalmas volt. Tulajdonképpen örült annak, hogy éppen most jutottak idáig, mert úgy érezte, korábban nem biztos, hogy rá tudott volna hangolódni a felkészítő foglalkozásra, a jógára, az étrendre és a napról-napra megváltozó és újraszerveződő világra, amely már csak egyetlen középpont körül forgott. Élvezte, hogy éppen most jött el ez az idő.

Valahogy szintet lépett a kapcsolatuk is. Mint valami hosszúra nyúlt advent, tele várakozással és meglepetésekkel, olyan volt ez a néhány hónap. Örökké tettre készen figyelte a felesége minden kívánságát. Titokban várta, hogy jöjjön már valami igazán lehetetlen küldetés, amit majd jó lovaghoz illőn teljesíthet. De némi sárgadinnyén és kínai tésztán kívül mást nem kívánt a kismama, így elég hétköznapi módon csak beállt a sorba a zöldségesnél, meg a kínai étteremben és slussz-passz.

Csak ez az egy, háttérben motoszkáló gondolat ne lett volna! Persze tudta, az ő hülyesége volt, hogy nem mondta el akkor, amikor kellett volna. De akkoriban még elég friss volt a kapcsolatuk, csupán néhány hetes. Később meg olyan jól alakult minden, hogy nem akarta ezzel elrontani. Aztán meg el is felejtette. Csak időnként jött egy-egy email, ami újra eszébe juttatta az egész ügyet.

Eddig csak a titoktól szeretett volna megszabadulni, de most, hogy a babát várták, elkezdett másképp gondolkodni a dolgokról.

Szigorú matematikus volt, a sikeres beültetésről kapott emailek alapján ki tudta számítani, hogy mikor születhettek. És tudta magáról, hogy eztán figyelni fogja a játszótereken a gyerekeket, hátha egyszer felismeri valamelyiket. Na nem, nyilván nem fog semmi módon beavatkozni, sem előállni azzal, hogy ééééén vagyok az apááááád – mert nem is… De mégis! Ha csak láthatná őket, ha csak hallhatná a hangjukat…

Olyan kár, hogy ez a hülye titok beékelődik kettejük közé! A feleségével tényleg mindent meg tud beszélni, csak éppen ezt nem. Pedig biztosan megértette volna, ha elmondja neki. Na, nem most, hanem évekkel korábban, akkor, amikor belevágott ebbe az egészbe. Azon a harmadéves nagy bulin történt az egész.

Az orvostanos haverja poénból beregisztrált donornak mindenkit, aki a társaságban volt.

Nagy volt a meglepetés, mikor hétfőn sorra hívtak mindenkit emiatt. A többiek félreértésre hivatkozva lemondták az egészet, csak ő nem. Kíváncsi volt, miről is szól a spermadonáció. Gondolta, meghallgatja őket és ráér majd ott is visszamondani az egészet. Aztán másképp alakult. Egészen fellelkesítette a tudat, hogy donorként segíthet olyan pároknak a gyermeknemzésben, akiknek másként nincs módjuk rá. Senkinek sem mondta, hogy mire készül, és miféle vizsgálatokra jár emiatt. Úgy adódott, hogy minden kritériumnak megfelelt és némi huzavona után bekerült a spermabankba. Vagyis… Ő maga nem, csak az, hogy milyen magas, milyen a hajszíne, meg a szemszíne és hasonló apróságok.

Az első pár napban nagyon izgult. Egyre az e-mailjeit nézegette, hogy mikor jön már értesítés arról, hogy kiválasztották és felhasználták a spermáját. Aztán valahogy elsodorta az élet. Diplomamunka, összeköltözés, munkába állás és hasonló prózai dolgokkal múlt az idő. Úgy másfél év telt el, mire az első üzenet megérkezett. Pont akkor, amikor már nem is gondolt rá. Örült neki, felkavarta.

Aztán az esküvő után nem sokkal a második. Éppen a nászúton. Most pedig, a harmadik. Ha minden igaz, nagyjából egyszerre születnek majd a babák. Talán ugyanabban a kórházban, talán ugyanazon a napon, talán elcserélik őket és a másikat hozzák haza, de észre sem veszik majd, mert mindkettő az övé… Ahogy közeledett a kiírt időpont, a kérdések és az aggodalom is egyre sokasodott benne. Persze, hogy felkészítették a spermabankban! Volt szó arról, hogy ő kizárólag a sejtet adományozza, nem válik ezáltal apává. Most mégis ott kavargott benne az egész történet.

A szülés a nagykönyvben írtak szerint zajlott. Bár ami azt illeti, hiába a felkészítő és a sok oktató videó, egyszerűen letaglózta a szülőszobán történő események sora. Tíz óra végtelennek tűnő szenvedés és viszontagság után végre a kezében tarthatta a kisfiát. Elnézte a felesége elgyötört, de átszellemülten boldog arcát és elöntötte a lelkét a hála. Hogy ezt most, hogy ezt ő kapta! Hogy bekapcsolódhatott a teremtés felemelő és semmi máshoz nem fogható láncolatába! Akkor értette meg, hogy mit is ajándékozott annak a másik párnak azzal, hogy néhány sejtjét nekik adta. Az utolsó hetekben feltorlódó kétség és kérdések helyét kitöltötte végre valami sokkal magasztosabb.

Azt vallom, hogy minden pillanata és megnyilvánulása értékes az életnek. Meg azt is, hogy nehéz helyzetekben is meg lehet találni a fogódzókat, amelyek kisegítenek a gödör aljáról. Ilyen fogódzó lehet egy baráti beszélgetés, egy kellemes zene vagy éppen egy igazi, tartalmas szöveg elolvasása. Olyané, amely érzelmeket vált ki belőlünk, ami megérinti a bensőnket.

Az emberi dolgok érdekelnek. Legyenek nagyok vagy egészen aprók. Ha Téged is, kövesd az oldalamat ITT!

Vagy írj nekem ide!

A galériánkban 12 vicces és/vagy elgondolkodtató idézetet mutatunk az apaságról.