15 szuper családi program a március 15-i hosszú hétvégére

Borítókép: 15 szuper családi program a március 15-i  hosszú hétvégére Forrás: Szélforgó
Itt az első hosszú hétvége 2022-ben! Ha idén nem utaztok el, vagy Budapesten és környékén jártok, akkor ajánlónknak egész biztosan jó hasznát vesztitek, hiszen 15 szuper programötlettel készülünk a 15-ei hosszú hétvégére.

Budavári forgatag

Idén a budai Vár nemrég felújított területén, a Csikós udvarban zajlanak a március 15-ei budavári ünnepi események. Itt a XVIII-XIX. századi magyar katonai és lovas hagyományokat, a korabeli ruházatot, felszerelést, fegyverzetet, a tábori életet és katonai életformát ismerhetik meg az ide látogatók. Ezen kívül lesz fegyverbemutató, improvizációs élő történelem előadás és fúvószenekari koncert is. Az erre járók a Honvéd Huszár Díszalegység huszárjárőreivel is találkozhatnak március 15-én.

Forrás: Szélforgó

Ingyenes nyílt nap az Országházban

március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából nyílt nap lesz az Országházban. Az érdeklődők 9:30 és 13:00 óra között ingyenesen tekinthetik a Szent Koronát. Március 14-én és 15-én A magyar törvényhozás ezer éve című kiállítás is ingyen tekinthető meg 9 és 17 óra között.

Forrás: Szélforgó

Forradalom és szabadságharc: programok március 15-én a Vármúzeumban

Az összes többi magyar múzeumhoz hasonlóan, a Vármúzeumba is ingyenes lesz a belépés március 15-én, és itt a kiállítások mellett programokkal is várják az érdeklődőket: 10:00 és 17:00 óra között zajlanak a családi programok és kézműves foglakozások. Érdekes információkhoz juthatunk a nap folyamán a Lánchíd felrobbantásáról tartott előadáson, illetve a tematikus séta során, amelyen Buda 1948-es ostroma kerül górcső alá, sőt, arra a kérdésre is választ kaphatunk, hogy miért nem ment fel a tömeg a palotába március 15-én.

Forrás: Szélforgó

Forradalmi Forgatag a Hadtörténeti Múzeumban

Érdemes március 15-én múzeumlátogatást is betervezni, hiszen az ezen a napon nyitva tartó állami múzeumokba, nemzeti ünnep lévén, mindenkinek ingyenes a belépés. Egyes helyeken, mint például a Hadtörténeti Múzeumban extra családi programokkal is készülnek. Itt többek között hagyományőrző bemutatók, 48'-as fegyverbemutató, fémkatona-öntés, játékkatona-festés és Honvéd táncház szerepel az ingyenes családi programok között.

Forrás: Szélforgó

Március 15. a Várkert Bazárban

Ha úgy tartja kedvetek, ünnepeljétek meg március 15-ét egy igazán impozáns helyszínen, a Várkert Bazárban! Egész nap ingyenes programokkal várják az érdeklődőket: a Huszárakadémián 4 nyalka huszár tartja a kiképzéseket, a kézműves foglalkozás keretében csipeszhuszárokat és illatpárnákat készíthettek, és két bábelőadást is megnézhettek.

Időutazás a Levéltárban

A nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára ismét időutazásra várja az érdeklődőket, melynek során játékos feladatokon keresztül pillanthatnak be Klapka György életébe és az 1848/49-es év kalandos eseményeibe. A programot elsősorban családoknak ajánlják. Az Bécsi kapu téri épületbe látogatók az érkezéskor egy sétálólapot vehetnek át, amelyen az épületben található hét állomáshoz kapcsolódó feladatokat végezhetnek el. A játék végén a feladatokat sikeresen teljesítő „kiskatonák” névre szóló menlevéllel térhetnek haza.

Forrás: Szélforgó

Teljesítménytúra a Gyermekvasút mentén

Március 15-én is hív és vár mindenkit a természet. Ha nincs ötletetek, hogy merre is kiránduljatok, csatlakozzatok a gyermekvasutasok teljesítménytúrájához. Ezt a kirándulást edzettebb túrázóknak ajánljuk, hiszen a Széchenyi-hegytől a Hűvösvölgyig tartó túra távja 20 kilométer, amit nem több, mint 7 óra alatt kell teljesíteni.

