Nagy őszi könyvajánló: 12 újdonság a gyerekirodalom világában

Az őszi irodalmi és könyvfesztiválokat mindig árgus szemmel figyeljük. Az egyre rövidülő napok izgalmas könyvújdonságokkal érkeznek a gyerekkönyvek frontján is.
Nemrégiben Farkasházi Réka volt vendégünk a Mesélj, Anyukám! podcast csatornánkon. Beszélgettünk anyaságról, zenélésről és könyvekről is. Megfogalmazott egy igen érdekes gondolatot. Azt mondta, hogy az olvasás, a felolvasás, mint együtt töltött minőségi idő, akkor tud hatni, ha mindkét fél élvezi azt: a szülő is, aki felolvas és a gyermek is, aki a hallgatóság szerepét tölti be.
Van az úgy, hogy szülőként a hátunk közepére sem kívánjuk huszadjára felolvasni porontyunk épp aktuális kedvencét. Hívjuk elő ilyenkor a lelkünk mélyén lakozó gyermekénünket. Gyerekszemmel rátekintve a könyvespolcra, bizonyosan megdobban majd a szívünk egy-egy kötetet megpillantva. Olvassunk olyan gyerekkönyveket is, amiket mi szeretünk, a saját kedvünkért. Az a tapasztalatom, hogy a mi kíváncsiságunk, a mi élményolvasásunk bevonzza majd a csemetéinket az adott történet bűvkörébe.
Ezért is születnek időről-időre gyermekkönyvajánló cikkek itt az ÉVA magazin online hasábjain. Hogy a gyerekek mellett, magunknak is szemezgessünk egyet-egyet az újonnan megjelenő kötetek közül.