Ez a 3 dolog még veszélyesebbé teszi az alkoholfogyasztást

Az alkoholfogyasztás alapvetően nem valami egészséges. Egyes szakemberek heti néhány alkalommal megengednek egy-egy italt, más kutatások szerint viszont már a ritkán elfogyasztott kis mennyiség is túlzottan megnöveli bizonyos krónikus betegségek kialakulásának kockázatát. Vannak viszont olyan alapbetegségek, illetve állapotok, amikor még nagyobbat kockáztatunk a piálással. Azoknál, akik jelentősebb hasi zsírmennyiséggel rendelkeznek vagy cukorbetegséggel küzdenek, több mint duplájára, míg a magas vérnyomástól szenvedőknél közel duplájára nő a súlyos májkárosodás rizikója, ha alkoholt fogyasztanak – ez derül ki egy friss tanulmányból.
Az eredményeket dr. Andrew Freeman, a denveri National Jewish Health kardiovaszkuláris prevenciós részlegének igazgatója kommentálta a CNN-nek – ő maga egyébként nem vett részt a tanulmány összeállításában. Freeman a múlt hétvégén megrendezett Super Bowlra is kitért, miszerint ilyenkor sokan fogyasztanak hot dogot, kolbászokat, bacont, pepperonit, sonkát – rengeteg feldolgozott húskészítményt, amelyek álláspontja szerint nagyjából a cigarettával egy kategóriába tartoznak a daganatos betegségek rizikójának szempontjából. Ha pedig erre még iszunk is, felerősítjük a kockázatot.
Rámutatott, hogy férfiak esetében a 102, míg nőknél a 88 centiméternél nagyobb haskörfogatot szokás az elhízással összefüggésben említeni. Amerikában például a lakosság mintegy negyven százalékát tartják túlsúlyosnak, minden másodiknak magas a vérnyomása, ráadásul minden harmadik ember a prediabétesz szakaszában van. Freeman szerint ezek az állapotok hozzájárulhatnak a máj elzsírosodásához, zsírmáj kialakulásához, májkárosodáshoz, egyéb egészségügyi panaszokhoz. Illetve sokan talán nem is tudják, de a diabéteszt megelőzően már zsírmáj alakul ki náluk.
Azt pedig már dr. Brian Lee, a Keck School of Medicine professzora mondja, hogy az adatokból és a kutatásból is jól látható, az USA lakosságának mennyire jelentős részét fenyegeti a májbetegségek veszélye, és hogy a már meglévő problémáknak jókora hatása van arra, hogyan hat az alkohol a szervezetre. Viszont figyelmeztet: azok sem érezhetik magukat tökéletes biztonságban, akik a fent említett három alapbetegség vagy állapot egyikével sem érintettek.
Nyilván az alkoholról való leszokásban az első lépés a felismerés, vagyis annak kimondása, hogy igenis, szeretnénk letenni az italt vagy legalábbis kevesebbet fogyasztani. A szakértők szerint a SMART módszer sokat segíthet a megvalósításban. Ez egy betűszó, ami a Specific, Measurable, Achievable, Relevant és Time Based kifejezésekből áll össze. A lényege, hogy először is kitűzzük az elérendő célt, meghatározzuk, hogy például heti hány itallal akarjuk csökkenteni a fogyasztást, és persze arra is odafigyelünk, hogy mit értünk egy adag alatt. A cél érdekében meghozunk bizonyos döntéseket, mint például kevesebb olyan összejövetelre megyünk el, ahol vélhetően az ivászat lenne a fő program. Ott lebeg a szemünk előtt, hogy milyen hatással lesz az életmódváltás az egészségünkre és életünkre, végül pedig megjelöljük azt az időkeretet is, ami alatt el akarjuk érni a célt. Jó, ha kicsi, de teljesíthető lépésekben haladunk, bár vannak, akik egyik napról a másikra is le tudják tenni a piát.
(forrás: CNN)