Még egy ok, amiért imádjuk Kulka Jánost – előkerült egy csodálatos felvétel róla

Borítókép: Még egy ok, amiért imádjuk Kulka Jánost – előkerült egy csodálatos felvétel róla Forrás: Nőiváltó
Gratulálunk Kulka Jánosnak, aki a legjobb férfi színész díját kapta meg a napokban. Miközben erről beszélgettünk a Női váltóban, kiderült, hogy kolléganőnknek olyan felvétele van a szerkesztőségünk egyik kedvenc színészéről, amelyet nem sokan láthattak. 2007-ben a Pécsi Országos Szinházi Találkozó gálaműsorában lépett fel Kulka János a Női váltó munkatársával, és előadtak egy jelenetet Molnár Ferenc Liliomából. Kulka János természetesen Liliom volt, a szerelme pedig Kumin Viktória, Zeller Júliaként. Hála a Pécsi Televíziónak, amely rögzítette a gálaműsort, az exkluzív felvételt most meg tudjuk mutatni.

Kulka János kapta a legjobb férfi főszereplő díját a Magyar Mozgókép Fesztiválon, A játszma című filmbeli alakításáért. Micsoda erő! Micsoda tehetség! A 2016-os sztrókja után, most 2022-ben ismét csodálhatjuk őt filmen, szerethetjük, tisztelhetjük és rajonghatunk érte. 2018-ban még a visszavonuláson gondolkodott, és milyen jó, hogy nem tette! A játszma A vizsga folytatása, amelyben kiderül, hogy mi történt a Kulka János által alakított ügynökkel, Markó Pállal. De ez nem egy filmkritika, és spoilerezni sem akarok.

Azt szeretném inkább elmesélni, hogy ismertem meg Kulka Jánost, és hogyan kerültünk együtt a Pécsi Nemzeti Színház színpadára, hogy előadjunk egy jelenetet Molnár Ferenc Liliomából.

2007-et írtunk, amikor váratlanul csöngött a telefonom és Benkő László szólt bele, az Omega együttes billentyűse, akivel egy korábbi közös munka miatt ismertük egymást. A részben Benkő László által alapított Budapesti Objektív Csatorna néven futott ifjúsági televízióban dolgoztunk együtt, ahová Laci mindig nagy lelkesedéssel érkezett, mindannyiunkat ismert, időt szánt ránk és mindenkihez volt egy jó szava.

Ha valamelyikünknek valami gondja-baja volt, ő kérés nélkül segített. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az ott dolgozó alapcsapat számára meghatározó volt az az időszak.

Na, de vissza a telefoncsörgéshez! Benkő László rögtön a lényegre tért, és megkérdezte, nincs-e kedvem a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) gálaműsorában részt venni, de most egy kicsit más szerepben. Ha érdekel, akkor máris átadja a telefont a mellette ülő Jordán Tamás, színész, rendező, színigazgatónak, aki elmondaná nekem a részleteket.

Így nemsokára azon kaptam magam, hogy már Jordán Tamással beszélgetek, aki elmesélte, hogy abban az évben azt tervezik, hogy a díjátadások között egy-egy jelenettel szórakoztatják a közönséget, amelyet egy profi színész és egy nem-színész, azaz ebben az esetben televíziós ad elő. Lenne-e kedvem? – kérdezte.

A történet folytatásáért kattints ide!

Szeretünk színházba járni. Nézd meg a galériában, szerintünk melyek 2022 legjobb darabjai!