5 éves koromban váltak el a szüleim, anyukám jó ideig egyedül nevelt. Ha visszagondolok a gyerekkoromra, csupa jó dolog jut eszembe, egyetlen egy olyan helyzetet sem tudok mondani, amikor úgy éreztem volna, hogy más vagyok, mint a többi gyerek, akinek együtt vannak a szülei, vagy hogy ne úgy lennék boldog, ahogyan vagyok. Időközben édesanyámra szerencsére másodszor is rátalált a szerelem, ezúttal tényleg a „boldogan éltek, amíg meg nem” típusú, és még teljesebb család vált belőlünk. Felnőttként azonban még mindig a zsigereimben érzem ezt az erős kötődést anyámhoz, ismerem és látom a gondolatait, pontosan értem minden cselekedetét.

Az évek alatt olyan kapocs alakult ki köztünk, ami az én életemet, világnézetemet, döntéseimet is nagyban meghatározza, ennél nagyobb ajándékot pedig nem is adhatott volna nekem. Néha úgy tűnik, mintha én is megéltem volna már mindazt, amit ő, így bölcsebb vagyok még a nálam idősebbeknél is, annak ellenére, hogy nincs még tényleges tapasztalatom bizonyos dolgok terén. Egyszerűen arról lehet szó, hogy örökre megedzett az, hogy egy elvált, egyedül boldogulni akaró és tudó anya nevelt, aki megmutatta, hogy a gyerekéért, a családjáért bármire képes. Én egyebek mellett ezeket tanultam meg mellette.

A család mindennél fontosabb

Nincs olyan élethelyzet, ami felülírná azt a törekvésemet, hogy egyben tartsam, boldognak lássam a családomat. Kölcsönösen segítjük egymást, amióta az eszemet tudom. Rengeteget kaptunk tőlük, amikor csak ketten voltunk és azóta számtalanszor volt rajtunk a sor, hogy támaszt nyújtsunk a többieknek. Nem tudnám elképzelni, hogy számomra valaha is bármi fontosabb legyen náluk.

Az elvált szülők gyerekei sem kevesebbek

Gyerekkoromban soha senki nem éreztette velem, hogy elvált szülők gyereke vagyok, pontosan ugyanolyan voltam, mint a többi kölyök. Az édesanyám sosem tiltott el az apukámtól, ha akartam, vele voltam, ha nem, akkor nem. Nekem ez volt a természetes. Felnőttként, egy vér szerinti és egy mostohaapával úgy érzem, megütöttem a főnyereményt, mert mindig ott vannak mellettem. Jó suliba jártam, szuper barátaim vannak és csodás hivatásom. Sosem éltem azzal a tudattal, hogy kevesebb vagy más lennék, mert elváltak a szüleim.

Mindig meg kell tudj állni a saját lábadon

Mindegy, hogy nő vagy férfi vagy, meg kell tanulnod eltartani saját magadat. Úgy állni a saját lábadon, hogy ne légy soha másokra rászorulva. Egy párkapcsolatban is rengeteget nyom a latban, ha neked is van saját egzisztenciád, nem csak a párodnak. Ettől csak jobbak, erősebbek lehettek együtt.

Kevés pénzből is szépen lehet nevelni egy gyereket

Sosem voltak luxus cuccaim, de mindig mindenem megvolt. Rendes, szép ruhák, az adott kor játékai, kütyüjei. Sosem akartam többet, nem voltam irigy más gyerekekre, mert nem volt miért. Szűk költségvetésből éltünk, amíg anyukám új, jól fizető állás talált, de egyetlen egyszer sem éreztem azt, hogy bármiben nélkülöznénk.

Tisztelni kell a szülők minden erőfeszítését

A nagyszüleim rengeteget segítettek az édesanyámnak, és ezt sosem felejtjük el nekik. Vigyáztak rám, nevelgettek és terelgettek, most pedig mi vigyázunk rájuk a nyugdíjas éveikben. A szülői szeretetnél nincs önzetlenebb, ezt sosem tudod visszafizetni, csakis folyamatos szeretettel.

Egy ember is teremthet érzelmi biztonságot

Amíg csak ketten voltunk, akkor is azt éreztem, hogy úgy kerek a világ, ahogyan van. Egy gyerek, ha szépen nevelik, nem érzi feltétlenül egy másik szülő hiányát. Én minden szeretetet és figyelmet megkaptam az édesanyámtól, így pontosan tudom, hogy egy ember is képes teljes körűen ellátni minden szülői feladatot. Ettől még bízom benne, hogy nekem nem egyedül kell majd megteremteni ezt a biztonságot a saját gyerekeimnek.