4 híres író és költő, aki márciusban látott napvilágot

Borítókép: 4 híres író és költő, aki márciusban látott napvilágot Forrás: Unsplash / Glen Carrie
Bár márciusban még az időjárás olykor szeszélyes lehet, a tavasz beköszöntével egyre frissebbnek érezhetjük magukat. Kíváncsi vagy rá, hogy mely híres írók és költők születtek az év ezen szakában? Utánajártunk!

Az év harmadik hónapja nem csak a nemzetközi nőnapról és a nemzeti ünnepünkről szól. Március 20-ára esik a tavaszi nap-éj egyenlőség, azaz erre az időpontra datáljuk a csillagászati tavasz kezdetét. Márciusban az egyik legjelentősebb világnap március 22-re esik, amikor a víz világnapján az éltető nedű és a természetes vizek fontosságára emlékezünk.

Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta

Éppen ezért az ókori Rómában szerencsésnek tartották, ha a háborúkat ebben az időszakban indították. A népi kalendárium szerint március hónapját a böjt máshavának nevezték.

A hazai sztárvilágban Borbás Gabi és Szervét Tibor is március első napján látta meg a napvilágot, de szintén ebben a hónapban ünnepli születésnapját Malek Andrea, Voith Ági és Bochkor Gábor is.

A nemzetközi sztárok között is bőven akadnak születésnaposok márciusban: Daniel Craig, Jon Bon Jovi, Chris Martin, Sharon Stone, Eva Longoria, Reese Witherspoon és Sarah Jessica Parker is közéjük tartozik.

Most pedig lássuk, mely írók és költők láttak márciusban napvilágot!

Bérczy Károly

A magyar író és költő 1821. március 2-án született, műfordítóként és újságíróként is tevékenykedett, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja és a márciusi ifjak egyike is volt. Jó barátságot ápolt Madách Imrével, akinek első életrajzának megírása is a nevéhez fűződik. Műfordítóként főként Dickens műveit fordította, de Puskin Anyegin című művét 1866 után is az ő fordításában olvashatjuk.

Arany János

Az egyik leghíresebb magyar költőnk 1817-ben szintén március 2-án született, és élete során nem csak verseivel hívta fel magára a figyelmet. Többet között tanárként, lapszerkesztőként is dolgozott, a Kisfaludy Társaság igazgatója és a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára is volt egyben. Számtalan balladát írt, fordításai közül Shakespeare-fordításai emelkednek ki, és a Toldi című művével vált igazán népszerűvé. Hihetetlenül gazdag szókinccsel rendelkezett: költeményeiben csaknem 23 ezer szót használt mesterien.

Forrás: Wikipedia

Arany János a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja is márciusban született.

Kép forrása: Wikipédia: Arany János (költő)

John Irving

A kortárs amerikai író és Oscar-díjas forgatókönyvíró 1942. március 2-án született, írói sikerét negyedik műve, a Garp szerint a világ hozta 1978-ban. Az Árvák hercege című regényét 1985-ben írta meg, melyet 1999-ben megfilmesítettek. A forgatókönyvet is Irving írta, amiért Oscar-díjat nyert.

Romhányi József

A magyar író, költő és műfordító 1921. március 8-án született. Eredetileg zenésznek készült, így számtalan magyar opera szövegkönyvének megalkotása is a nevéhez fűződik, de a Lúdas Matyi és a Hófehér című magyar filmek forgatókönyvét is ő írta. Leginkább játékos állatverseivel vált híressé, melyeket halála után Szamárfül című válogatásban adtak ki, de A Mézga család, a Mekk mester és a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki című mesék számos epizódjának parádés szövegéért is ő felelt. Nem véletlenül érdemelte ki „rímhányó Romhányi” becenevet.

Ha kedvet kaptál a költészethez és a versekhez, olvasd végig kedvenc magyar tavaszi verseinket a galériában!