Az első két könyvedben az olvasóid szívéhez nőtt a magányos balatoni nyomozónő, Kardos Júlia karaktere. Miért döntöttél úgy, hogy tőle és a Balatontól eltávolodva most egy egészen új történetbe kezdesz?

A dolog érdekessége, hogy a Viharcsapda története sokkal korábban megfogalmazódott bennem, mint az első két regény sztorija. Amikor évekkel ezelőtt először elkezdtem azon gondolkodni, hogy írni szeretnék egy regényt, ez a történet már a fejemben volt, régen elkezdett formálódni, bár akkor még teljesen más helyszínen, de az alapgondolat egy görög mitológiában klasszikus történet magyar köntösben való újrafeldolgozása volt. Így visszagondolva, nagyon örülök, hogy nem ezt a könyvet írtam meg elsőként, és ez csak a harmadik a sorban, mert most már rendelkezem annyi tapasztalattal, hogy egy sokkal erősebb könyvet tudtam megírni belőle.

Talán a legfontosabb kérdés, hogy miről is szól a Viharcsapda?

A Hullámsírt édesanyámnak ajánlottam, mert az egy anyaregény volt, ezt pedig édesapámnak, hiszen ez abszolút egy aparegény. Ezen felül igazából a családi viszonyok érdekeltek engem leginkább. Semmiképpen sem úgy szerettem volna megírni, mint egy klasszikus krimit, ahol egy nyomozó van a középpontban, és vele megyünk végig a történetben, hanem egy zárt, szűk közegbe szerettem volna a szereplőket helyezni. Ez egy hajó, aztán pedig egy sziget, amelyre egy vihar miatt kerülnek a szereplők.

Az első könyved, a Légy/Ott esetében, már az elején tudni lehetett, hogy ki az elkövető, a második már a hagyományosabb vonalat követte és a végén derült ki. Melyik stílus áll hozzád közelebb?

Azt hiszem, mindenképpen a bűnügyi irodalomnál maradok, de azon belül mindig szeretnék valami újat megmutatni, mert szerencsére a krimi egy nagyon változatos műfaj, és rengeteg alműfaja van. A Légy/Ott is egy egyedi alzsáner, whydunit-nek hívják, amikor a fókusz a motiváción van, és az első pillanattól tudjuk, hogy ki az elkövető, csak azt nem tudjuk, hogy miért követte el a bűntettet. A második, a Hullámsír, egy teljesen klasszikus, hagyományos értelemben vett nyomozós krimi, amit mindenképpen szerettem volna ugyanazzal a nyomozóval végigvinni, itt a legvégén derül ki a tettes. Ez a harmadik könyv már nyitás a thriller felé, egy klasszikus pszichológiai thriller, ahol senki nem tudja elhagyni a helyszínt, és közben az események folyamatosan egyre durvábban követik egymást. Ebben is van egy fókusz, az egyik főszereplő, akit Eszternek hívnak, egy harmincas jogász, aki megpróbálja a kezébe venni az irányítást még mielőtt újabb tragédia történne, és próbál rájönni arra, hogy mi történik egyáltalán a szigeten.

Mennyi idő alatt született meg ez a regény? Úgy tudom, volt benne egy nagyobb elakadásod. Mi segített, hogy továbblendülj ezen?

Mivel korábban, tehát már három évvel ezelőtt, sokat dolgoztam ezen a történeten, a főbb szereplők, karakterek és az egymás közötti viszonyok, sőt valójában a miértek és a hogyanok is megvoltak, így ebből a szempontból nagyon szerencsés volt. Amire nagyon rá kellett éreznem, az annak a közegnek a hangulata volt, ahol a történet játszódik. Adott egy vitorlás hajó az Adriai-tengeren, aztán egy hatalmas vihar miatt egy pici, eldugott és gyakorlatilag lakatlan sziget, ahol csak néhány épület van, és ennek az atmoszférája született meg viszonylag nehezen. Ebben viszont rengeteget segített az, hogy tavaly novemberben kiutaztam Umbriába, egy Todi nevű kis középkori városkába Péterfy Gergelyék jóvoltából. Őt és a feleségét, Péterfy-Novák Évát a mentoraimnak tartom, rengeteget köszönhetek nekik, és az a magányosan töltött hét-nyolc nap Todiban volt az, amely átlendített ezen az elakadáson. Azon túl, hogy sokat tudtam írni, ott született meg az az atmoszféra és az egész történet hangulata, ritmusa, gyakorlatilag a hangja a szövegnek, amely után itthon is intenzíven dolgozva rajta, három-négy hónap alatt megszületett a teljes regény.

Azt tudni lehet rólad, hogy nagyon jól ismered a horvát szigetvilágot, számos részén jártatok már a férjeddel. A regény helyszíne, a Sirály-sziget, azonban egy fiktív helyszín. Miért döntöttél úgy, hogy nem egy valós helyszínnel dolgozol?

