Pécs: Csak toronyiránt!

Borítókép: Pécs: Csak toronyiránt!
Először a kusza sínvilág, aztán a városban rohanó emberek látványa, a híd és a Kopaszi-gát, majd Százhalombatta kéményrengetege – így indult a pécsi utazás.
Dombóvárig lehet büfékocsizni (csak fel ne döntsétek gyerekek a művirágos vázát!), aztán újra jönnek a dimbek-dombok, a három alagút egymás után, hogy végül begördüljön velünk a vonat a jegenyefák szegélyezte sárga pályaudvarra.
Pécsre így érdemes érkezni: nem csak azért, mert vonatozni már önmagában élmény (főleg gyerekekkel), és mert a közúti közlekedés lassabb és veszélyesebb, hanem azért is, mert az ablakon kinézve van időnk átállni egy békésebb, szemlélődőbb ritmusra. Autóra később sincs szükség a városban, gyalogos léptékben ismerhető meg igazán.
Ha megérkeztünk és kilépünk az állomásról, csak induljunk neki toronyiránt!

TEREK ÉS TORNYOK

Toronyból nem is egy, hanem négy fogad a székesegyháznál. Ha a gyerekeket ez különösebben nem hatja meg, a hatalmas, kicsit lejtős, macskaköves tér ellenállhatatlanul vonzza őket egy nagy rohangálásra. És ha jó irányba szaladnak (egy átjárón át), egyszercsak azt veszik észre, hogy egy üvegtetőn át a földalatti kamrákba látnak. Indulhat az alámerülés a rejtelmes ókeresztény sírokba, amelyeket a leendő kulturális fővároshoz méltón mutatnak be az arrajáróknak.
A Sétatéren az összeboruló lombú gesztenyefasorban ha csak lehet, a pécsiek fesztivált tartanak, ilyenkor elég csak ráérősen elvegyülni a tömegben és kiélvezni a testi és lelki javakat. De ha nincs épp semmi, akkor is itt a Kioszk, a kultikus söröző-terasz vagy a Papucs, ha alámerülni szeretnénk megismerkedni a törzsvendégek, bölcsészek és lázadó gimnazisták kimért boros világávalba. Gyerekekkel jobb választás a Csontváry múzeum aljában berendezett Dante, a hambi-üditő után még az sem lehetetlen, hogy a képeket is lesz kedvük megnézni az emeleten.


HEGYI KALAND

A Sétatérről mi a Barbakán felé vettük az irányt. Míg nem jön a busz, itt is jót lehet szaladgálni-heverészni, erősebb idegzetű szülők és gyerekek még a bástya tetejéről is körbekukkanthatnak. Egy pillantás jár a szomszédos ház homlokzatán álldogálló sármos kis Szent György szobornak is.
A 34-essel hamar felértünk az Állatkerthez, majd onnan egy kis sétával a Mecseki kisvasúthoz. A vonatút ugyan épp arra elég csak, hogy mindenkiről készüljön fotó vasutassapkában, de a keskeny erdei síneken döcögő háromszínű járgány mégis kötelező kisgyerekes élmény. NekünkMi inkább a Dömörkapunál kapható békebeli, hagymával derekasan megpakolt zsíroskenyérre fogunk sokáig emlékezni vált felejthetetlenné.

LE IS ÚT, FEL IS ÚT

Ha bírjuk még szusszal, induljunk innen a sárga jelzésen felfelé a TV torony felé. Ez mégiscsak Pécs legismertebb tornya, ami már Abaligetnél látszik a vonatról! Nemcsak a valóban páratlan panoráma fog itt elvarázsolni a kitartó kapaszkodás után, hanem a büfé gyerekétvágyon kifogó fagyikelyhei is.
Ha viszont elegünk van a tornyokból, a DömörkaputólInnen a a sárga jelzésen lefelé indulva könnyed erdei sétával juthatunk le a Tettye városrészbe. Közben látni fogjuk a „Pécs város dolgozói” által felépített vidámpark játékait is – kipróbálásuk inkább csak a retro élményvilágra fogékony felnőtteknek ajánlható. Ha a kicsik követelik a játszóteret, a busszal eleve a baráti hangulatú Mandulásra menjünk, ha később jut eszükbe, a tettyei sem fog csalódást okozni nekik.
Akármerre is indultunk a sárga jelzésen, semmiképp ne szalasszuk el felfedezniVégül fedezzük fel a tettyei forráskút mellett meghúzódó idilli hangulatú Pintér-kertet! Ez a sziklás háttér előtt meghúzódó kis arborétum a természeti és művészeti szépség ritka harmóniáját adja, az elfogódottság mintha a gyerekekre is átragadt volna, ahogy a piros halakat nézték a tavirózsás tavacskában.

ÉS A RÁADÁS

Ha van időnk, maradjunk estére is Pécsett. Alkonyatkor sétáljunk még egyet a „mediterrán hangulatai”-ra büszke városban, ahol egymást érik utcára kitett székeikkel a kávézók és vendéglők, és ahol a többi kisgyerekes család se dugja hétkor az ágyba a piciket.
Másnapra pedig semmi más ne tervezzünk, csupán azt, hogy bóklászunk a város girbegurba, hegynek dűlt részében, mondjuk a varázslatos nevű Bálicson, Szkokón, Tettyén. Tömjük magukba az ősz minden kincsét: a kertekből kikandikáló édes szőlőt, a ragacsos körtéket és almákat, a friss, fehérre pucolható diót, a mecseki mandulát, mogyorót. Aztán üljünk le valamelyik szép kilátóhelyen az őszi fényben, hallgassuk a városból felszűrődő harang- és vonatfütty-foszlányokat és gondoljunk arra, hogy (itt) élni (volna) jó.