Normális emberek: a sorozat, ami semmihez sem hasonlít igazán

A könyvből készült adaptáció viszont mást hozott, mint amit vártam.
Az addiktiv.hu cikke.
A könyv
Sally Rooney regénye a tavalyi év legjobbja volt nekem. Emlékszem, amikor megláttam egy blogposztban, és három sornyi leírás olvasása után (…és az a borító grafika!) már ott is voltam a könyvesboltban, hogy megtaláljam, akkor még a Szépirodalom szekció mélyén eldugva. Pedig mennyire menő, amikor csak ennyi egy könyvön az ajánlás: Az év regénye.

Imádtam olvasni. Tipikusan az a könyv, amibe a szőnyegen fekve, párnákkal és pokróccal lehet igazán belehelyezkedni. Pedig tényleg nem szól másról, mint egy “első szerelemről”.
Sablonos történetnek tűnik, de aztán mégis ez lett az a könyv, amit a legtöbbeknek kölcsönadtam. Ha a sztori elsőre annyira nem is nyűgözte le őket, a stílusában, részletekben vagy csak azzal, hogy “olvastatta magát” – mindenki talált benne valamit.
– Fogalmam sincs, miért tetszett ennyire. – fogalmazta meg az egyik kolléganőm tökéletesen a hatást. Egyszerűen csak van benne valami. De mégis mi?
A sorozat
Amikor megláttam, hogy a könyvből sorozat készül, nem számítottam túl sok jóra. Bár a trailer alapján átjött, hogy érzésben van benne közös, az arcok is ismerősnek tűntek, de a “könyv mindig jobb”, úgyhogy nehezen tudtam elképzelni, hogy hozza a normálisemberes világot, amit megfogalmazni is nehéz.
Szerencsére tévedtem. A sorozat is olyan, amit egyből lehet szeretni egy csomó ok miatt.
Például itt van máris öt, amiért érdemes akkor is belecsapni, ha nem olvastad a könyvet.
1. Semmihez sem hasonlít igazán
Több kritika megpróbálja valami mellé tenni, hiszen lehetne akár (a kezdetekben) tini sorozat, lehetne egy szimpla romantikus dráma, de annyira kár lenne bármivel is összemérni. A történet nem illeszkedik a tipikus ívekhez, nem jellemző az extra, hatásvadász részlet, csak annyit kapunk, amennyi az adott pillanat érzését a legjobban átadja.
2. Olyan normális
De akkor miről is szól a Normális emberek? Azokról az érzésekről, amik még ismerősek lehetnek, amikor először érezzük, hogy “csak úgy” fontos lesz valaki. Vagy amikor megismerünk valakit, aki nem normális – a szó legpozitívabb értelmében. És onnantól minden normális csak a sablonost hozza.
A sztori átlagos, de mélyebbről meríthet, borzasztóan könnyű vele kapcsolódni.