Borítókép: Fényárban úszó téli programok országszerte Forrás: pexels

Fényárban úszó téli programok országszerte

Tavaly már írtam egy cikket arról, hogy mennyire bosszantó az, hogy a legtöbb játszótéren nincsen normális közvilágítás és arról, hogy mi ezt hogyan oldottuk meg. Bár azóta az áram árak jócskán megváltoztak, mégis idén mintha több lehetőség lenne kivilágított programokat nézni a sötét téli délutánokon. Ezekből gyűjtöttem össze kedvenceimet.

Szerencsére idén már több kivilágított programlehetőséggel is tudunk élni, hiszen országszerte indítanak különböző ünnepi fényjárműveket, készülnek adventi vásárokkal vagy készítenek kifejezetten nagy fényárral járó szobrokat. Nálunk télen az is egy program, hogy este sétálni megyünk a környéken, és megnézzük a kivilágított házakat. A környékünkön adventi ablak mozgalom is van, ami azt jelenti, hogy minden nap egy adott ház ablakát díszítik fel, és így szépen lassan 24 kivilágított ablakot lehet megcsodálni az esti séták során. Szerintem ez nagyon kedves, és egyben intimebb program is, mint egy nagy adventi vásár, de természetesen ezeknek a vásároknak is megvan a maga bája és ünnepi hangulata.

1. LUMINA PARK

A budapesitek számára valószínű nem kell bemutatni a Lumina Parkot, ami a Margit-szigeten található. Azt hiszem azoknak az embereknek, akiknek bakancslistás helyszín a londoni Winterwonderland, kötelező program ez a kivilágított szobrokkal teli park is, ami egészen februárig látogatható, a többi programmal ellentétben.

2. MÉZESKALÁCS HANGULATÚ VILLAMOS MISKOLCON

Európa legszebb adventi villamosa idén is közlekedik Miskolcon! Mivel Budapesten idén amúgy se lesz fényvillamos így a járműkedvelő gyerekek szüleinek érdemes ellátogatni Miskolcra, mert kívülről-belülről nagyon kedves ünnepi villamos fogja őket ott fogadni!

3. INGYENES KISVASÚT A VÖRÖSMARTY TÉREN

Budapesten a Vörösmarty téren található híres Adventi Vásárban a gyerekek és szüleik a karácsonyi forgatag mellett, ingyenesen felülhetnek a téren közlekedő kisvonatra. Igazán emlékezetes program, és a karácsonyi hangulatot is megteremti garantáltan!

4. FÉNYVONAT GÖDÖLLŐN

Érdemes elhagyni Budapest területét, hiszen Gödöllőn is elindul a fényvonat idén is. Először december 9-én látható, majd a hónap során további egy-egy nap lehet rajta közlekedni.

A godolloikisvasut.hu oldalon lehet követni a pontos menetrendet.

Ahhoz, hogy a hideg téli délutánokon, estéken bírd a sétát, nem árt egy jó meleg csizma. Nézd meg a galériánkat az ajánlónkért!