Hétvége az Őrségben

Borítókép: Hétvége az Őrségben
Ősrégen voltunk az Őrségben, ezért elhatároztuk, hogy megmutatjuk a gyerekeknek, hol védték a gyepűt eleink.

Ökohétvégére az ember még akkor is vonattal megy, ha Zalaegerszegen át kell szállnia. Megéri a zakatolás, mert a célállomás,Őriszentpéter, tényleg a világ köldöke, nagy kirándulások és biciklitúrák kiindulópontja. (E völgy kulcsát valószínűleg Szent Péter őrzi.) Amíg nem láttam, magam sem hittem, hogy arrafelé a fű zöldebb, az erdő dúsabb, mint bárhol másutt az országban. A gyerekek eddig csak tanszerekről meg játékszerekről hallottak, de itt a falvakat különböző hegyközségekre osztották, és a kerületeket ma is „szernek” nevezik. Létezik Gyöngyös-, Galambos-, Csörgő- és még vagy tucatnyi szer, mi az Égésszer 53.-at keressük, mert ott vár ránk az Ezerjó Ökofogadó. Néhány éve épült fel a 3-4 ágyas szobákkal működő gerendaház, majd pingpongasztallal felszerelt játszótér született körülötte, és végül egy háziállatok-kal benépesített minifarmot is kialakítottak az épület mellett. Már ez is maga a gyerekparadicsom, de a fogadó legnépszerűbb szolgáltatása a kerékpárkölcsönzés. Ezt mi sem hagyjuk ki.

Élet a skanzenben
Be kell látnunk, hogy pár nap alatt képtelenség bejárni mind a tizennyolc őrségi falut, de bárhová tekerünk, mindenütt találunk egy minimum ötszáz éves templomot, egy szoknyás haranglábat vagy egy védett kocsányos tölgyet. Szalafő például – amely mindössze 10 kilométerre található a szállásunktól – Magyarország egyik legkülönlegesebb szabadtéri falumúzeumát rejti. A szalafő-pityerszeri skanzen házai az eredeti helyükön állnak, berendezésük fönnmaradt, sőt néhány épületben ma is laknak. Az egyik régi konyhában a gyerekek nekiláthatnak tésztát gyúrni és perecet sütni. Szinte minden faluban van fazekasműhely – talán az egykor itt letelepedett habánok adták tovább e mesterséget –, látogatásunkhoz csak le kell nyomnunk a kilincset.

És ami még jár
Egy veleméri vagy csesztregi hegyi túra után biztosan beülünk valahová dödöllét enni. Hajdan a szegények (lásd Éliás, Tóbiás) eledele volt ez a hagymán sütött, darával elkevert, szaggatott krumpli, amely ma az őriszentpéteri Bognár étterem (Kovácsszer 99.) egyik specialitása. Hazautazás előtt még elvegyülünk az őrségi vásárban – nevezhetnénk akár fesztiválnak is.

Szöveg: Rojkó Annamária, Fotó: Kelemen Gábor. Cikkünk az Éva egy régebbi számában jelent meg