Ezek a legsúlyosabban rákkeltő tárgyak az otthonodban, amelyeket nap mint nap használsz

Borítókép: Ezek a legsúlyosabban rákkeltő tárgyak az otthonodban, amelyeket nap mint nap használsz Forrás: Getty Images
Sokan nem is sejtik, hogy ezek a gyakran használt tárgyak milyen veszélyeket rejtenek magukban.

A rák napjainkra az egyik leggyakoribb halálozási ok lett, nem csak Magyarországon, de szerte a világon. Ez a betegség alattomos, sokszor a tünetek észrevehetetlenek, és mire sikerül diagnosztizálni, sok esetben már nem lehet meggyógyítani az adott személyt. A kiváltó okokat pedig folyamatosan kutatják szakértők, de mára már tudunk néhányról: egyrészt genetikai is lehet a rákos megbetegedések kiváltója, de az életvitelünk, étkezésünk, a stressz és a környezeti hatások is rengeteget számíthatnak ebben.

Van, ami ellen mi nem igazán tudunk tenni, de az életmódunkat illetően annál inkább! Korábbi cikkeinkben már írtunk azokról az élelmiszerekről, melyek legnagyobb eséllyel okozhatnak idővel rákot, most pedig azokról a hétköznapokban gyakran használt eszközöket gyűjtöttük össze, amelyek növelik a rák kialakulásának kockázatát. Meglepődnél, mennyi olyan tárgy, termék létezik, amit akár minden nap előveszel, és valójában milyen sok veszélyt rejtenek ezek magukban.

Kattints a galériára, ahol részletesen leírjuk, melyek ezek, és azt is, mit csekkolj most azonnal az összetevők címkéjén is:

Forrás: 1, 2, 3

Ezt is olvasd el!