Két könyv, amit el kell olvasnod, ha valami komolyabbra vágysz

Borítókép: Két könyv, amit el kell olvasnod, ha valami komolyabbra vágysz Forrás: Getty Images
Talán közhely, de a tudomány és az egyén mindig ugyanarra a következtetésre jut: minél többet olvasunk, annál többek leszünk. A könyvek segítséget kínálnak testi és szellemi fejlődésünkhöz, általuk jobban megismerhetjük a világot, és benne önmagunkat.

Cikksorozatunkban remek olvasnivalókat kínálunk nektek, első körben pedig két olyan könyvet hoztunk, amik szórakoztatva gondolkodtatnak el az élet két alapkérdéséről: a Függésről és a Házasságról.

Matthew Perry: Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet

A legszarkasztikusabb jóbarát addikciónaplója egyfelől nagyon szórakoztató olvasmány, másrészt egy olyan világba avatja be az olvasót, amit a legtöbben szerencsére nagy ívben elkerülünk.

A véletlenül becsúszott, szülei által többnyire súlyosan elhanyagolt Matthew Perry tizenéves korában szokott rá az alkoholra, amit nemsokára követtek a drogok és a gyógyszerek: mire világsztár lett, már olyan önpusztító életet élt, hogy a könyv alapján öt évet sem igen jósoltunk volna neki. Saját bevallása szerint a hírnévért alkut kötött az ördöggel, hogy néhány évtized múltán arra jusson: bármikor elcserélné óceánparti luxusházát és az összes pénzért cserébe egy kis normalitásért. Perry élete valójában szüntelen cikázás dílerek, rehabok és pszichiátriák között, időnként majdnem-halálokkal tarkítva, közben néha le-leforgat olyan filmeket, mint a Jóbarátok-sorozat (aminek mindössze három évadán át volt józan), vagy a Bérgyilkos a szomszédom. Mindenki kedvenc szitkomjáról saját lelki élveboncolásához képest egyébként keveset ír, de olyan sztorikat azért megtudunk, hogy még a forgatás előtt bepróbálkozott Jennifer Anistonnál – mindhiába (a színésznő volt az, aki később figyelmeztette, hogy az egész stáb érzi rajta a piaszagot), a vendégszereplőként parádézó Julia Roberts-szel járt egy keveset, majd dobta – bizony! -, vagy hogy David Schwimmer volt, aki azt javasolta, mindig tartsanak ki az egyenlő fizetések mellett.

Perry jelenleg tiszta, hozzá hasonló függőknek segít. Szurkoljunk neki, hogy őrizze meg lelki békéjét tartósan is.

Kattints a képre és rendeld meg Matthew Perry Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című könyvét a Könyvhónap keretén belül most egyedi kedvezménnyel!

Dobray Sarolta: Üvegfal

Egy szörnyű házasság anatómiájáról olvashatunk, ha kézbe vesszük Dobray Sarolta letehetetlen regényét. Az Üvegfal hőseinek szerelmi kapcsolata tökéletesen indul – utazások, jegygyűrű, esküvő, két szép gyerek -, hogy aztán fokozatosan derüljön ki, mi minden rejlik a csillámporral beszórt felszín alatt. Nem, nincs semmi vér, nincsenek sötét monoklik vagy eltört bordák, a valóság hétköznapibb, ám nem kevésbé hátborzongató. A feleség, Léna az évek során „gondoskodó”, valójában manipulatív és bántalmazó férje lelki rabszolgájává válik, Péter uralja a gondolkodását és a tetteit egyaránt. Erről a dinamikáról azonban Péternek is megvan a maga véleménye… Dobray regényében egyszerre érvényesül a női és a férfi, az elnyomott és az elnyomó szempontja, döbbenetes lélektani portrét rajzolva ki egy olyan kapcsolatról, amelybe mindannyian kerülhetünk – vagy talán benne is vagyunk nyakig.

Kattints a képre és rendeld meg Dobray Sarolta Üvegfal című könyvét a Könyvhónap keretén belül most egyedi kedvezménnyel!

Olvass velünk! Nyári könyvajánlóink hozzájárunlnak az igazi kikapcsolódáshoz!

Rendeld meg a magaziner.hu-n 10-20% kedvezménnyel.

„Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében.” (Márai Sándor)

Galériánkból kiderül, hogy néznének ki a Harry Potter-szereplők napjainkban!