Forrás: Szélforgó

Ünnepi futóverseny

Ha a 20 kilométeres túra soknak tűnik, de megmozgatnátok a hétvégén a tagjaitokat, akkor ajánljuk figyelmetekbe az Imre-Lőrinc futóversenyt március 13-án, amelyen már a legkisebbek is megmérettethetik magukat: a 2016-ban vagy annál korábban született, mini korcsoportba tartozó gyerekek 300 méteres távon versenyezhetnek. A nap folyamán lehetőség lesz babakocsis és kerékpáros futamokon való részvételre is.

Forrás: Szélforgó

Vár a Tarzan Park

Budapest legjobb szabadtéri játszóparkja, az újpesti Tarzan Park is erre az időszakra időzíti nyitóhétvégéjét, így szombattól keddig 10 és 17 óra között kis és nagyobb gyerekek is kitombolhatják itt magukat. Picúrvár, Hintarét, Pattanjdomb, Liándzsungel, Felhővárak és még számos izgalmas, mozgásra csábító attrakcióval vár idén is mindenkit a Tarzan Park.

Forrás: Szélforgó

Beporzók napja a Budakeszi Vadasparkban

Kik azok a beporzók? Miért van kitűntetett szerepük a természet működésében? Vajon miért van rájuk ekkora szükségünk? Kevés figyelmet fordítunk rájuk, pedig nagyon fontos munkát végeznek, ezért a Budakeszi Vadasparkban március 12-13-án a beporzó "társadalom" állatfajait ismerheted meg. Ez a hétvége csak a beporzókról szól! A beporzók napján találkozhattok egy igazi méhésszel; kóstolhattok aranyló termelői mézet; és megtudhatjátok, hogyan segíthetitek a beporzó rovarok munkáját.

Forrás: Szélforgó

Huszáros hétvége a Skanzenben

A március 15-i hosszú hétvégén korabeli viseletbe öltözött huszárokkal elevenítik fel a Skanzenben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékét. A vállalkozó kedvű gyerekeket ügyességi játékok várják a Huszárképzőben, az érdeklődők eredeti huszárszablyákat vehetnek kezükbe, visszavágtázhatnak János vitéz mesevilágába, ahol megismerkedhetnek a huszárok mindennapjaival, megkóstolhatják Kukorica Jancsi kedvenc ételét, készíthetnek huszárcsákót, vesszőparipát, dobot vagy fakardot.

Forrás: Szélforgó

Márciusi ifjak program Pákozdon

A Pákozdi Katonai Emlékparkban március 15-én egész napos programokkal várják a családokat. A nap folyamán több alkalommal vehettek részt szabadtári tárlatvezetésen, lesz apródképző, megtanulhatjátok a huszárvágást és forradalmi finomságokat is kóstolhattok. 11:00 órától a Kákics együttes magyar népzenei műsorát élvezhetitek. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes.

Forrás: Szélforgó

Tűzoltós nap a Budapest Gardenben

Kihagyhatatlan hétvégi program a tűzoltóautókért rajongó gyerekeknek a Budapest Garden tűzoltós napja március 13-án, vasárnap. A napi belépőért cserébe a gyerekek akár reggeltől estig játszhatnak a park tűzoltós játékaival. Beöltözhetnek tűzoltónak, részt vehetnek igazi tűzoltáson vagy kipróbálhatják a rúdon csúszást. Ha all-in jegyet vásároltok, akkor ráadásul a park összes sportpályáját is használhatjátok: a jeggyel a trambulin park, a gördeszka pálya és a Ninja pálya korlátlan igénybevételére nyílik lehetőség.

Forrás: Szélforgó

Beporzók napja a Szentendrei Kisállatkertben

A beporzók napja alkalmából a Szentendrei Kisállatkertben is a témába vágó programokkal várják a látogatókat a hosszú hétvége harmadik napján, március 14-én, hétfőn. A programok során kicsik és nagyok egyaránt megismerhetik legfontosabb beporzóinkat, és azt, hogy hogyan élnek, hogyan néznek ki, miért is olyan fontosak ők a számunkra? A résztvevők egy-egy állomás ponton játékok segítségével kerülhetnek közelebb a beporzók színes világához.

Forrás: Szélforgó

Indul a kisvasutas szezon!

Ha a kissé hűvösnek ígérkező hosszú hétvégén a hőmérővel nem törődve kirándulni indultok, akkor jó hírünk van számotokra: az ország számos kisvasútján indul a közlekedés március 12-én. Vonatozhattok többek között Kemencén, Királyréten és Nagybörzsönyben, a debreceni Zsuzsi vasúton, a Bükkben Lillafüreden és Szilvásváradon, a Mátrában és a Gemenci Erdei Vasúton.

Forrás: Szélforgó