A legnagyobb félrelépések: 8 híresség, aki megszegte az örök hűség esküjét

Borítókép: A legnagyobb félrelépések: 8 híresség, aki megszegte az örök hűség esküjét Forrás: Getty Images / Heide Benser
Az utóbbi évtizedekben számos olyan félrelépéssel kapcsolatos botránynak lehettünk szemtanúi, amelyek bár nem ma történtek, mai napig élnek a köztudatban. Melyek voltak a legismertebb esetek, és vajon ki jelentette a csábító harmadik felet? Utánajártunk!

A szerelmi háromszögek gyakran adják egy-egy híres film alap sztoriját, de mi történik akkor, ha a a történet a filmvászonról a valóságba lép, sőt akár két világsztár egy forgatás közben szeret egymásba úgy hogy nem mellesleg házasok? A filmtörténelem legnagyobb szerelmi háromszögeit már bemutattuk korábban, de most arra voltunk kíváncsiak, az utóbbi évtizedekben mely hűtlenségről szóló pletykák robbantak a legnagyobbat, vagy derült ki velük kapcsolatban, hogy tényleg igazak.

Amikor az a bizonyos szerelem mégsem örökre szól

Tinik százezrei álltak be az Edward vagy Jacob táborba az Alkonyat-könyvek, majd filmek kapcsán, de a történet szerint a Robert Pattinson által alakított jóképű vámpír nyerte el a Kristen Stewart által játszott Bella szívét. A két sztár így nem meglepő módon a való életben is egymásba szeretett, boldogságukat azonban egy újabb forgatás tette tönkre, amikor Kristen Stewartról kiderült, hogy a Hófehérke és a Vadász rendezőjével, Rupert Sanderszel csókolozott. Bár Stewart csak egy pillanatnyi megingásként emlegette a megcsalást, kapcsolatuk – a rajongók legnagyobb bánatára –, sosem jött helyre.

Forrás: Getty Images / Kevin Winter
Bár Bella és Edward szerelme a történet szerint örökre szól, az őket alakító színészek románca nem bizonyult ennyire tartósnak.

Igaz vagy sem?

A pop szakmában sem ritka, hogy hűtlenség gyanúja áll fenn, de megfelelő bizonyíték hiányában az is előfordulhat, hogy az ügy végül feledésbe merül. 2014 májusában felkerült az internetre egy videó, amelyben Beyonce nővére szó szerint megtámadta Jay Z-t egy liftben a Met-gála után. Bár a legtöbb pletyka arról szólt, hogy a támadás Jay Z hűtlensége miatt következetett be, a család nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. Ugyan Beyonce 2016-ban megjelent albumának dalai között is felfedezhető egy-két utalás a hűtlenségre, 2017 februárjában a sztárpár bejelentette, hogy ismét babát, ráadásul ikreket várnak, úgyhogy a dolgok végül rendeződtek közöttük.

A (film)történelem egyik legnagyobb szerelmi háromszöge

A filmvásznon számtalan olyan ikonikus alkotással találkozhatunk, melyek főszereplői, azaz egy-egy szerelmi háromszög kapcsán nehéz eldönteni, hogy kinek szurkolunk. A sztárok azonban sokszor a való életben is feladják a leckét ezen a téren: Jennifer Aniston és Brad Pitt például az egyik legnagyobb hollywoodi álompárnak számított a 2000-es években egészen addig, míg 2005-ben ki nem robbant a hír, válnak.

Bár a páros a pontos okokról nem nyilatkozott, hamar megindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy a válásnak köze lehet a Brad Pitt és Angelina Jolie által közösen forgatott, 2004-es Mr. & Mrs. Smith című filmnek. Pitt és Jolie kezdetben tagadták a híreket, de később mindketten beismerték, hogy a forgatáson szerettek egymásba. Bár Jolie és Pitt összeházasodtak és több gyerekük született, kapcsolatuk indulásánál, később csak válásuk volt viharosabb.

Forrás: Getty Images / Toni Anne Barson Archive
Jennifer Aniston és Brad Pitt igazi álompárnak számított a 2000-es években, házasságuk azonban nem tartott örökké.

Kíváncsi vagy a sztárvilág legnagyobb szerelmi botrányaira? Nézd végig őket a galériában!