Örömmel jelentjük, hogy új tagot köszönthetünk az evamagazin.hu szerzői csapatában! Oroszlán Szonja mostantól rendszeresen jelentkezik úti beszámolóival, amelyeket rengeteg látványos, saját maga készítette fotókkal is illusztrál. Amerikai útjának utolsó bejegyzését olvahatjátok...

A tervem, hogy az 1-es úton induljak vissza Los Angelesbe egy újabb heves erdőtűz miatt meghiúsult. Kaliforniában nagyon gyakoriak a hatalmas tüzek, amelyek egész farmokat és dombokat képesek megsemmisíteni. Mivel az éppen aktuális tűz az 1-es út déli szakaszán pusztított, úgy döntöttem, hogy azon az útvonalon vezetek vissza, amelyen jöttem. Mondanom sem kell, a vágóhíd után megint elment az étvágyam...
Santa Monicát viszont nem szerettem volna kihagyni, úgyhogy utazásom utolsó előtti napján lementem és egy nagyon kellemes napot töltöttem el a Baywatch sorozat helyszínén. Ez a városrész tipikus amerikai óceánpart, sok szörfössel, turistával. A part mentén halad egy lebetonozott gyalogút, ahol többen futnak, görkoriznak vagy sétáltatják a kutyájukat. Az út mentén homokos röplabdapálya, szabadtéri edzőterem és sok-sok étterem található, valamint színesebbnél színesebb házak. Ha az ember ezen a környéken jár, az az érzése, hogy az élet könnyű, felhőtlen, mindenki szabad, ráér és mérhetetlenül boldog. Persze ez talán betudható az embert hullámokban megcsapó marihuána illatának is...

Itt, Santa Monica kikötőjében ér véget a híres Route 66 és itt található a filmekből ismert hosszú stég, ahol nem csak éttermek és szuvenír boltok vannak, de egy teljes vidámpark is színesíti az életet. Van hullámvasút, óriáskerék, célba dobás és különféle játékok gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Én nem játszottam, de sétáltam egy jót a stégen, megnéztem a zenészeket, a képzőművészek ott készült és éppen készülő képeit és beültem egy helyi halas étterembe ebédelni. Rákos cézársalátát ettem, előtte természetesen egy clam-chowdert és ittam egy pohár fehér bort műanyagpohárból. Amerikáról tudni kell, hogy egy üveg sör, illetve 1-2 pohár bor elfogyasztása megengedett az utakon.

--pagebreak--

Mozizok a parton
Igazán jól éreztem magam. Jópár órát eltöltöttem a parton és nézegettem az embereket. Amerikában rengeteg a furcsa ember és az utcán szabadon császkáló őrült. Nem bántanak senkit és senki nem bántja őket, viszont előszeretettel fényképezik és videózzák, ahogy énekelnek vagy éppen kiabálnak egy általuk odaképzelt szellemmel...

Szeretem ebben az országban a szabadságot és az emberek nyitottságát. Senki nem néz ferde szemmel a másikra, legfeljebb elmosolyodik egy-egy meglepő cselekedet láttán. Ha valaki bajban van, azonnal segítenek, de alapvetően mindenki magával van elfoglalva.
Indulás előtt, gondoltam megiszom még egy kávét. Kell a frissesség és a türelem a délutáni forgalomhoz. Vettem egy latte-t és kiültem a Third Street Promenade nevű sétálóutca egyik kávézójának teraszára. Felhívtam a szüleimet, akiknek éppen elkezdtem ecsetelni a furcsa embereket, akiket láttam, kiemelve azt a fickót, aki mellettem ült a szomszéd asztalnál. Utcai zenész volt, az egész motyójával az oldalán. A kávéja mellé pedig összeszedte a többi asztalon talált maradékot és az odatévelygő galambokat etette. Több tetoválás borította az arcát, a haja copfban volt és napszemüveg volt rajta. Fiatalos, ötven év körüli forma. Amikor leraktam a telefont felém fordult és tökéletes magyarsággal elkezdett velem társalogni.

Váratlan találkozás
Velem mindig megtörténik, bárhol járok a világban, hogy magyar ember mellé ülök le véletlenül, már meg sem lepődöm igazán. Az ember – Kicsi Joe – 1987-ben hagyta el Magyarországot gyalogosan. Átúszott több folyón, titokban menekült. Aztán Németországból eljutott Washingtonba, ahol megnősült, gyereke is született, majd elvált és elkezdte átszelni Amerikát a basszusgitárjával és a többi felszerelésével. Pár hete jött Los Angelesbe, azelőtt Új-Mexicóban élt egy ideig, de miután a barátnőjének még legalább három másik barátja is volt, feladta a kapcsolatot és tovább állt.
Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy zenélt együtt Apámékkal annak idején és Istenként tekintett rájuk. A majd másfél órás beszélgetés végén megölelt és azt mondta, hogy ebből az élményből fog táplálkozni a következő hónapokban. Órákig nem tudtam eltüntetni arcomról a vigyort, annyira meghatott ez a találkozás. Ő ott maradt Amerikában, én viszont másnap, feltöltődve és élményekkel teli hazaindultam az ő rég elhagyott hazájába. Örültem, hogy megismertelek, Kicsi Joe. Remélem, még találkozunk valahol a nagyvilágban.

Nézegessétek Szonja képeit! Kattintsatok a galériáért!