Egy kétéves – olykor szó szerint – könyvfaló és egy ötéves könyvmoly édesanyjaként hónapról-hónapra új könyvekkel gazdagítom a házi gyermekkönyvtárunkat. A kedvencek egy galériás polcon kapnak kiemelt helyet, a játékokat rejtő pad felett. Az utóbbi időben van azonban egy könyv, ami a hol az egyik, hol a másik gyerekágyban pihen: ez Gáncs Kristóf Lajos kutya megérkezik kötete, melyet Bertóthy Ágnes rajzai díszítenek.

Endrész Tímea/ÉVA Magazin.hu: A gyerekek kedvenc könyvének írójával interjút készíteni, nagy öröm és megtiszteltetés számomra. Mesélnél arról Kristóf, hogy miért írtál mesekönyvet? Mi vagy inkább ki inspirált a kötet megszületésekor?

Gáncs Kristóf: Azt hiszem erre ma az a divatos kifejezés, hogy "szerelemprojekt": nagyon sokat meséltem fejből a kislányunknak, Mirának, főleg a gyerekkoromból merítve szereplőket, történeteket. Így lett állandó mesehősünk Lajos kutya, aki - mivel Mira így követelte - estéről estére újabb kalandokba keveredett. A meséket életem két különböző szakaszának főszereplői inspirálták: óvodás-kisiskolás kori házikedvencem, Lajos kutya és most 5 éves kislányunk, Mira.

ÉVA: Milyen érzés volt az emlékeket felidézni? Megeleveníteni Lajos kutyát?

G.K.: Érdekes, hogy amikor az embernek saját gyereke lesz, azzal egy kicsit a saját gyermekkorát is újraéli. Előjönnek a mondókák, játékok, mesék, amik talán évtizedekig el voltak dobozolva az agyunkban. Igazi időutazás minden saját mese, ráadásul az utazásokra magammal vihetem a lányomat is, és megmutathatom, hogy nézd: itt nőtt fel apa... Nagyon más világ volt, amiben akkor éltünk: egy igazi hamisítatlan vidéki idill, a maga ártatlanságával, játékosságával, na meg persze az idő által talán meg is szépítve.

ÉVA: Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a kötet Öcsije és az utolsó lapon szereplő fiatalkori Kristóf külsőleg mennyire hasonlítanak egymásra. Az illusztrációk valóságalapon nyugszanak?

G.K.: Aki ismeri a családunkat, annak keresztnevek nélkül is kezdettől fogva világos, hogy melyik szereplőt melyik családtagom ihlette. Ugyanakkor tudatos volt az is, hogy Öcsin (rajtam:) kívül a többi szereplő másképp néz ki, mint az én családom tagjai, illetve hogy nem keresztneveket használtam, hanem Apa, Anya, Öcsi, Hugi, Bátyus van. Egyrészt mivel a sztorik a valóságmagokon túl azért sok fikciót is tartalmaznak, másrészt meg, így talán jobban tud azonosulni az olvasó is: ez akár az ő családjuk is lehetne. A hangsúly különben is nem az embereken, hanem Vazul kecskén, Bonifác cicán, Béla teknősön, Józsi papagájon, na meg persze mindenekelőtt Lajos kutyán van.

ÉVA: Ki olvasta Neked az esti meséket gyermekkorodban?

G.K.: Mivel édesapám lelkészként sokszor még este is különböző gyülekezeti eseményeken, vagy éppen úton volt, ezért elsősorban édesanyám volt, aki esténként mesélt, énekelt. Voltak viszont a hétfő esték, mikor anyu énekkari próbára járt, és akkor apa mesélt, főleg diafilmeket. Ezek nagyon különleges esték voltak. Azt gondolom, hogy ma, mikor gyakori, hogy a kisgyerekekkel otthon lévő anyuka mellett az apa dolgozik teljes állásban, a mesélés egy fontos apa feladat lehet. Az esti mesélés apával, egy kicsit kárpótolja a gyereket, hogy apát egész nap nélkülöznie kellett. Van egy olyan titkos reményem, hogy a példámmal talán más édesapákat is erre inspirálok.

Mi könyvből és fejből is mesélünk minden este. Van, hogy mindketten, egymás váltva, mert egy mese sohasem elég, mindig jön a "még egy mesét!!!" A mesekönyvben négy Lajos kutya-történet van, melyek külön-külön is olvashatóak, de sokszor van, hogy bármelyikkel is kezdem, végül mind a négyet el "kell" olvasni...

ÉVA: Mit gondolsz, miért fontosak a mesék?