Mindenképpen egy fiktív szigetet szerettem volna kitalálni, egy saját élményekből összegyúrt szigetet, és azt gondolom, hogy a Kornati-szigetek egy igazán különleges helyszín ehhez. Ragaszkodtam ehhez a helyszínhez, és szerettem volna belevinni azt a fajta klasszikus bűnügyi hagyományt, hogy találsz a szigetről egy térképet a könyv elején, ahol be tudod azonosítani, hogy milyen helyszíneken fog játszódni a cselekmény, vagy szerepel a hajó alaprajza is. Ebben a kiadó teljes mértékben partner volt, egy grafikus segített a kivitelezésben, így az olvasó az első pillanattól fogva földrajzilag és fizikailag is bele tudja magát helyezni a történetbe, és még erősebb lehet az olvasói élmény.

Ezen felül más interaktivitást segítő játékosságot is elhelyeztetek a könyvben. Gondolok itt a QR kódokra.

Igen, minden fejezet elején egy dalt ajánlok az adott részhez, amit egy QR kóddal könnyedén megnyitva meghallgathatunk. Én olvasói oldalról kifejezetten szeretem a hasonló ötleteket, és örülök, hogy ebben a könyvben ezek megvalósulhattak.

Említettük, hogy ebben a regényben picit eltávolodsz a balatoni helyszíntől, de valójában nem teljesen, hiszen a főszereplő család is a Balatonnál él.

Így van. Azt hiszem, hogy a Balatontól sohasem fogok tudni teljesen eltávolodni, ahogy egyébként Kardos Júliától sem tervezem. Ebben a történetben az elsődleges célom az volt, hogy az Adriai-tengernél játszódjon, de egy Balaton-felvidéki borászat köré szerveződő, magyar családról szól, és ez arra adott lehetőséget, hogy ugyanúgy, ahogy az első két könyvemben, a mai magyar társadalmi viszonyokra, kérdésekre és problémákra reflektálhattam.

Alapvetően apartmanok kiadásával foglalkozol, így hamarosan indul a szezon. Emellett anya vagy, feleség és író. Hogyan tudod megosztani ezt a rengeteg feladatkört az életedben és hogyan tudsz időt szorítani az írásra?

Szerencsére ez már a harmadik könyvemnél nagyon jól működött, és a jövőben is így szeretném folytatni. A turizmus azért tökéletes ehhez, mert idényjellegű, tehát a holtszezonban, novembertől márciusig elég időt ad az intenzív írásra, amikor az ember 10-12 órákat a gép előtt ül egyedül. Maga a téma kitalálása, a kutatás, az előkészületi munka pedig belefér a hagyományos életvitelembe. Az anyaság és a család sosem kerülhetnek hátrányba nálam, mindig ők élveznek prioritást, de szerencsére sokat segítenek és abszolút partnerek a dologban. Szerintem a gyerekeim mostanra látják igazán, hogy mennyi munka van egy könyv megírásában és kiadásában. Szerencsés vagyok, hogy azt mondhatom, kialakult egy olyan életritmus, amelyre tudok építeni és évi egy könyvvel meg tudok jelenni.

Van az írással kapcsolatban bármilyen rutinod vagy jól bevált helyszín, ahol mindig jön a flow?

Ez nagyon jó kérdés, mert szerintem ebben mindig fejlődik az ember, ahogy egyre többet ír, ha elakad is, megtalálja azokat a triggereket, amelyek előbbre tudják mozdítani. Nekem ha előáll a helyzet, hogy van időm, de az a fajta dolog, amit misztikusan ihletnek hívunk, nem jön, vagy egy apró dolog, egy helyszín, egy jó kezdő mondat vagy egy ütős párbeszéd hiányzik, akkor elmegyek futni. Ez mindig segít berobbantani a munkát, mert fülessel és zenével a fülemben is végig az adott problémára koncentrálok futás közben, és ha beugrik valami, akkor megállok, felveszem a telefonommal, van hogy csak egy ötletet, egy mondatot vagy egy dialógust, és amikor hazaérek, megírom. A Viharcsapdánál az működött nagyon jól, hogy a tengeri vihar hangulatát úgy teremtettem meg, hogy folyamatosan, akár naponta 10 órán keresztül tengeri vihar hangfájlokat hallgattam, így nagyon jól bele tudtam helyezkedni a történet atmoszférájába.

A tervezett június 5-ei megjelenésnél korábban, a napokban megjelent a Viharcsapda. Mik a terveid még az idei évre? Számíthatunk újabb történetre?

A következő regényem valószínűleg újra egy Kardos Júlia-történet lesz, amin egyébként már az Viharcsapda előtt dolgoztam, csak aztán félretettem. Ebben egy tihanyi szálon indultam el, csak elakadtam benne, ezért is külön örültem, hogy a Viharcsapdát elő tudtam venni, és az jelent meg előbb. Amikor az ember elenged egy kéziratot, és abból már fizikailag könyv lesz, akkor válik le róla igazán, akkor érzi, hogy elengedte, amikor már egy másik történeten kezd el járni az agya, és ez nálam már bekövetkezett. Emellett pedig elkezdtem dolgozni egy nagyon izgalmas, új projekten egy ismert, valós nyomozóval, de erről most még nem mondhatok többet. Intenzív kutatómunkával, utánajárással jár, de közben folyamatosan kísérem a Viharcsapda megjelenését, és nagyon izgulok, hogy tetszik majd az olvasóknak.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy milyen jótékony hatásai vannak az olvasásnak, görgess lejjebb a galériáért!