Ez a cikk az Éva magazin egy korábbi lapszámában jelent meg.

Tizenöt évesen kezembe akadt Faludy György Pokolbeli víg napjaim című könyve. Emlékszem, onnantól amikor csak tehettem, a gimnáziumi órákon végig a pad alatt olvastam. (Még osztályfőnöki figyelmeztetésben is részesültem emiatt.) Faludynak egész életemben hálás leszek, mert az olvasás örömének élményét általa ismertem meg.

Szabó Magda Az őz című műve az, amit újra és újra előveszek. Ha nagyon kétségbeesem és bánt valami, egyszerűen szükségem van arra, hogy beleolvassak és átjárjon, mint egy pohár víz. Maga a regény is egyszerre kétségbeejtően szomorú és szép. (Számomra egyébként is a szépség és a szomorúság fogalma nagyon közel áll egymáshoz.)

Ennek a regénynek pont a reménytelensége ad nekem reményt. Másrészről nagy vágyam, hogy egyszer eljátsszam Az őz című mű főszereplőjét, Esztert, akár filmen, akár színpadon. A főhős is színész, s ijesztően magamra ismerek sok jellemvonásában és megnyilvánulásában.

Megemlíteném újból egy magyar, ezúttal kortárs szerző művét, a Holtversenyt. Totth Benedek nagy felfedezés volt nekem. A Holtverseny félelmetes korrajz a mai fiatalokról, kegyetlen kíméletlenségével hatott rám. Véleményem szerint ez az alkotás is filmért kiált!

Hilde Østby norvég újságíró és kritikus első regénye A vágyakozás enciklopédiája. A szerző annak próbál utánajárni, hogy létezik-e szerelem első látásra, s A-tól Z-ig terjedő szócikkekben feldolgozza a történelem és a világirodalom leghíresebb szerelmi történeteit. A kis novellák egyszerre szívbemarkolóak és felettébb viccesek.

Karafiáth Orsolya Szirén cimű könyve tavaly jelent meg. A Szirén családregény, mely a függés lélektanát járja körbe három generáción keresztül. Karafiáth megdöbbentő őszinteséggel vall alkohol- és gyógyszerfüggőségéről, s mindezen keresztül önmagáról. Brillírozó humorral és iróniával meséli szinte már szürreális történeteit, ám időnként teljesen váratlanul óriási gyomrosokat mér az olvasóra. Így zökkent ki időről időre az addig komfortos vicces hangulatból, visz le egyre mélyebbre s szemlélteti azt a kíméletlen szembenézést, melyet a szerző „magával szemben követ el”.

Azt gondolom, a szenvedélybetegség nagyon sok embert érint. Szerintem nincs is olyan ember, aki ne tapasztalta volna meg a függés bárminemű állapotát s hatalmát. Felemelő ezt a regényt olvasni, többek közt azért is, mert megnyugtató és inspiráló az, hogy valaki ilyen sötét dologról efféle nyíltsággal és őszinteséggel tud beszélni. (Ez a regény egyébként is szívügyem, mert én csinálhattam belőle hangoskönyvet, s a fájdalma és humora olyan, mintha egy kicsit az enyém is lenne.)

Nagy találkozás volt az utóbbi időben Daniel Kehlmann is. A Hatszín Teátrumban, Szilágyi Bálint rendezésében, Rába Roland kollégámmal volt szerencsém játszani Kehlmann kétszereplős darabjában, a Szentestében. Már a bemutató után vettem kezembe a szerző egyik leghíresebb regényét, A világ fölmérését.

Két világhírű német tudós élete elevenedik meg párhuzamosan, s kiderül, hogy mennyire különböző módon próbálják megérteni a világot. Bár tele van kalandos utazásokkal, a könyv mégis főként esszenciálisan hat az olvasóra. Kehlmann ma élő szerző, de az olvasó egy igazi klasszikust ismer fel benne...

A „klasszikusra” asszociálva: a klasszikus művek – legyenek könyvek vagy filmek – megismerését és befogadását életünk végéig nem tudjuk valóra váltani, ezzel tisztában vagyok... de hiszem, hogy törekednünk kell rá. Mi járunk jól vele!