Emberek helyett ölelgess fákat, sokkal jobban fogod érezni magad!

lelkem,psziché,ölelés,fa,erdő Forrás: Getty Images
Társas lények vagyunk, én legalábbis. Neked is hiányzik a közelség, az érintés, az ölelés? Van egy jó ötletünk: ha nem ölelhetsz embereket, ölelj fákat!

Nem, nem ment el az eszünk. Az ötlet nem is saját kútfőből pattant ki, hanem az Izlandi Erdészeti Szolgálat javaslatai között szerepel. Szerintük, amikor megölelsz egy fát, először a lábujjaidban érzed meg a belőle áradó energiát, ami aztán felkúszik a lábadon, majd a hasadon át a mellkasodba, a fejedbe, és szétárad az egész testedben.

Na persze nem az izlandiak találták fel a spanyolviaszt. Amit ők javasolnak, az nagyon erősen hajaz a japánok Shinrin Yoku, azaz kb. „erdőfürdő” kampányára, amit 1982-ben indítottak el. Ők már akkor az erdőben töltött idő előnyeit hangsúlyozták, azt állítva, hogy már egy rövid erdei séta is alkalmas arra, hogy csökkentse a vér kortizolszintjét, a vérnyomást és a pulzust. Kutatások szerint például azok a kórházi betegek, akiknek legalább az ablaka zöldre nyílik, jobban tűrik a fájdalmat és jobb gyógyulási esélyekkel rendelkeznek, mint azok, akik a fehér falat kénytelenek bámulni.

Talán soha nem volt még ennyire szükségünk zöld (vagy éppen színes) lombú barátaink támogatására, mint most. Na persze nem árt az elővigyázatosság, és erre az izlandiak is gondoltak, amikor mindenkit faölelgetésre biztatnak. Van néhány javaslatuk, amelyek egy része elővigyázatosság, más része egyfajta know-how, ha már fát ölelsz, csináld jól:

  • ne az első fát válaszd, ami szembejön, hanem menj beljebb az erdőbe (ha olyan szerencsés vagy, hogy elérhető közelségben van egy erdő, de ha nem, ne keseredj el, olvass tovább)
  • nem a méret a lényeg: bármilyen fa megteszi
  • a legjobb, ha a szemedet is lehunyod, szorosan a fához simulsz, és beszippantod a fatörzs illatát
  • öleld a fát legalább 5 percig – ha ezt naponta megteszed, már pár nap után érzed a hatást.

És ha nincs erdő a közeledben?

Egy park is megteszi.

1. Menj ki a zöldbe.

2. Ne vigyél telefont, órát, zenét. (Otthon viszont majd hallgasd meg ezeket.)

3. Próbálj megfeledkezni az időről.

4. Ne várj semmit.

5. Figyeld meg, mit tapasztalsz az érzékszerveiddel: mit látsz, mit hallasz, milyen illatokat érzel.

6. Figyeld meg, mit érzel belül.

7. Maradj így, a pillanatban lebegve – ameddig csak lehetséges.

Ha kerestek, itt leszek a házunk előtti gesztenyefánál!

A karantén kiváló időszak arra, hogy megnézd ezeket a szuper filmeket: