Tényleg elkényezteted a gyereked? Három helyzet, ami valójában teljesen normális

elkényeztetés,gyereknevelés Forrás: Getty Images
Divatos manapság arról beszélni, hogy „ezek a mai gyerekek” milyen nagyon elkényeztetettek. Biztos vagyok benne, hogy te is botlottál már bele olyan cikkekbe, amelyekben hosszú oldalakon keresztül azt fejtegetik, hogy a mai szülők engedékenysége hogyan tesz tönkre egy egész generációt – és persze magát a világot is. De vajon tényleg ilyen nagy a baj?

Az elkényeztetés gyakorlatilag szitokszó lett. Az egyik legkellemetlenebb kritika, amit egy szülő kaphat, ha csemetéjét elkényeztetettnek titulálják – hiszen ezzel a jelzővel nem csak a gyereket, de magát a szülőt is megbélyegzik. Ha burkoltan is, de azt sugallják vele, hogy egyértelműen a szülő hibája, amiért gyerekéből ellenszenves, önző sárkányfiókát nevelt.

De tulajdonképpen mit is takar az elkényeztetett gyerek fogalma? Mivel lehet és mivel nem lehet elkényeztetni egy gyereket? A következőkben ezekre a kérdésekre szeretnék választ adni.

Mi az elkényeztetés?

Elkényeztetésről valójában akkor beszélünk, mikor a szülő a gyerek igényeinek túlzott kielégítésére törekszik, például mikor olyan feladatokat lát el a csemetéje helyett, melyekre már a gyerkőc is képes lenne. Ilyen eset, mikor a szülő elvégez gyermeke helyett bizonyos házimunkát, holott a koránál és fejlettségénél fogva már magától is meg tudná csinálni.

Tévhit: egy csecsemőt el lehet kényeztetni

Az egyik legelterjedtebb és legkárosabb tévhit szerint már a kisbabákat is el lehet kényeztetni. Gyakran hallani az idősebb korosztálytól, hogy a sokat síró kisbabák csak hisztiznek, szeszélyesek, esetleg rafináltak, ezért véletlenül se vegyük fel őket, hiszen így majd a fejünkre nőnek és túlságosan elkényeztetjük őket. Nos, ennek a gondolatnak már a kiindulópontja is hibás. A szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy egy csecsemőt nem lehet elkényeztetni. Egy kisbaba nem tud manipulálni, nincsenek szeszélyei – csupán biológiai szükségletei. Az újszülött babának a sírás a legfőbb kommunikációs eszköze, nem tudja máshogy kifejezni negatív érzelmeit, érzéseit. Ha tehát a baba sír, a szülő pedig nem reagál rá, azzal azt fejezi ki számára, hogy a problémája nem elég fontos ahhoz, hogy törődjenek vele. A kényeztető szülői attitűd babakorban tehát nemhogy kerülendő, de egyenesen elvárt az optimális kötődés és a fejlődés érdekében.

Tévhit: a tipegők hisztije

Na, és mi van a bevásárlás közben padlón fetrengő és üvöltöző háromévesekkel? Ők aztán tényleg el vannak kényeztetve, nem igaz? Hát nem. Szakemberek szerint ugyanis ezek a hisztik a fejlődés természetes velejárói. A gyerekeknél a körülbelül másféltől három és fél éves korig terjedő időszakot a hétköznapi nyelvben dackorszak néven ismerjük. Ez az az időszak, mikor egyre függetlenebbé válnak, és azon kezdenek el gondolkodni, hogy mit is akarnak és mit nem szeretnének. Lassan kialakul az énképük és ebben az időszakban az önálló személyiségüket úgy fejezik ki, hogy egyszerűen nemet mondanak nagyjából mindenre.

A dackorszakból fakadó hiszti tehát egyáltalán nem az elkényeztetés jele, valójában egy teljesen normális jelenség – ettől függetlenük azonban tagadhatatlanul kemény próbatétel minden szülő számára.

Tévhit: az elkényeztetés legjobb ellenszere a büntetés

Korlátokra természetesen szükség van, de véletlenül se gondoljuk azt, hogy attól lesz jól nevelt a gyerekünk, ha minél szigorúbbak vagyunk vele és minél gyakrabban büntetjük. A valóság az, hogy a kemény szülők gyerekei is sokszor átlépik a határt - csak éppen akkor, mikor az anyjuk vagy apjuk nem látja őket. Kutatások már kimutatták, hogy azok a gyerekek hajlamosabbak az együttműködésre, akiknek a szülei szeretetteljes, biztonságos környezetet alakítottak ki, akikkel tisztelettel bántak a szülei, akiket ritkán irányítottak szigorúan, és akik érveket, magyarázatokat kaptak válaszul kérdéseikre.

Jól nevelt vagy boldog?

Amikor „bezzeg az én időmben” felkiáltással a mai gyerekeket kritizálják, valójában egy ma már szerencsére egyre ritkábban előforduló nevelési módszert sírnak vissza: a tekintélyelvű, vagyis az autokratikus szülői magatartást. A tekintélyelvű nevelés lényege, hogy a szülő irányít, és a gyerek kötelessége, hogy engedelmeskedjen. Ezt az engedelmességet pedig többféle módszerrel is ki lehet kényszeríteni: a fenyegetéstől, a manipuláción át egészen a verésig. A legtöbb szülő azért dönt a tekintélyelvű nevelés mellett, mert azt gondolja, hogy így majd egy tökéletesen szófogadó gyereket fog nevelni, aki mindenben követi az utasításait. És bár lehet, hogy ez a vágyuk végül meg is valósul, egy fontos dologról azonban hajlamosak megfeledkezni. Nevezetesen arról, hogy a „jól nevelt gyerek” és a „boldog gyerek” fogalmak sok esetben köszönőviszonyban sincsenek egymással.

De akkor mégis honnan tudod, ha elkényeztetett a gyereked? David Elkind a massachusettsi a Tufts Egyetem gyermeknevelési professzora szerint az alábbi három jel már tényleg arra utalhat, hogy elindultunk a túlkényeztetés útján. Kattints a galériára!