G.K.: Óriási szerepük van abban, ahogy a gyerekek megismerik a világot, illetve hogy milyen világot ismernek meg. Hatalmas lehetőség és felelősség, hogy mit mesélünk nekik, hogy milyen értékeket, mintákat adunk tovább. A játszótéren sok gyerekkel beszélgetve jelentős különbséget látok azok között a gyerekek között, akiknek mesélnek és akiknek nem. Szókincs, fantázia, történetmesélés... minden fejlődik, miközben még jól is érezzük magunkat. S ha jó a mesekönyv a szülő is élvezi. (legalábbis az első száz alkalommal:))

ÉVA: Hogy fogadták a gyermekeid Lajos kutya történeteit?

G.K.: A kisebbik még nagyon pici, neki még inkább az éneklés, meg a mesekönyvek képeinek nézegetése okoz örömet. Mira viszont már több mint egy éve kéri kitartóan minden este a neki járó Lajos kutya mesét. Az a kedvencem, mikor ő is részt vesz a mese megalkotásában és mondja, hogy az nem így volt, hanem úgy...jó játék ez, és egy erős kapocs, egy igazi közös kis világ, amiben együtt kalandozunk. A könyv születése persze egy újabb mérföldkő volt, amit Mira az elején gyanakodva figyelt, de azt hiszem, most már büszke kis "nagykövete" a mesekönyvnek.

ÉVA: És milyen a célközönség fogadtatása?

G.K.: Az elmúlt másfél hónapban naponta kapok megerősítést, hogy jól tettem, hogy belevágtam ebbe a kalandba. Nagyon sok ismerős és ismeretlen ír, hogy esténként mesélik Lajos kutya történeteit és hogy a gyerekek szeretik. Különösen is népszerűek Lajos kutya történetei azokban a családokban ahol van kutya, vagy a gyerekek szeretnének egyet/ rajonganak a kutyusokért. Saját gyermekemből kiindulva azt gondoltuk, hogy leginkább a 3-6 évesek fogják szeretni, de sok olyan visszajelzést is kaptam, hogy nagyobb már maguknak olvasó kisiskolások is örömmel forgatják, mulatságosnak találják. Minden egyes visszajelzésre igaz, hogy már csak ezért megérte. Első könyvesként a gyermekek örömén túl, persze jól esnek a pozitív szakmai visszajelzések is, melyek azt igazolják vissza, hogy megérte a sok belefektetett munka, mert egy igazán igényes, színvonalas mesekönyv született...

ÉVA: Ebben csak megerősíteni tudlak, Kristóf. Az én gyerekeim is rajongók. A kedves történeteket nagyon kedves rajzok kísérik. Mesélnél arról, hogy miért pont Bertóthy Ágnes illusztrálta a könyvet?

G.K.: Több illusztrátort is pályáztattunk. Bertóthy Ágiban aztán az fogott meg, hogy elképesztő érzékenységgel játszott a kutyus arckifejezéseivel. Mint utólag kiderült, nem véletlenül: neki is van egy tacskója, tehát a modell ott hevert a lába mellett. A végső döntést aztán a legilletékesebb, Mira lányom hozta meg, aki ránézett Ági rajzaira és azt mondta: ő Lajos kutya. Nem volt több kérdés.

ÉVA: Nagyon jó ötletnek tartom a könyvhöz kapcsolódó mesehősmatricákat, amiket a kötet elejére ragaszthat be a gyerek! Erősíti a mese iránti kötődést! Várható egyéb kiegészítő termék? Színező, foglalkoztató, társasjáték?

G.K.: Több mindenben is gondolkodunk, Szabados Ágival és kreatív csapatával. Az októberi könyvbemutatóra például játékokkal, bábozással és színezőkkel is készültünk. Persze, hogy ezekből akár termék legyen, ahhoz sok munka szükséges még, mert ismerve Szabados Ágit és a Libertine Könyvkiadó csapatát, az biztos, hogy ha valamit kiadunk a kezünkből az valami nagyon különleges és igényes dolog kell, hogy legyen.

ÉVA: Az utolsó kérdés nem az enyém, hanem az ötéves lánykámé. Kilyukad az oldala, hetente megkérdezi tőlem, hogy mikor várhatjuk a folytatást?

G.K.: Most arra koncentrálunk, hogy ez az első mesekönyv, a Lajos kutya megérkezik minél többekhez eljusson. Ha ebben sikeresek leszünk, akkor talán nem is kell olyan sokat várni a folytatásra. Mivel Lajos kutya állandóan kalandokba keveredik, alapanyag van bőven. Na meg szépen növekszik közben Mira kistesója, Martin is, és csak idő kérdése mikor kezdi ő is követelni a saját meséit...

És Neked, kedves Olvasó melyik volt a kedvenc meséd? Szerintem mi tudjuk. Nézd meg a galériánkat. Igazunk van?