„Minden felnőtt volt egyszer gyerek”- mondja Halász Judit, az ország tündérkeresztanyja

Borítókép: „Minden felnőtt volt egyszer gyerek”- mondja Halász Judit, az ország tündérkeresztanyja Forrás: Carrie.hu/kollázs
Generációk nőttek föl a dalain, már jó ideje nemcsak a gyerekeknek énekel, hanem azoknak a szülőknek is, akik korábban szintén őt hallgatták. Kisgyerekként nem sokat tudtunk a nagyszerű nőről, aki a színpadon állt és úgy festett, mint egy tündérkeresztanya, mert mindig mosolygott és örömöt csempészett a lelkünkbe.

„Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod.” – kezdődik Halász Judit Boldog Születésnapot című száma, ami egy a sok közül, amit bárhol, bármikor feltudunk idézni bársonyos hangjának és könnyed dalszövegeinek köszönhetően.

Generációk nőttek fel a színésznő dalain, amelyek a mai napig mély érzéseket ébresztenek.

Sehallselát Dömötör, Tíz kicsi cica, Csiribiri, Ákom-bákom. Aki a 80-as, 90-es években volt gyerek, annak nemcsak sokatmondóak ezek a címek, hanem a nosztalgia tündérporával hinti meg a szívét, kellemes érzéseket ébresztve benne. Kisgyerekként persze nem sokat tudtunk arról a nagyszerű nőről, aki a színpadon állt és úgy festett, mint egy tündérkeresztanya, mert mindig mosolygott és örömöt csempészett a lelkünkbe.

Halász Judit Budapesten született 1942. október 7-én. Apja közgazdász, édesanyja női szabó volt. 1960-ban érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. Utána a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, majd azt követően a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. Alig fél év után Várkonyi Zoltán meghívta a budapesti Vígszínházba, ahol sikerült lehorgonyoznia, mivel azóta is a Vígszínház tagja.

Amit maga Judit is szeret gyakran emlegetni, hogy gimnazista korában tagja volt a magyar ifjúsági díjugrató lovas válogatottnak, méghozzá első osztályú minősítésű lovasként. A felnőtt országos bajnokságon pedig harmadik helyen végzett, és megkapta a legjobb női lovasnak járó kitüntetést.

Számos darabban és közel 40 filmben szerepelt. Egyik legkedvesebb darabja az első volt, Csurka István: Az idő vasfoga komédiája. Manapság az Audienciában és a Bella Figurában lehet vele találkozni a színpadon.

Olyan filmek révén vált ismertté országszerte, mint amilyen a Szerelmesfilm és az Álmodozások kora. Férjét Rózsa Jánost is a filmek világának köszönheti, aki filmrendező és a Gyerekbetegségek forgatásán is együtt dolgoztak. Miután összeházasodtak, egy fiuk született, Tamás, aki 1971-ben érkezett a világra koraszülöttként. De hála az égnek minden jól alakult, és fiából kutatóvegyész lett, majd három unokával is megajándékozta kedvenc művésznőnket.

Ha többet is meg szeretnél tudni az ország tündérkeresztanyjának életéről, a folytatást ide kattintva olvashatod!

Elgondolkodtál valaha ezeknek a legismertebb, magyar népdaloknak a jelentésén? Utánajártunk! Galériánkból megtudhatod, mi rejtőzik a sorok mögött!