10 könyv, amit a tavasz első napsugaraival olvashatsz: egy hétvége alatt kivégzed ezeket!

Borítókép: 10 könyv, amit a tavasz első napsugaraival olvashatsz: egy hétvége alatt kivégzed ezeket! Forrás: Pexels/Rahul Shah
Elhoztunk néhány könyvet, ha olyan olvasmányt keresnél, amit egy hétvége alatt ki is végzel! Vannak köztük borzongató, körömrágós sztorik, romantikus történetek, de olyan könyveket is hoztunk, amikből sokat tanulhatsz!

Ha borzonganál tavasszal is:

Jussi Adler-Olsen: Hét négyzetméter

2020 karácsonyának másnapján Carl Mørck a koppenhágai Vestre börtön felé tart, mégpedig megbilincselve, egy rendőrautó hátsó ülésén. Utolérte a tizenöt évvel ezelőtti brutális, szögbelövős ügy, és most többek között drogcsempészettel és gyilkossággal vádolják. Rendőrkollégái hátat fordítanak neki, és a börtönben hamar be kell látnia, hogy az erőszaktevők, csalók és korrupt őrök között az élete veszélyben van. Ugyanis kiderül, hogy valaki milliós jutalmat ígért annak, aki megöli. Amíg Carl az életére törő bűnözőkkel hadakozik, Rose, Assad és Gordon a gyilkossági osztály vezetőjének tiltása ellenére megpróbálja kibogozni a szögbelövős ügy kusza szálait, de gyorsabban kell dolgozniuk, mint valaha, ha tisztára akarják mosni Carl nevét, és meg akarják menteni az életét. A Q-ügyosztályról szóló sorozat befejező részében feje tetejére áll a világ: a jókról kiderül, hogy rosszak, a rosszakról, hogy jók, az áldozatokról pedig, hogy igenis van bennük erő.

Chris Carter: Félelem

Hunter nyomozó, hisz maga az ördög létezésében?... mert ha nem, akkor lehet, hogy megváltozik a véleménye, ha ideér. Robert Huntert az eddigi legördögibb bűntény helyszínére hívják. A helyzet még nyugtalanítóbbá válik, amikor a boncolás során egy verset találnak az áldozat testében. Hamarosan újabb holttestre bukkannak, és Hunterben felébred a gyanú, hogy a gyilkosságok mögött ugyanaz a személy állhat. A sejtése azonnal beigazolódik, amint a vers újabb részletét fedezik fel egy másik meggyilkolt testébe rejtve. Hunter nyomozónak törvényszéki bizonyítékok híján kell elkapnia a legfegyelmezettebb gyilkost, akivel valaha találkozott. Valakit, akit az áldozatai rettegése éltet, és halállal ad örök leckét az ellenségeinek.

Forrás: General Press Kiadó

Galériánkban további könyvek, amiket egy hétvége alatt kiolvashatsz tavasszal!