Képes elfogadni önmagát? Szembe tud nézni saját félelmeivel, vágyaival? Hasonló, mindannyiunkat érintő kérdésekkel foglalkozik a Láthatáron Csoport Mit ér, ha? című zenés varietéje, amit a társulat szeptember 17-én mutat be a Jurányi Házban. A csoport művészeti vezetőjével és a darab egyik szereplőjével, Feuer Yvette-tel beszélgettünk.

Tényleg: mit ér a nő, ha elmúlt negyven? Mit jelent a fiatalság, és mit jelent annak elmúlása?

Pár éve sokat gondolkodom ezen, a kérdések talán fontosabbak is, vagy legalább olyan fontosak, mint a válaszok. Az előadásban megjelenik minden, amit a témával kapcsolatban gondolok, érzek. Komoly kihívásnak tartom, ha valaki az öregedést nem egy veszteségsorozatnak látja: ez kisebb lett, az nagyobb, ez kevesebb lett, az pedig több… Hogy mi van ezen túl? Ezt keresem.

Rengeteg női ismerősömmel negyven év felett történtek igazi sorsfordulatok, akár munkáról, akár párválasztásról van szó. Minek lehet a függvénye, hogy sokaknak a kor izgalmas felhívás a változtatásra, másoknak viszont megrekedést jelent? Végzettség, státusz, miliő, mentális, pszichológiai tényezők, gyerek/nincs gyerek… mi a magyarázat?

Ezek a tényezők nyilván számítanak. Bizonyos dolgokat nem lehet megúszni az életben, például azt, hogy az ember megtanulja egyedül is jól érezni magát. Ha fiatal korunkban kimaradt ez a tapasztalat, akkor később nagyon nehéz lesz elválni, egyedül maradni - ugyanakkor a folyamat lehet felszabadító is, mert közelebb kerülünk ahhoz, akik valójában vagyunk. Ha valaki az élete legalább egyik területén a helyén érzi magát - például anyaként, vagy a munkájában -, akkor nyerhet belőle egy belső erőt, ami segít a változásban. Ha viszont nem ez a helyzet, ha valami alapvető hiány lép fel, akkor valószínűleg még keményebb az öregedés folyamata.

Mit gondol a szépségipar nyomásáról, a botoxról, a plasztikai műtétekről? Miért nehéz természetesen öregedni?

Mert szeretnénk időt nyerni! Szeretnénk még egy kicsit szép lenni, vonzónak, fiatalnak, vagy legalább fiatalosnak maradni. Ezt általában úgy képzeljük el, hogy a fiatalkori képünkhöz hasonlítjuk magunkat, s ebben biztosan szerepet játszik az egész szépségipar, az agizmus, minden. Szerintem egyébként a külső beavatkozásokkal nincs baj, ha nem az egész önértékelésünk függ attól, hogy hogyan nézünk ki. Fontos a „belső botox”, legalább annyira, mint a külső, csak ez a folyamat jóval megfoghatatlanabb.

A meetoo-mozgalom, a zaklatási botrányok, amik az elmúlt években sok tabunak számító dolgot, így a nők elnyomását és kizsákmányolását is tematizálták, fontos mérföldkövek lettek a folyamatban.

Igen. Hála az égnek, hogy ide is eljutottunk. Nagyon fontos a hatalommal való visszaélésről beszélni, azt tematizálni, az ellen fellépni. Bárcsak a családon belüli bántalmazásról, a nők elleni erőszakról is több szó esne, és nemcsak egy-két szuperhős civil szervezet vállalná fel a problémát!

Hogyan született az előadás ötlete? Mi volt a koncepció?

Ültem az előszobában, konkrétan az ablakban, és hirtelen rájöttem, hogy életközépi válságban szenvedek. Akkor rögtön elkezdett foglalkoztatni a dolog, és megfogalmazódott bennem, hogy én erről a teljesen lehetetlen témáról akarok önreflexív előadást csinálni. Szinte azonnal varieté formában képzeltem el: utólag, ha végiggondolom, valószínűleg azért, mert szerettem volna, ha nevetni is tudunk a problémáinkon, ha igazi közösségi élmény, feloldódás jön létre, és erre a zene, a dal, a mozgás logikus választásnak tűnt. Kiss Judit Ágnes verseinek stílusát nagyon szeretem, virtuozitás, irónia és pontos fogalmazás jellemzi őket. Az előadás dalai is elképesztően erősek lettek, ami persze legalább annyira a zeneszerző Fűri Anna érdeme: ők ketten remek összmunkát végeztek.

A sajtóanyagban olvastam, hogy az előadásban öt, egymástól teljesen különböző női karakter szerepel, akiknek az életútja keresztezi egymást az élet legkülönfélébb helyzeteiben. Erről megtudhatunk többet is, vagy derüljön ki majd az előadásból?

A Mit ér, ha? felvállaltan a középosztály problémáiról és női képviselőiről szól, tehát az öt karakter mind középosztálybeli és középkorú nő. Hogy pontosan kik ők, azt meghagyom az előadás meglepetésének.

A darabot egy nő (Romankovics Edit) rendezte, kivétel nélkül női alkotók készítették, és nők is játsszák. Tudatos koncepció volt a „férfiszem”, a férfi jelenlét kihagyása?

Igen, teljesen tudatos, de ez nem jelenti azt, hogy a férfiak nincsenek benne az előadásban. Nagyon is bele vannak kódolva, és remélem, eljönnek majd megnézni, mert kíváncsiak a nőkre, és kíváncsiak önmagukra is. Számtalan életközépi problémájuk ugyanaz, mint nekünk, vagy legalábbis nagyon hasonló, csak más köntösbe van öltöztetve.

Mit szeretne elérni az előadás a nézőkben? Milyen reakciókkal lenne elégedett?

Ha nevetnének, ha sírnának, ha elgondolkodnának, ha magukra ismernének, ha felháborodnának, ha nem értenének egyet, ha egyetértenének, ha felszabadulnának, utána pedig örülnének és gazdagabbnak éreznék magukat. Kihagytam valamit?

Nézegess a galériában színházi előadásokat, amiket ma is megnézhetsz!