Borbély Alexandrával és Cseke Eszterrel közösen a L’Oréal Paris True Match alapozójának nagyköveteként tűnsz fel. Hogy érzed magad ebben a szerepben?

Kovács Katalin: Boldogan vállaltam a felkérést! Büszke vagyok az egész kampányra, a szuper anyag született a forgatáson, amivel abszolút tudok azonosulni és a női mivoltomnak is nagyon jó érzés.

A kampány szlogenje “Nincsenek határok az arcbőr és az alapozó között” - utalva arra, hogy az alapozó széles színskálájának köszönhetően minden bőrtípus megtalálja a számára megfelelő tónust. Fontos számodra a természetesség?

K.K: Abszolút. Régen nagyon ritkán sminkeltem magam, sokáig utáltam az alapozót, mert úgy éreztem, hogy egy vastag réteg van a fejemen és lerí rólam, hogy ki vagyok sminkelve. A True Matchban is azt szeretem, hogy könnyen a textúrája és jól érzem magam benne a nap során. Arról nem is beszélve, hogy milyen hasznos, hogy 15 árnyalatban létezik, hogy az évszakok során változik a bőrünk színe, így viszont könnyedén lehet igazodni hozzá. Sokszor gondolok arra, hogy élsportoló koromban milyen jól jött volna, mikor a sok napon evezéstől meglátszott a napszemüveg nyoma és korrigálni kellett a különbséget lehetőleg úgy, hogy senkinek se tűnjön fel. Ha kisminkelnek, akkor is azt szoktam kérni, hogy úgy legyen szép, mintha épp most keltem volna. Nálam nem az a fontos, hogy az látsszon, hogy ki vagyok sminkelve, hanem hogy úristen, de ki vagyok pihenve és milyen természetes vagyok.

Miből áll a reggeli rutinod?

K.K: Két fontos motívum van számomra a készülődésnél. Először is a férjem és én is igyekszünk lezuhanyozni még mielőtt a gyerekek felkelnének, másodszor pedig, hogy közösen reggelizzünk mielőtt mindenki indul a dolgára. Egyikünk szem szeret egyedül enni, ha véletlenül mégis fölállunk az asztaltól, aki ott maradt biztos megjegyzi, hogy „na, jól itt hagytatok”.

Egy korábbi interjúdban mondtad, hogy otthon azt tanították: „napról napra meg kell újulni, hogy az élen maradhass.” Közel 4 éve vonultál vissza az élsportolói pályáról, a mostani hétköznapjaidban hogy nyilvánul meg ez a gondolat?

K.K: Még ma is abszolút érvényesnek tartom, attól, hogy befejeztem az élsportot, továbbra is fontos, hogy meg tudjak újulni. Ehhez persze energiát is kell gyűjteni, amit manapság a csodálatos gyermekeimből tudok meríteni – ők jelentik számomra a motivációt. Szerintem nagyon fontos, hogy az embert ösztönözze valami, hogy elérje a célját, épp ezért nagyon féltem anno, hogy mi lesz velem az élsport után, de a családom szerencsére edzésben tart. Fantasztikus dolog édesanyának lenni: néha adódnak nehezebb napok, mikor fáradtabb vagyok, de igyekszem, hogy ebből ők semmit se tapasztaljanak, ezért is fontos, hogy mindig újjá tudjak születni.

Mik azok az értékek, amiket mindenképp át szeretnél adni a lányaidnak?

K.K: Amit mindenképp szeretnék átadni nekik, azt szintén a szüleimtől tanultam: ha az ember valamit szeretne elérni, azért mindig meg kell küzdeni és törekedni kell arra, hogy még a jobbnál is jobb legyen. Ezt gyerekként néha nehéz feldolgozni, mert könnyen éli meg úgy az ember, hogy „jaj akkor semmi sem elég”. Meg kell találni azt a határt, amikor a gyereknek nem elmegy a kedve a dolgoktól emiatt, hanem hajtja őt előre. A nagyobbik lányomon például már nagyon látom, hogy beépült beépült ez a gondolat.

A kitartáson, küzdeni akaráson kívül milyen tanításokat tudsz átmenteni a sportolói karrieredből a gyermeknevelésbe?

K.K: Egyrészt azt, hogy nagyon fontos, hogy ne csak egy nagy végcélt jelöljünk ki magunk elé, hanem az út közben legyenek kisebb dolgok is, amiket el szeretnénk érni. Másrészt pedig, hogy az élet csapatjáték, bármit is akarsz egyedül, az legtöbbször nem fog menni, mert kell a közösség a sikerhez. Bár sokszor egyedül ültem a kajakban a pályafutásom során, mindig állt mögöttem egy csapat, de a mostani munkahelyemen a Honvédnál is érzem, hogy ahhoz, hogy jól tudjunk működni ahhoz együtt kell dolgozni. Ugyanez igaz a családra is: ha megvan az összhang, akkor könnyen tudunk együttműködni és ennek köszönhetően senki sem érzi úgy, hogy egyedül van.

Tavaly óta már kétgyerekes anyuka vagy és feleség. Az esküvődön nagyon formabontó ruha volt rajtad, fontos számodra, hogy ne a megszokott úton járj?

K.K: Nem volt tudatos döntés a rendhagyó választás, bár sosem tudtam elképzelni magam hagyományos, fehér esküvői ruhában. Aztán ahogy készülődtünk az őszi eseményre megláttam az arany színű felsőt és mályva szoknyát és nem tudtam elmenni mellette, teljesen beleszerettem és azt éreztem, hogy nagyon passzol az egész hangulathoz. Szeretem a letisztult dolgokat is, de jellemző, hogy megragad valami különlegesebb darab.

Sportolóként, anyaként, nőként mit jelent számodra a szépség?

K.K: Nekem nem feltétlenül az jelenti a szépséget, hogy valakinek nagyon arányos, szép, arca, vagy tökéletes alakja van. Nagyon igaznak tartom, hogy a szépség belülről fakad. Ápolt, kiegyensúlyozott és látszik, hogy harmóniában van – ebből a háromból jön össze az, hogy valakit szépnek lássak.