"Van, hogy úgy érzem, mint az az aranymosó, akinek nem akadt fenn aranyrög a szitáján." - Interjú Jóna Dávid kortárs költővel

Borítókép: "Van, hogy úgy érzem, mint az az aranymosó, akinek nem akadt fenn aranyrög a szitáján." - Interjú Jóna Dávid kortárs költővel
Jóna Dávid rendkívül népszerű kortárs költő. Azon irodalmárok egyike, aki aktívan szerepel a közösségi médiában és a művészvilágban egyaránt. Munkásságában és hétköznapi életében sikeresen ötvözi a jelenkori látásmódot a régi vágású úriember imidzsével. Az ünnepi időszak az ő életében is kiemelt fontosságú. Erről is mesél most a magazin Olvasóinak. Naszvadi Judith interjúja.

Az adventi ünnepkör hogyan hat rád?

Szép vállalás, hogy ünneppé tegyük a közös várakozást, hogy ténylegesen figyeljünk egymásra. Ez nem jön magától, nekünk kell megteremtenünk. És persze van mikor sikerül.

Mi ihlet meg téged?

Képlet nincs, használható algoritmusok vannak, ahogy az alkotó átszűri magán a külvilágot, és ezután dől el, hogy a belső folyamatokról, érzésekről dekódolhatóan tud-e megnyilvánulni, esetemben írni. A költőknél egy gazdag nyelvkészlet áll rendelkezésre, arra, hogy hatást váltsunk ki, akár szellemi, akár lelki értelemben. A valóság és a képzelet metszetében születik meg a teremtett valóság. Ha az ihletet, mint kiváltó ingert kérdezed, akkor azt mondom, hogy lehet ez bármi (vagy a bárminek valamely részlete), a merítés lehetősége végtelen. Az ember mivoltunk két legnagyobb ajándéka a képzelet és a vágy. És ezek nagy hajtóerők is egyben.

Hogyan zajlik az alkotás folyamata?

Van, mikor egy impresszió diktál, egy elemi érzés, s van, ahol a racionalitás lesz a koktél fő eleme. A gondolat, mint alapegység bármikor megmutatja magát (Ezeket megjelenésükkor fontos leírnom, mert elfelejtem. Volt, hogy azt hittem, hogy nem fogom, de igen). A vers aztán elkészül, de nincs kész. Ülepedési, eltávolodási fázis kell, amikor is visszaolvasva végzem a finomhangolást. Már egy ideje jól tudok törölni, el tudok engedni sorokat, versszakokat, akár egész verseket. Három évtizedes szerkesztői munka nyomán át tudok ülni a másik, a befogadói oldalra.

És van, hogy úgy érzem, mint az az aranymosó, akinek nem akadt fenn aranyrög a szitáján.

Könnyen írok, közegem, szeretem a „látás” nézőpontjait változatni, sokszínűségének jelentésárnyalataival játszani. Az ember, ha költő, ha teljes lényében az, akkor állandó készenléti állapotban van. Mint amikor autóvásárlás előtt a család, nézitek, keresitek a lehetséges modelleket az utcán. Nekem ugyanez van a vers témájával, csak épp állandó autóvásárlásban vagyok. Szeretek írni és szeretem, ha olvassák, szeretem, ha visszajeleznek.

Mi kell egy jó vers megírásához?

Egy jó költő. Egy igazán nagy vershez pedig csillag együttállás.

Kinek az ünnepi (advent, karácsony) műveit olvasod szívesen és miért?

A magyar kortársakat szeretem olvasni, egyszerűen érdekel, hogy mit mutatnak, mit emelnek ki az általunk is megélt valóságból, milyen képekkel, milyen eszközökkel teszik.

Min dolgozol jelenleg?

A legfontosabb, hogy Baranyi Ferenccel kiadott Gyöngyhalászok című kötetünk folytatatásának kiadását látnám már a kiadói célegyenesben! Aki nem tudják, azoknak mondjuk el, hogy ezekben a versekben az ő kult-verseire reflektálok, párbeszédbe elegyedünk, két generáció barátsága kölcsönös tisztelete és eltérő világlátása mögött alakul ki egy különleges atmoszféra. Nekem ez fontos feladat felnőni, partnere lenni, minőséget mellé tenni. Kiadás előtt áll rövid, humoros, prózai írásaim gyűjteménye is, amely elsősorban Fodor Ákos szellemi örökségén lépdel, az előszót özvegye, Podonyi Hedvig már megírta és reménykedünk. Önálló verskötettel egy, esetleg két év múlva jelentkeznék.

Hogyan néz ki számodra az ideális Karácsony?

A készülődés nyugalmát szeretném megélni. A piacos vásárlás időtlenségét, örömét. A gyerekeinkkel közös sütés-főzés összemosolygását. Bár tudom, hogy ez teljesíthetetlen, hiszen feladattúlsúlyos időszak. De pillanatok azért lehetnek. Van versem válaszként, megmutatod az olvasóknak?

Jóna Dávid: A karácsony

A karácsony… az más.

Az alkotó csend ünnepe, fagyott-hőség.

Egy alkalom. Egy lehetőség.

Például a ki nem mondott szavakra.

És persze, arra is, hogy meghalld!

- fittyet hányva a szokás-falakra.

A pillanatra,

amikor a kifordított tenyérbe a kezedet fonják,

amikor összekötik a tér két tetszőleges pontját,

amikor megérint minket a közel…

s belefeledkezünk abba, hogy milyen jó…

ahogy felébred a mondatban a szó,

és átölel.

Azt vallom, hogy minden pillanata és megnyilvánulása értékes az életnek. Meg azt is, hogy nehéz helyzetekben is meg lehet találni a fogódzókat, amelyek kisegítenek a gödör aljáról. Ilyen fogódzó lehet egy baráti beszélgetés, egy kellemes zene vagy éppen egy igazi, tartalmas szöveg elolvasása. Olyané, amely érzelmeket vált ki belőlünk, ami megérinti a bensőnket.

Az emberi dolgok érdekelnek. Legyenek nagyok vagy egészen aprók.

Ha Téged is, kövesd az oldalamat ITT!

Vagy írj nekem ide!

Nézd meg a galériánkat is!