
Felolvasóest Molnár Ferenc viharos szerelmi életéről
A világon a legismertebb magyar színpadi szerző – és a 14 nyelvre lefordított Pál utcai fiúk révén máig közkedvelt regényíró gondolatait, Elek Ferenc idézte fel. Mellette egymást követő feleségei, kora ünnepelt színésznője, Fedák Sári (Ullmann Mónika) és a magyar mellett az osztrák, a német és az amerikai színpadok gyönyörű sztárja Darvas Lili (Czakó Julianna) foglaltak helyet.
Megdöbbenhettek a nézők azon, ami tragikus végű szerelmével, az ifjú Bartha Vandával (Tary Patricia) megesett, s eltöprenghettek azokon a valóságot felidéző, Molnár Ferenccel kapcsolatos pletykákon is, amelyet az egykori Színházi Élet Intim Pista rovatából Kovács Máté olykor-olykor derűt fakasztva felidézett, illetve néhány divatos slágerben eldalolt.

Ahogy világsikerű darabjai tucatjaiban a privát szférában is a cselekmények kiváló irányításával, tudatosan építette fel szerelmi kapcsolatait. Feleségeit Fedák Sárit és a Darvas Lilit megelőző Vészi Margitot – akitől egyetlen leánygyermeke származott – gyakori dühkitöréseivel terrorizálta, sőt – Darvas Lili kivételével – gyakran kezet is emelt rájuk, melyeknek változatosan kifundált teátrális jelenetekkel ágyazott alá.
